Élménybeszámolók - lista
Rákóczi túra teljesítője írta
2004. augusztus 30.
Tisztelt Sporttársak!
Gratulálok a „Rákóczi jelvényszerző túra” megszervezéséhez és lebonyolításához.
A múlt héten, szabadságom idején szereztem be a jól szerkesztett, ízléses igazolófüzetet a gyöngyösi Tourinform irodában és azonnal végig is jártam két nap alatt a túra útvonalát.
Legutóbb több mint 20 éve voltam ezeken a helyeken és most újból rengeteg élményt nyújtott a csodás táj, az útvonal változatossága.
Szintén az Önök nagyszerű munkáját dicséri a jelzések követhetősége, annak ellenére, hogy rendkívül sok ma már a Mátrában is a tarvágás (az útvonal során ez jelentett számomra egyedül csalódást).
A túra teljesítése után egy-két dologban elbizonytalanodtam: mikor épült a parádi palóc ház, mikor alapította Rákóczi Ferenc az első üveghutát?
Parádon az utcáról olvastam el a palóc ház udvar felöli oldalán lévő tábla feliratát (sajnos nem tudtam a megtekintésére időt szakítani, mivel buszhoz, vonathoz voltam kötve, mindkét nap Jászapátiból utaztam a túra végigjárására). Úgy olvastam – és a szemem már szemüveggel sem a legjobb – hogy az 1800-as évek körül épült. Utólag a Mátra turista atlaszban azt olvastam, hogy az 1600-as években, a Panoráma kiadású Magyarország útikönyv 18. századot ír. Utóbbi kiadványban a parádóhutai üveghuta alapítási éveként 1710. szerepel.
Köszönöm kiváló munkájukat. További sikereket kívánok.
B.I.
Nyírségi Turista Egyesület
Nagykálló