Élménybeszámolók - lista

2010. március 20.

Talán egy hónapja lehet, mikor Évi Poroszlóról érdeklődött: mit tudok a március 20-i Úttalan utakon túráról, mert elméletileg ez jó lenne nekik. Bevallom: semmit se tudtam, ezért gyorsan rámentem a Kékes Turista Egyesület honlapjára és láttam, hogy Simon Peti túrája lesz. Továbbítottam számára a kérdést és magamnak is bejelöltem az időpontot. Készültem a túrára, de nem mertem senkinek mondani – féltem: úgy járok, mint múltkor. Végre eljött a szombat. Hálát adhattam a műszakbeosztásomnak, mert épp szabadnapos vagyok… Feleségemnek, mert elengedett… az időnek, hogy jó… a teremtőnek, amiért mindezt megélhettem.

Reggel korán ébredtem. Bekészítettem répa, kolbász, sajt, \"hungarocel\", vörösbor, pálinka, lábszárvédő. Megreggeliztem és vidáman indultam a buszmegbe. Örömmel láttam, hogy már vannak – nem ismertem őket (később kiderült: tájfutók), de biztos voltam benne, hogy csak oda jöhetnek. Megérkezett Márti, aki elmesélte, milyen jó volt a Kéktúra (nagyon szerettem volna menni, de tudjátok: munka, család, szakszervezet), és örömmel adott számot, hogy beszélt Diák Tibivel (a Barátom), aki már kisebb sétákkal próbálkozik. Már ezért megérte eljönnöm, nagy öröm ez mindnyájunknak. Közben sorra érkeztek a többiek. Vera, aki sajnos nem hozta Gusztit, Mari, Klárika stb., és az utolsó pillanatban… már tudjátok is… persze, Anna. Jó kis csapat szállt fel a buszra. Sajnos a temetőnél nem szállt fel Judit, ez kicsit rosszul esett. Megérkeztünk Házára és már a buszból örömmel láttam: itt vannak a poroszlóiak.

Kiszálltunk a buszból, a parkolóban egyesült a két csapat. Elérkezettnek láttam az időt elővenni a páleszt, és megkínálni a társaságot. Volt, aki inkább a Csülök csárdát választotta, majd végre mindenki elkészült a szerelvényigazítással. Peti elmondta: most egy olyan túrára megyünk, amit 30 évvel ezelőtt csináltak (egy tájékozódási túrát), ennek egy részét járjuk most be. Kiosztott mindenkinek egy térképet, ami két részből állt: egy 30 évesből és egy 3 évesből. Gyönyörű napsütésben és 5 centis hóban indultunk el. Nemsokára megérkeztünk a régi lőtérre. Itt kiderült: a poroszlói lányok között pálinkaszakértő is van – ha ezt tudom, nem ezt a jó kis vegykót hozom, hanem vagy a csipkéből, vagy a birsből. Azért ezzel se vallottam szégyent. Elindultunk fölfelé a régi kisvasút siklóján. Azért ez a jó kis emelkedő megpirosította némelyünk orcáját, és megdobogtatta szívünket Most sajnáltam igazán, hogy nincs itt Lézu meg Judit, nagyon szeretek utánuk menni. Nemsoká megtaláltuk az első ellenőrző pontot, itt aki akart, lyukasztott. (Magam úgy gondoltam: nem szűzhártya ez, mit kínozzam.) Peti elmesélte: azért jöttünk erre, mert itt csak egy pont hiányzik, a másik oldalon meg csak egy van meg. Közben elfogyott a hó, jött a sár. Kiértünk egy gyönyörű kis rétre. Oly szépen sütött a nap, hogy nem tudtunk ellenállni egy rövid napozásnak. Közben eszegettünk, iszogattunk (előkerült a vörösbor is, Évi nem issza a pálinkát), beszélgettünk. Valószínű, ha nincs a múlt heti hó, most virágtengerben tobzódhatnánk (de ha Gizi néninek pöcse van, ő a Jancsi bácsi, ha nagyanyámnak áramszedője, ő a villamos…). Nekem egyébként nem hiányzott a virágdömping. El is gondolkodtam: minek is járok túrázni… gyalogolni utálok, a virágot nem szeretem, a sár idegesít. Egyedül a társaságot szeretem (lehet, hogy ők meg engem nem, és a többit igen?).

Kinapoztuk magunkat, és ismét elindultunk. Megint találtunk egy pontot – ha ez a szemfüles Gyuri nem veszi észre a kidőlt karót az avar alatt, lehet, hogy sose találjuk meg. Megyünk tovább, Peti megint mutat egy volt kisvasúti hídmaradványt. Érdekes, ezek még mindig állnak, az új pálya meg beszakadt… Megint elgondolkodtam, ez a Peti honnan tudja ezeket a dolgokat. Mindig csodáltam ezeket az embereket. Gyuri bácsit, a vasutas Tóth Pistát, Petit, Kelemen Marikát… Mindig annyi érdekeset tudnak mesélni az erdőről, a tájról, a régi dolgokról. Megint sár, megint egy pont, mint az előbb: Gyuri, kidőlt karó, avar… hihetetlen. Ezután lementünk a forráshoz, itt egy remek asztal van paddal egybeépítve, még nekem is jó lenne a Sárhegyen. Többen itták a jó forrásvizet. Magam úgy voltam ezzel: a víz nagyon erős, malmokat hajt, hajókat visz, gátakat rombol, szóval nem kockáztattam, maradtam a jó kis Otellómnál (Isten áldja érte Misi bácsit).

A tájfutók itt elváltak tőlünk, ők az Avar kupa pontjait keresve Füred felé vették az irányt, mi meg Háza felé kanyarodtunk vissza. Találtunk még vagy két pontot, egy helyütt kis sárga virágokra leltünk, a lányok le is fotózták – valamilyen lapu volt talán. Aztán a sárból visszatértünk a hóba. Megint emelkedő, szívdobogás, lihegés, pirosodás. A lejtőn meg csúszkálás. Szóval minden, amit akartok. Ismét a régi lőtérnél voltunk, innen már pillanatok alatt a házai parkolónál találtuk magunkat.

Peti itt megköszönte a túrát, és mindenki a maga választotta úton indult haza. Volt, aki a lángosos után Kékes-Mátrafürednek vette az irányt, a többség Sástó felé indult. Magam meghívtam a poroszlói lányokat Zsolti barátomhoz a Tölgybe egy kapucsínóra. Ezután velük jöttem a Benevárig, ahol Évi tárgyalt a főnökkel egy nyári diáktábor étkezése ügyében. Mindig csodálom ezeket az embereket, akik a mai elanyagiasodott és elembertelenedett világban még képesek másokért tenni. Ezután Gyöngyösön elbúcsúztam a lányoktól.

Jó volt Veletek, köszönöm mindenkinek ezt a szép napot! Így elég korán hazaértem és volt időm a jó ebéd után, amit kedves feleségem adott, lenyírni a ház előtti hibiszkuszokat. Ezután egy jót sétáltunk Ágival, most pedig megpróbálom megírni, hogy láttam én az Úttalan utakon túrát.

Szőrös