Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Természetjárók napja

2009. szeptember 19.
Szeretünk a Pilisbe járni. Egy évben, legalább egyszer elmegyünk, többnyire a Természetjárók Napján. Hogy most saját ünnepeltünk is volt? Hát akkor hova is mehettünk volna ezen az igazán szép szeptemberi napon? Mert ha eddig nem tudta volna mindenki, most közhírré tétetik, hogy 2009. szeptember 19-én Dobogókőn Gábor Ignác emlékérmet kapott Tóthné Kelemen Mária a Kékes Turista Egyesület tagja. Az indok, az ifjúság természeti nevelésében kifejtett kiemelkedő munkája. De azt csak mi tudjuk, hogy ez az ifjúság az óvodás korosztály. Marika „keze alatt” az egészen kis gyerekek túráznak, nem kirándulnak, gyalogolnak. Sok ismeret mellett azt is megtanulják, hogyan ágazzák be a hegységeket a túra útvonalak, milyen a turista térkép és mire való. Mire elhagyják az óvodát, megismerik a természet titkait, tudják mi az a hegygerinc, a nyereg, a hegycsúcs, mi a forrás, a patak. És ami igazán örvendetes, a gyerekek a szülőket is rábírják a gyaloglásra, gyakori vendégek lesznek az egyesület teljesítménytúráin, még az éjszakain is! Szívügye az egyesület családi sétáinak, picurka túráinak segítése, vezetése. Szóval nagyon örültünk vele együtt ennek a napnak, ennek az elismerésnek. De úgy szerettük volna hallani, amikor kiszólították az elismerés átvételéhez, nem csak azt, hogy Tóthné Kelemen Mária Heves megye, hanem azt is, hogy Kékes Turista Egyesület, Gyöngyös. De hát ne legyünk elégedetlenek!

Szóval, ünnepeltünk, de ez gyaloglás nélkül nem megy nálunk, ezért Pilisszentkereszten ott hagytuk a buszt és elindultunk gyalog. 29-en voltunk, két ünnepelttel, mert hogy el ne felejtsem velünk volt Molnár Zsolt is, a HÉRICS TTSE titkára, aki Dr Théry Ödön díjban részesült.

Bencze Erika túravezetőnkkel elindultunk a megbeszélt útvonalon, aztán a Mária padnál -a zöld jelzés mellett- kettévált a csapat. A jobban „húzók” a Vaskapu-völgy felé indultak, hogy majd a Simon halálánál újra a zöld sávra térve a Két-bükkfa-nyeregnél Dobogókőig folytassák útjukat. Mi a kitüntetettekkel a „biztosra mentünk”, egyébként lekéstük volna a ceremóniát, tehát a Mária padnál a Döme halála felé indultunk. (Nekünk is jutott egy valakinek a halála, milyen érdekes!)

A lényeg: mindannyian odaértünk az ünnepség kezdetére. Nem voltunk sokan, és bizony kevés fiatalt láttunk, hogy azt ne mondjam sok volt az idős turista. Azért nagy volt a „gyalogos forgalom” a hegyen, a rövidebb útvonalak megteltek sétáló, túrázó emberekkel. Mi a buszunkhoz igyekeztünk a Rám szakadékon keresztül. Amikor terveztük az útvonalat, kicsit aggódva kérdeztem Erikát: le tudunk mi ott menni, mindenhol riogatnak azzal, hogy veszélyes. Erika megnyugtatott, teljesen biztonságossá tették az utat. Megjegyezte, hogy már-már tolókocsival is le lehet menni. Nekünk is sikerült és ahogy mindig, igen jó kedvünk lett a sártól , a korláton való függeszkedéstől, a kicsiségünktől a nagy szurdok falak tövében. Dömösön kicsit kocsmáztunk is egy kellemes teraszon. Szóval: jó volt.

Gratulálunk Marikának és Zsoltnak!

A túráról készült fotókat megtekinthetitek a képtárban!

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu