Élménybeszámolók - lista

2008. június 29.

Immár hagyományosan, harmadjára vesz részt a csapat a Hamahama Természetjáró Egyesület által szervezett túlélőtúrákon. Igaz, nekem ez egy kicsit másabb volt, mint a decemberi túlélő, mivel itt rögtön megadták, hogy mit is kell „túlélnünk”.
Most is 5 őrzött pont volt (ahol pontőrök és kötelező feladatok várták a csapatokat), ezek felkereséséért 20 pont járt, valamint 40 olyan pont, amit én csak „bónusz pont”-nak hívok. Ezeknek a felkutatásáért különböző értékű pontok jártak. Adott a hely és egy hozzá tartozó kérdés, pl: Hány foka van az itt meg itt található vadászlesnek, vagy milyen színű a valami kerítése? Kicsit tájékozódási, kicsit verseny, mivel 12 óra volt a szintidő. Ha valaki túllépte az időt, akkor azért pontlevonás járt. A végén az nyer, akinek a legtöbb pontja van.

A gyülekező hagyományosan Gyöngyöspatán, az Általános Iskolában volt. Miután visszatérő csapat vagyunk, már régi ismerősként üdvözöltek bennünket a szervezők. Regisztrációs lap kitöltése után feltűnt egy másik ismerős csapat, a gyöngyösi tájfutó-fiúk. Barátságos üdvözlés és az általuk kínált erjedt szőlőnedű megkóstolása után lassan kezdtünk ráhangolódni az éjszakára. A túra előtt barátságos focimeccs a Csomagolungma csapattal. A polgármesteri köszöntő és rendezvény-megnyitó után következett az útbaigazítás és a szokásos tudnivalók ismertetése. Az indulás a NANDI vendégháztól 23:00-kor volt, egy kis borkóstolás is belefért még az időnkbe. A levegő meleg volt iszonyatosan magas páratartalommal (olyan, hogy lépsz kettőt, és már egy liter vizet is meg tudnál inni). A csapatfotó után megkaptuk a menetlevelet, ahol fel voltak tüntetve az érintendő pontok. Szolíd taktikai megbeszélés után „kilőttük” magunkat.
A sárga sávon indultunk el, mert az első pont a János vára volt. Ballagunk a szőlők között, közben jókat röhögünk Sanyi viccein (-Mit mond a vak, miközben a reszelőt tapogatja? – Ezt az unalmas történetet! ) Ez olyan éjféltájt lehetett, miközben mellettünk egy traktoros bőszen dolgozik. Elfilozofáltunk ezen a dolgon, hogy miért most, ekkor, de a valós választ csak ő tudja.
János vára előtt pillanatnyi áramszünet következett be a csapatnál, majd miután „behúzódtunk a sűrűbe”, derülten tapasztaltuk, hogy másoknál is. Pár fejlámpát láttunk világítani erre is meg arra is. De azért meglettek a pontőrök. Itt a feladat egy palócos szöveg magyarul történő felolvasása volt.
Nyargaltunk tovább a Hidegkúti turistaházhoz. De előtte még megvívtunk a sok kis apró bogárszerű lénnyel, akik letérítettek minket a helyes útról. Azért csak megtaláltuk a turistaházat, bár én már azon gondolkoztam, hogy ha így megyünk végig, vasárnap el sem jövök az eredményhirdetésre. Szóval a feladat: a palóc leves összetevőjének felsorolása, valamint ki kellett találni, hogy a különböző méretű, fajtájú kerámia köcsögökben régen mit tároltak.
Rövid pihenő után Kaszab-rétre mentünk. Közben a közel eső bónusz pontokat igyekeztünk megtalálni, és felírni a jó választ a kérdésre. Hangulatfelelős Sanyi társunk ontotta magából a jobbnál-jobb vicceket. Olyan szinten, hogy alig bírtunk menni a nevetéstől. A réten a feladat az ostorcsattogtatás volt. Nem volt egy egyszerű feladat, de azért itt is bezsákmányoltuk a pontokat. Ekkor már világos volt, és kezdett melegedni az idő.
Következő megálló a Világosvár volt, de előtte még „kolbászoltunk” egyet a Tót-hegyes, Babik kút, Vaskapu-rét, Kunszállás környékén, mivel itt egyrakáson sok bónusz pont volt. Szóval reggel 7 felé értünk fel a Világosvárhoz. Találkoztunk egy csapattal, akik a panorámában gyönyörködve reggeliztek. Nekik ez volt az első pontjuk. Itt Patáról, a Mátráról és a várról volt egy kérdőív. Utána megreggeliztünk mi is – persze a viccmesélés ment tovább.
A környéken szintén sok bónusz pont volt található, így egy kicsit azoknak a keresésére indultunk. Voltunk a Sósiréten, Kisdombi erdészháznál, Fajzatpusztán… Itt viszont Peti azt mondta, hogy ő kiszáll, nem jön el velünk a Kecske-kőre. Ez a szabályok alapján megengedett.
A hőmérséklet ekkor már rég túl volt a harminc fokon. És Sándorunk viccei is elakadtak. Előkerült a tartalék víz és tea készlet. Csendben ballagtunk a Kecske-kő felé. Közben azon gondolkoztunk, hogy hogyan is juthatnánk fel oda a leghamarabb. Fűn, fán, bokron keresztül, de megmásztuk. Féltávnál lehettünk, mikor lentről füttyszóval és integetéssel jeleztek a többiek. Később megtudtuk, ez gratuláció volt, mivel ők is próbálkoztak arra, de feladták, és inkább az aszfaltot választották. Felérve egy kicsit szakadozott a beszédem és alig kaptam levegőt, de így volt ezzel Andi és Sanyi is. Egy tréfás versikét kellett volna elénekelni, de helyette inkább felolvastuk. Itt viszont már túlléptük a szintidőt.
Visszafelé már az összes vizünk elfogyott, de az a tudat vígasztalt, hogy mindjárt ott vagyunk. Peti már beért, csak minket várt. Beértünk, és utána vettem észre, hogy a karom, a nyakam és az arcom leégett a tűző naptól. Alig két óra alatt történhetett mindez. Leadtuk a menetlevelet, és leültünk megpihenni. Kaptunk ebédjegyet, ami a művház udvarában tálalt gulyást foglalta magában. Nagyon finom volt. Majd a többiek mentek haza, én még maradtam egy kicsit nézelődni, szórakozni, mivel most volt a Patai Péter-Pál napi rendezvény.

Vasárnap 9-től volt az eredményhirdetés.
Valamit lehetett sejteni a helyezésünkről, mivel az előző napi túra során azért olyan sok emberrel nem találkoztunk, de még a Szupercsapattal sem. (Általában ők az elsők.) Nem csoda, mivel kiderült, hogy kicsit lazára vették a figurát, és beiszogattak még péntek este folyamán. Azért elindultak, de útközben elfáradtak, és úgy gondolták megpihennek egy bokor árnyékában. Ledőltek, de a fejlámpát elfelejtették leoltani. Azért megnéztem volna a szituációt!
Szóval sorolják a csapatokat, hogy kinek mennyi pontja lett, és ez mire volt elég helyezés szempontjából. A vége az lett, hogy mi nyertük meg!!! Ez hihetetlen! Elhoztuk a pálma helyett a kék színű kerámia túrabakancsot. Ezt egyébként is kinéztem magamnak még pénteken! Gratulációk és fotózkodás után én lettem a bakancs őre!

Megbeszéltük, hogy a következő „nagyderbire” megyünk! Már biztos, hogy ott leszünk a Bükki túrán!

Gedei Kati