Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Családos túra - Zöld csoport

2008. június 11.
Zöld nagycsoportunk tagjai zömében 4 tanévet töltöttek együtt, jól összekovácsolódott nem csak a gyerek közösség, hanem a szülőké is. Sok-sok közös programot, ünnepet töltöttünk együtt. Közös természetjárásunkat sem akármivel kezdtük, első közös kirándulásunk még 2004 tavaszán a parádi-Mátra területére vezetett. A „Vízesés-túra” keretében a Cifra-istálló megtekintése után jót túráztunk az akkor még háromévesekkel a piros kereszt jelzésű ösvényen, majd az Ilona-völgyi vízeséshez jutottunk.


Azóta sokfelé jártunk, de ha a Mátrát járva kezdtük, fejezzük is be ott mintegy keretet adva az együtt töltött időnek. Kezdetben is az volt a cél, hogy a szülőket, hozzátartozókat is olyan természeti környezetbe vigyük, ahol még feltehetően nem jártak, most is olyan területet választottunk, amely valószínűleg ismeretlen számukra, s vélhetően maguktól nem is keresnék fel.

Így esett a választás a Rákóczi túra útvonalának egy könnyebben járható, de nagyon változatos szakaszára Parádsasvár és Parádóhuta között. Itt az 5,5 km-en megtalálható a fiatalos, felnövekvő erdő, járhattunk bükkösben, gyertyános tölgyesben, fenyőerdő szerpentinjén is sétálhattunk a puha talajon. A bokorcsoportos rét alkalmat adott egy kis pihenésre, játékra is, majd a Kétbükk közi- patak szemet gyönyörködtető szurdoka peremén jutottunk be a bájos mátrai kis faluba. Igyekeztünk minden szocializációs igényt kielégíteni - a felnőtteknek reggeli, déli kávézás, mosdó, stb. – ezért kiinduló pontunk Parádsasváron az Autós Büfé volt, az útvonal másik végén pedig a Hubertus Söröző várt minket. Ez utóbbi direkt a mi kedvünkért nyitott ki, s várt minket elegendő üdítővel, egyebekkel. Minkét helyen nagyon kedvelik a turistákat, nem haragszanak az összesarazott járólapokért sem, igazán ajánljuk minden természetjárónak. Hálából fogyasztottunk is rendesen. Az urbanizáció kicsit üldözött is minket, mert Fényes-pusztánál átkelve a műúton nem egy Family-prost autóval találkoztunk?! A kedves szülők persze rögtön vásároltak egy karton jégkrémet, ami a programot kicsit átvariálta, de a gyerekeknek nagy örömet szerzett.

Azért jutott idő egy kis környezeti nevelésre is, a napsütötte erdőszélen szépen virított a magyar szegfű és a kánya szegfű, a legjellegzetesebb fákat kérgükről már jól felismerik a gyerekek, alkalmas helyen több fordulóban is játszottuk kedvelt vadászos játékunkat, s a réten is több játékot terveztünk. Sajnos, ott csak a „vaksárkány”-ra jutott idő, mert olyan fenyegetően kezdett dörögni, hogy nem mertünk már más tevékenységbe belefogni, inkább tovább indultunk. Szerencsére az esőfelhőket elvitte a szél, s így elgyalogoltunk a Klarissza-csehvicéhez is. A büdös vizet éppen csak megkóstoltuk, így is kisebb idegbajt hoztunk az éppen flakonrengetegjét töltögető bácsira, aki először készséges volt, de szegény nem gondolta, hogy a „csak megkóstoljuk” is ilyen sokáig tart.
A gyerekek szerint „rémes az a víz”. Leírhatatlan arckifejezésekkel, és azonnali kiköpésekkel fejezték ki mindezt, viszont a forrás környezete a jól látszódó gyökérrendszerekkel megvigasztalta őket, s azonnal megmutatták mászó tudományukat a nem mindennapi terepen. Alig lehetett összeterelni őket, hogy visszainduljunk.
Külön autóbuszunkkal a hazafelé vezető úton még megálltunk Parádon, s megnéztük Asztalos Joachim fafaragó monumentális, egy tömbből faragott alkotásait.

Ismét kellemes és tartalmas napot töltött együtt 20 zöldcsoportos kisgyerek s 21 hozzátartozója csoportunk 3 felnőttjével. Sikerült újra megmozgatnunk a kis csapatot, hiszen mégiscsak gyalogoltunk 7 km-t, s megmutatnunk, hogy a Mátrában rengeteg szép, és változatos természeti szépség rejlik, s nem csak a Mátrafüred - Sástó közötti ösvény járható.

Kicsit szomorú volt a búcsú, hiszen ez volt az utolsó együttlétünk ebben a formában. A szülők hazafelé a buszon nem akarván elfogadni ezt a tényt máris szervezkedésbe kezdtek, ennek eredményeképpen augusztus utolsó napjaiban, még az igazi iskolakezdés előtt összegyűlünk a Gyöngyösi-tó partján egy szalonnasütéses esti búcsúzásra. Hiszen Feri apunak még tartozunk egy „tésztás játékkal” is…

Tóthné Kelemen Mária











LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu