Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Õszi családi séta a Mátrában

2007. szeptember 30.
A Kékes Turista Egyesület szeptember 30-án ismét családi sétára invitálta az apukákat, anyukákat, nagyszülőket, gyerekeket és unokákat a Mátra legszebb tájaira. Az eredeti 9.10-es indulás mellé be kellett iktatni egy 8.30-ast is, mert a busztársaságok nem igazán mutatkoztak rugalmasnak. Szerencsére ez nem okozott nagyobb traumát a résztvevőknek.

Miután a csapat második része is megérkezett Galyatetőre, Tóth István túravezető köszöntötte a túrázókat és bemutatta túravezető társát, Halász Veronikát, aki – hogy még jobb legyen a kicsiknek a hangulata – kiosztotta részükre a kitűzőket, amiket erre az alkalomra készíttetett. A gyerekek ezek után nagy lelkesedéssel indultak a kék jelzésen a Péter-hegyese kilátó felé. Nem okozott nekik gondot a torony megmászása (a felnőttek nem mindegyike próbálkozott meg a feladattal). Erőfeszítésükért bőséges kárpótlás volt a gyönyörű kilátás. A fürgébb gyerekek olyan lendülettel haladtak, hogy számukra mindig ki kellett találni valami feladatot, nehogy nagyon szétszakadjon a csapat – útközben például ismerkedtek a gombákkal Rajkiné Marika jóvoltából. Sajnos a Piszkéstetői Csillagvizsgáló megtekintése nem volt a programban (bár az is megérne egy külön túrát), ezért csak kívülről csodáltuk meg. Menetközben volt alkalom ismerkedni az erdei gyümölcsökkel is. A galagonya már elég jó volt, de a kökény még várja, hogy megcsípje a dér. Nagy sikere volt a gyerekeknél Süsü kedvencének, a vackornak, vagy más néven a vadkörtének.

Nem sokkal ezután megpihentünk egy szép tisztáson, ahol előkerültek az elemózsiák. A gyerekek versengve mászták meg az „ezerágú” fát. Amikor már mindenki befejezte a falatozást és a famászást, közösen összeszedtük azt a szemetet, amit felelőtlen kiránduló emberek hagytak ezen a csodálatos helyen, elcsúfítva a természet szépségét.

Kisvártatva leereszkedtünk a mátraszentlászlói sípályán. A falun végigsétálva hamar elértük utunk végcélját, Mátraszentistvánt. A Vidróczki csárdánál a túravezetők megköszönték a részvételt, és megígérték: tavasszal ismét lesz családi séta, melyre mindenkit szeretettel várnak. A buszindulásig még volt idő a csárdában fogyasztani valamit, akinek még volt kedve, elment megnézni a sípályát – bízva abban, hogy télen remek csúszkálásokra lesz majd itt alkalom.

14.20-kor indult vissza a busz Gyöngyösre. Jó volt látni a csendben nézelődő, vagy kipirult arccal szunyókáló gyerekeket.

Ezért érdemes volt túrát szervezni!

Tóth István











LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu