Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Mátrahegy 40 - 2008

2008. március 08.
Seprűként indulva, felmosórongyként befejezve
Kicsit rövidebben, kicsit savanyúbban… De akkor is a miénk!

Sokat gondolkoztam ezen sorok megírásán, igencsak felemás érzelmeket váltott ki belőlem a szombati Mátrahegy teljesítménytúra. A tavalyi jól sikerült seprést ismét bevállalva, nagy örömmel indultunk el reggel Mátrafüredre annak ellenére, hogy esett a mennyei manna. Háromnegyed nyolcra érkeztünk le Melákkal, Dömével és Kriszpivel. Döme és Kriszpi rövidebb távot választott napi penzumnak, míg Sanyival kiegészülve hárman vártuk, hogy eljöjjön a mi időnk, és a mezőny után iramodhassunk. Mintegy egy órás szöszölés (reggelizés, beöltözés) után 8:46-kor indultunk utunkra, azaz 46 perccel a hivatalos rajtzárás után.

Alig iramodtunk neki, mikor Sanyi már bele is kezdett szórakoztatásunkba, ami egész nap kitartott, némelyik viccére visszagondolva még most is padlót fogok. A Muzsla-tető kaptatóján (a 10 km-es táv siratófalán) sok embert előztünk a rövidtávosok seregéből. Az ellenőrzőpontra érve máris hiányzott egy csóka, dörgésünk nem volt, hogy hova lehetett elveszni a túra első 2,5 km-én. (Most utólag, hogy böngészem az eredménylistát, látom, hogy az ominózus rajtszám el sem indult a túrán. Erről sem a pontőrök, sem mi nem tudtunk, hogy volt egy „ugrás” a számok között. Ha tudtuk volna, nem keressük, hogy hátha megjelenik majd a következő pontok egyikén.). Mielőtt továbbindultunk volna, beöltöztünk, mert elkezdett esni az eső.

A Sástó felé, a Rákóczi-forrásnál útba kellett igazítani egy rövidtávos anyukát a lányával, mert hiába olvasták az itinert, nem sikerült eltalálniuk, hogy merre is kellene továbbmenniük. Megjegyzem, hogy az itiner szerintem tökéletes, az alapján elvárható, hogy mindenki követni tudja a jelzéseket. A következő pontra érve a közértben vettem elemeket a fejlámpámba, mert az előző este az lemaradt a bevásárlási listáról. Gyors regisztráció után célba vettük Lajosházát, ahova végigkísértek minket a kisvasút építésének hangjai. Útközben egy túratárs még megelőzött minket, aki utánunk indult. Lajosháza után egy rövid kaptató után már majdnem fent is voltunk Köves-bércen, mikor utolértünk egy hölgyet. A társa valahol kódokat gyűjtögetett, ő nem is tervezte, hogy erre a pontra fel fog jönni, csak az itinerét küldte. Mindenesetre a lapról lehúzták a pontőrök, hogy ne várjunk rá, mert ő csak valahol a Galyatető felé vezető úton fog visszatérni túratársához. Mialatt csokit majszoltunk a kőrakás mellett, beért minket egy futó, aki szintén utánunk indult. Itt megtudtuk, hogy ő utána már nem engedtek senkit sem indulni.

A sárga jelzés megtalálásáig leszedtünk egy-két szalagot, miközben a tarvágások által keltett pusztákat bámultuk a Karos-híd felé haladva. Tudtuk, hogy a hídtól több szalag lesz Galyatetőig, de hogy ennyi, az minden képzeletünket felülmúlta. Tavaly mintegy 5-6 darab szalag segítségével mindenki abszolválta ezt a szakaszt, de idén szinte végig 100-150 méterenként meg kellett állnunk egy-egy újabb példány begyűjtésére, sok esetben jelzések mellől szedtünk le szalagot. Gyakorlatilag elég lett volna a Karos-hídnál és a szénégetőknél történő lekanyarodásnál egy-két jelzőszalag, mint tavaly. Egy teljes szatyornyi szalag begyűjtése után jelentősen belassulva felértünk Galyatetőre, de még így is megcsíptük a mezőny végét. Tavaly ez csak Parádsasvár előtt sikerült, most kicsit hamarabb. A pontőrök jóvoltából nagyon finom házi készítésű aszaltszilvás ágyaspálinkát kóstoltunk, valamint felmentünk a kocsmába egy frissítésre.

A P+ jelzésen való meredek lefelé alatt csodálatos látványban volt részünk. A felhők több rétegben szállták meg a környéket, volt, hogy Kékestető látszott, volt, hogy lent a falu, de egyszerre a kettőt nem tudtuk megfigyelni. Még mentünk lefelé, amikor az etetőpont személyzete érdeklődött, hogy hol vagyunk már, mert ők bizony mennének már. Mondtam, hogy előttünk még mennek, úgyhogy várjanak csak. Kb. annyi előnnyel érkeztek a hajtott személyek előttünk a pontra, mint amennyit mi Galyatetőn eltöltöttünk. Betoltunk pár szelet kenyeret, és mire továbbindultunk volna, már jelentkezett is Parádóhuta, hogy mi van már velünk, tőlük már rég elmentek az utolsó harcosok. Semmi baj, mondtam, mert előttünk még vannak, nemsokára beesnek, és szorosan a nyomukban mi is.

Begyűjtöttük a szúróbélyegzős pontot, és egyik kedvenc mátrai szakaszomon, a sárga jelzésen mentünk át Parádóhutára. Itt is többször eljátszottuk az „esőkabát fel-le” játékot, de igazán komoly eső nem volt, inkább csak maszatolt rajtunk a víz egy kicsit. Egyszer csak egy futó jelent meg szemből, hirtelen azt hittem, hogy valaki lenyom egy oda-visszát. Tévedtem, mert az egyik hutai pontőr kezdett maszek futkorászásba, mert már nem győzte a várakozást. Mire Hutára értünk, kiderült, hogy rohamosan megnőtt a hiányzók száma (már 13-an nem voltak kiikszelve). Gyakorlatilag úgy szálltak ki emberek, hogy nem szóltak, és valószínű még Parádsasváron buszra szálltak. Így történt meg, hogy az eddigi maximum 30 perces követési távolságunk hirtelen felugrott egy óra fölé.

Nem is tököltünk a ponton, hanem indultunk a Pisztrángos-tó felé, és igyekeztünk a hátrányunkat lefaragni valamelyest. Még a faluban jártunk, mikor Kékestető is bejelentkezett, hogy mi a stájsz. Bevallom, itt kezdtem eldobni a kulcsot, hiszen a Parádóhuta után 14 hívásom volt a telefonomon (még jó, hogy nem mindet vettem észre), és mindenki csak arra volt kíváncsi, hogy mikor érünk már oda, mert már unják a banánt.

Na ja! De kicsit gondoljunk már bele a mi helyzetünkbe is! Mi 45 perccel a hivatalos zárás után indultunk el a túrán, amit Galyatetőig ledolgoztunk úgy is, hogy tömérdek felesleges szalagot kellett beszednünk. Ezután Parádsasvár és Parádóhuta között azok az emberek, akiket éppen kergettünk, köddé váltak, és így nőtt meg a mezőny új vége és közöttünk a távolság több mint egy órára.

Tehát folytatva, mikor még a csevicénél voltunk, akkor közölte Pisztrángos, hogy bezárnak, mert vannak, akiket ők már nem engedtek fel Kékesre, és van, akit ők bevisznek a célba, szóval mi mehetünk, de ők már nem várnak ránk, és balra el. Sebaj, megbeszéltük, hogy akkor is végigmegyünk, ha törik, ha szakad. Na, szakadt is rendesen, az eső keményen megérkezett. Pisztrángos előtt Sanyi belehúzott, de az esőházban megvárt minket, ahol a lámpáinkat előszedtük, és elkezdtük legyűrni az utolsó emelkedőt.

Melák begyorsított, és a saras, csúszós emelkedő ellenére nagy iramban mentünk fel a nyeregig. Itt ismét telefon, ahol Andi kérdezte, hogy mi van velünk, és hogy végig akarunk-e menni, merthogy Kékesről a vége már bizony több mint egy órája elment, és lassan mindenki leér a célba. Osztottam szoroztam, és a fránya önérzetem miatt, hogy ránk ne várjon senki még a célban vagy másfél órát az utolsó beérkezőt követően, a hármunk közötti megbeszéléssel ellentétesen rábólintottam, és randit hirdettünk Kékestetőn a parkolóban, ahova feljött értünk. Végülis Melák és Sanyi is belátta, hogy jobban járunk így, minthogy véres rongyként minket szapuljon mindenki, aki nem mehet haza időben. Kékesre felcsörtettünk (a talajviszonyok ellenére a legjobb Pisztrángos-Kékestető szakaszt produkáltuk, ami valaha is sikerült), ahol a pontőrök azért még megvártak végül minket, majd Andi jóvoltából leautóztunk a célba, ahol már nagyüzemben ment a felmosás, takarítás. Pár perc múlva megjelent a mezőny vége, az utolsó pont őreinek támogatásával.

Rendezői kitűzőinket átvettük, megkajáltunk, átöltöztünk, majd elindultunk haza. Sanyitól Gyöngyösön búcsúztunk el, aki a fuvarnak köszönhetően pont elérte hazafelé tartó buszát.

Összegezve, érdekes egy nap volt. Jól indult, a vége azonban nem olyan lett, ahogy terveztük. A feladatot (seprés) elláttuk, sok tapasztalatot gyűjtöttünk megint. Véleményem szerint nem szabad ennyivel a mezőny után indítani a seprést, és a pontőrökkel tudatosítani kell, hogy a seprű milyen hátránnyal indul. Kicsit sok volt a telefonálás, jobb lett volna, ha van nálam head-set. Tudom, az idő közrejátszott, hogy mindenki ment volna haza melegedni, de gyakorlatilag minden olyan pont, aki reklamált, fedett helyen volt. Mi kint áztunk, sarat tapostunk a mezőnnyel együtt. Akárki akármit mond, szerintem a mezőny a seprűkkel ér véget. Mi végig szintidővel mentünk, igaz, 45 perccel később indulva. Galyatetőn így is beértük a mezőny végét, akiket akár el is küldhettünk volna haza. Nem tettük, mert úgy éreztük, nem az a feladat, hogy akár 15-20 ember kedvét elvegyük attól, hogy legközelebb túrázni induljon. A Parádóhuta után keletkezett egy órás hátrányt meg nem lehet ledolgozni a Kékestetőig tartó emelkedőn…

Hogy ne ilyen savanyúan érjen véget beszámolóm, hozzáteszem, hogy jövőre is itt leszek, hiszem a Mátra a kedvencem, és a Mátrahegy az egyetlen túra, amelyen minden eddigi alkalommal elindultam. Ha igény lesz rá, megint seprűként jövök. Ha kell, és úgy alakul, akkor megint csak Kékestetőig, de legközelebb is meg fogom adni a lehetőséget a lassabbaknak is, hogy végigcsinálják a túrát abban az esetben, ha van remény a szintidejük teljesítésére, vagy csak belátható mértékű túllépésére! Tudom, mások máshogy állnak a seprés intézményének, és az utolért túrázók húzzanak el a rákba! De én nem így tettem, és sosem fogom így tenni!

Szépvoltjóvoltköszönömennyi!

Hikerworm

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu