Élménybeszámolók - lista

A versenyt megelőző napokban jó kis „bemelegítést” végeztünk az internetes fórumon a rendezőkkel, apróbb versenyrendezési nézetkülönbségeinket ütköztetve – szóval megvolt a lelki ráhangolódás… Ennek ellenére úgy indultunk útnak, hogy tudtam: az eredmények tekintetében sajnos labdába sem rúghatok, ugyanis a tanfolyamnak, ahová járok, épp ekkorra esett a gyakorlati foglalkozása. Ráadásul pár nappal előtte derült ki, hogy kihagyhatatlan az alkalom, mert nem fogadták el a pótidőpontra történő jelentkezésem. Le is mondtam a versenyről, és csak Andi unszolására – meg azért, mert ő nagyon akart már versenyezni – döntöttem úgy, hogy elmegyek. Mivel az említett tanfolyami foglalkozás délután egykor kezdődött, így kiszámoltam, hogy 11-kor kell Felsőtárkányból elindulnom, tehát addig versenyezhetek, és igyekszem a pályának legalább a felét jól teljesíteni.


Reggel elvittük a gyerkőcöket szüleimhez, aztán jó egy órányi autózás után már Felsőtárkányban, az Imókő üdülőnél voltunk. Attila egy kicsit morcosan köszönt a kapuban, meg Zsolti is mintha hasonló pillantásokat vetett volna rám, de azért sikerült bejelentkeznünk és minden szükséges lapot kitölteni, még ha a „rajtoltató gépezet” nem is működött olajozottan e korai órán. Elsőnek, kereken 8 órakor indulhattam, Andi pedig negyed órával utánam. Szeretek elsőnek indulni, szeretem, ha teljesen magamra vagyok utalva, nem vonják el a figyelmem más versenyzők mozgásukkal.


Szóval megkaptam a térképet, és indulás! Olyan nagy lendületet vettem, hogy már csak kint az udvaron ötlött belém: a rajtban az a sok asztal valószínűleg a szerkesztésnek adhat helyet, de már nem volt kedvem visszafordulni. Kicsit bizonytalan voltam, amíg teljesen át nem éreztem a térkép arányait, a sportpályánál nehezen leltem meg a helyes utat. Az egyes pont (gödör) vagy 40 méterre volt a turistaúttól, melyen egy kis gondot okozott beazonosítanom a pontos helyzetem, de csak sikerült. Bélyegzés után rézsútosan szaladtam vissza az útra, hogy ne veszítsek szintet, és igencsak meglepődtem, mert 20 méter múlva újabb gödörbe és bójába ütköztem. Térképhibára gyanakodtam, de nem akartam, hogy ez kerítsen hatalmába, igyekeztem a következő pont keresésére figyelni. Persze fölmerült bennem: hátha álbóját fogtam, de szerencsére nem így történt. Próbáltam beazonosítani az út melletti sziklákat, vajh mi kevés sikerrel – ezért fölmentem a völgy kiszélesedő részéig, és föntről támadtam a kettes pontot rejtő sziklafalat. Igyekeztem tempót diktálni, tudván, hogy ezen a hosszú emelkedőn sok időelőnyt szerezhetek. A három bója közül nem volt nehéz eldönteni: melyik a jó, így hamar indultam a következő ponthoz. Egy ösvényen fölmentem a kerítésig, majd onnan a gerincet követve a tisztáson lévő szikláig. Szép kilátás volt innen, és ezt kihasználva irányméréses feladat volt az első: a bervai kémény irányszögét kellett megmérni. Két fokot tévedtem (5 pont). Innen több mint 160 méteres szintvesztéssel csörtettem lefelé a meredek gerincen, sejtve, hogy a négyes időmérő lesz. Útközben a menetidő-számításra koncentráltam, így zúgtam is egy elég nagyot, aztán kicsit visszafogtam a tempót. Nem sokkal a pont előtt volt egy alkalmas fatuskó, amelynél megálltam, hogy megcsináljam a szerkesztést, hiszen időm volt bőven. Aztán láttam, hogy az utolsó előtti pontot kell szerkeszteni, ezért inkább nem bíbelődtem vele, lesétáltam a magasleshez. Még várnom is kellett néhány percet, így az érkezési időmmel (8.53) indulhattam tovább – a 4 pont időhibám a számítási tévedésből adódik.


Vagy 600 métert mentem lefelé a völgyi úton, majd a tisztás utáni elágazástól céloztam be irányban a meredek, ligetes gerincen lévő ötös bóját. Innen slevizavé kihúztam a fölfelé oldalazó ösvényre, és a szárazárkokig úton mentem. Az volt a tervem, hogy elmegyek az egyik árok végéig, és onnan irányban megyek a meredek gerinc zöld pontjára. A dzsindzsa miatt az árokkövetés azonban nem igazán sikerült, így próbáltam a domborzatot figyelni, de a gerinc sem volt valami élesen kivehető. Elég sokat kolbászoltam itt, de megérte: jó bóját fogtam. Próbáltam valami kocogás-félét imitálni a rajt alatti műútig, hogy onnan támadjam a hetest. Hát itt valami össze-vissza turkált terepviszonyok voltak, alig bírtam azonosságot találni a térképpel, nem volt kedvem időt vesztegetni, így ellenőrzés nélkül fogtam egy bóját – rossz is lett, 60 pont. Átvágtam a sűrűn, majd a régi kisvasút dózerútján haladtam, aztán a vízműtől a völgyet keresztezve jutottam a nyolcashoz, ahonnan az itiner indult. Kicsit tartottam tőle, de korrekt volt, bár nagyon kellett figyelni ezekre az apró ösvényekre. (Azért az első elágazásnál vagy valamivel előtte mintha láttam volna egy itineren nem szereplő ösvényt, de a távolságmérésem miatt nem tudott bezavarni.) Az viszont igen, hogy utolért egy versenyző (már vártam), és mindenáron azt akarta megtudni: hol és milyen irányban kezdődik a feladat. Én ekkor már a vége felé jártam és koncentráltam, így nem voltam segítőkész – elvégre egymással versenyzünk, nem? Szerencsére nem tudott megzavarni, sikerült hibátlanul abszolválnom a feladatot. A kilences könnyű volt, végig ösvényen, majd a szárazárkon távmérés és meg is lett. Aztán jött a tízes, amire már ránézni is rossz volt – szintvonal-követés. Az elején biztatásképpen fogtam egy bóját (jónak tűnt), de idővel eléggé belezavarodtam a szárazárkokba, bóklásztam föl-alá… ez nem az én feladatom volt (60 pont). Gondolkoztam, hogy legközelebb magammal hozom az én kedves libellámat – elvégre most már tájolóból is van beépített libellás. Szóval az idő telt, okosabb nem lettem, és az órámra nézve (10.20) döntöttem: bebattyogok a célba. De ahogy kiértem a dózerútra, gondoltam: a távméréses feladatot azért megcsinálom, úgyis arra mennék. Talán érdemes lett volna egy kis kitérőt tennem a tizenketteshez is, de nem mertem, nem akartam elszállni az idővel. Tetszett a távmérés, volt benne lejtő és meredekebb emelkedő is, elég jól is sikerült: a 382 méteren csak egy bójaköznyit tévedtem (5 hibapont). Innen már tényleg bezúztam a célba – na jó, csak néha-néha kocogtam bele. 10.50 körül értem be, nem is néztem az időt, de valószínűleg siettem, mert kaptam 26 időhibát. Kicsit meglepődtem, hisz jó pár versenyzővel találkoztam a célban, akiknek még vagy negyedóra-húsz percük volt az indulásig, jól elhúzódott hát a rajtoltatás. Sokan lelkesen keresgették a bójákat a mikrosprint-pályán a gyerekekkel, kedvem lett volna nekem is hozzá, de idő volt, indulnom kellett. Attilának még megjegyeztem, hogy tetszett a pálya vonalvezetése és nem is fáradtam el annyira, megkóstoltam „Bandi, a hegyen” félkész főztjét (finom volt), aztán irány a kocsi, átöltözés, indulás bp.-re.


Derűs volt minden, a gyakorlat is jól sikerült, a borulás csak este jött, amikor otthon Andival átbeszéltük a versenyt. Amikor megláttam, hogy rosszak a szerkesztési adatai, elfogott a düh és elkövettem néhány indulatos beírást a fórumra, lefényképeztem a térképrészleteket, elküldtem a szervezőknek, nagyon bosszantott ez az amatőr hiba. A többit már tudjátok: ki lett tárgyalva a fórumon, eléggé nyers tud lenni a stílusom, és bár megbántani senkit sem akarok, de az elveimből nem engedek.


Pár nappal később megkaptuk az eredményeket, nem is olyan rossz – a pályaszakasz-kihagyók közül végül is én lettem a legjobb. Ha végigmentem volna, talán az első tízbe is bekerülhetek, de a dobogósok nagyon jól mentek, különösen Karcsi… tőle egyelőre fényévekre vagyok. De talán lesz ez még jobb is. :-)


Érdemes volt elmenni, mert a hibák ellenére a szervezők kitették magukért és én annyira nem akarom elvenni a kedvüket a versenyzéstől, hogy felajánlom: a jövő évi verseny rendezésében szívesen segítek.

Simon Péter
Kékes Turista Egyesület