Élménybeszámolók - lista

2003. október 04.

avagy egy szemétgyűjtő túra lelkivilága

Kékes Turista Egyesület
Gyöngyös

Úgy értesültünk: kevesebb a szemét, mint tavaly ill. tavasszal volt. A gyöngyösi főiskolánál négyen szálltunk le a buszról, hogy a Rákóczi turistaút Mátrafüredig tartó szakaszát „szeméttelenítsük”. A többiek - mintegy százan - a Kékestető, Mátraháza, Mátrafüred közötti részekkel próbálkoztak.

Nem gondoltuk volna, hogy a Szőke-kút eléréséhez két órára lesz szükségünk, hisz a távolság alig több 1 km-nél... Lélekromboló volt ez a szakasz - és ezt az érzést csak fokozta a borongós, esőbe hajló idő. Az egyik árokban például annyi kidobott festéket találtunk, amennyivel a Mátra összes turistaútját újra lehetett volna festeni.

Már itt kértük telefonon a főszervezőt, hogy a Szent Anna-tónál lásson el minket szemeteszsák-utánpótlással. Aztán jöttek a hobbikertek. Többségük rendezett, gondozott, tiszta terület. De majd minden kapu előtt van egy szemétdomb. Ki érti ezt? - mert én nem. Szerencsére a hegy felső régiója a hobbiktól a tóig nem volt ilyen szemetes, ezt persze értem: autóval nem lehet ide feljönni. A zsákok súlyától aztán rendesen szuszogtunk, hogy megközelítsük az 500 m-es magasságot.

A Sár-hegyről lefelé jövet motorfűrész-zúgásra lettünk figyelmesek. El is értük hamarosan ennek forrását: a terület természetvédelmi őre tisztította a bozótot. Beszélgetésünk közben felhívta a figyelmem: felháborítónak tartja, hogy a Mátrában milyen sok turistaút van. Ezen bizony el kellett gondolkodnom, és ez még fokozta az egyébként is elég „szemét” hangulatom. Szomorú, hogy ezt egy természetvédelmi szakembertől kellett hallanom. Azért megnyugtatom a Mátrát szerető, megismerni akaró természetbarátokat: két éven belül legalább 100 km-rel bővülni fog ez a „sűrű” hálózat.

A Szent Anna-tó után sok jóra nem számítottunk: tudtuk, hogy közeledünk a nagy rendezvények (repülőnap, EFOTT) helyszíne, a Pipis-hegyi repülőtér felé. Persze a területet jó pénzért kitakarították az arra illetékesek, ennek azonban nem sok nyomát láttuk. Tengernyi üdítős flakont kellett összeszednünk, de találtunk még a repülőnapra invitáló irányítótáblát is. Ez persze nem szúrja a természetvédelmi szakemberek szemét... A repülőtér alatt, az egykori kisvasút nyomvonalán is elég lassan haladtunk - hiába, itt már közeledtünk a „kultúrzóna”, a település felé. Üdítő látványt csupán az erdészeti középiskola impozáns parkja jelentett - büszkén is mondtam a többieknek: én is ide jártam! A kisvasutat elérve megnyíltak az égi csatornák, mintha a természet ezt a „szemét” hangulatunkat próbálta volna lemosni - vagy fokozni? Ázott verébként, lelkileg tépett madárként értünk a Bene-patak partjára, ahol a többiek vártak. Dühösen vágtam bele szakadt kesztyűm a konténerbe, melyből az összegyűjtött szeméthalmaz már-már kicsordult. És már ugyanennyit elvittek?

Az ideiglenes sátortető nehezen bírta a víz nyomását, de jólesett a finom gulyás és a borocska, a kitűző és a prospektus. Bár lelki sebeim nem tudták maradéktalanul begyógyítani. Mint megtudtuk: összesen 106-an vettünk részt ezen a számomra mérhetetlenül szomorú érzésekkel járó napon. Nem értem az embereket. Nehéz erre szavakat találnom... elkeserítő, mennyire nem törődnek a környezetükkel. És akkor még nem beszéltem a cigaretta-csikkekről. Mert ha azokat is szedtük volna, még mindig csak fölfelé másznánk a Sár-hegyen... Miért lehet divat a cigizés, a csikkek hanyag mozdulattal történő elpöccintése? Miért változtatjuk szemétdombbá a saját környezetünket? És miért a természetet? Õ nem ezt érdemli!

A Kékes Turista Egyesület szemétgyűjtő akcióját anyagilag Gyöngyös Város Polgármesteri Hivatala támogatta, és ők gondoskodtak a hulladék elszállításáról is. Köszönet illeti a 106 természetbarátot, akik eljöttek, és mások helyett is megpróbálták a természet sebeit gyógyítani. Remélem, hogy a jövőben számos igazi élményt adó túrán, közös kiránduláson tudunk majd részt venni.

Táborbontás... az esőtől nedves, párás, sárgába hajló zöld lombkoronán átszűrődő ragyogó napsugarak táncjátékot kezdtek a patak csobogó vizén, és azt mondták: Van még remény!
Van még remény?

Simon Péter