Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Inkább vizes, mint csillagos túra

2006. június 04.
Kiábrándítóan indult a nap, gyakorlatilag reggeltől esett az eső. Messziről vártuk a barátainkat, remélve, hogy nem sejtik, itt bizony esős az idő. Sajnos hamar rájöttek, hiszen kora délután mindenki megérkezett Pipisre, lelkesen. Annyira féltem, hogy lemondják a túrát, de kitartásuk töretlen volt.

Körülbelül 2 hónapja küldtem el a túra kiírását nyolc barátunknak csupán kíváncsiságból, hogyan reagálnak rá. Mindenki kihívásnak és érdekesnek vélte, bár csak hatan jöttek el. Féltem, hogy csalódni fognak. Nem így történt.

Még induláskor is esett az eső. Azt hittem, soha nem jutunk el ide, és még barátaink lelkesedése mindig töretlen, tényleg kíváncsiak lehettek. A 4-es iskolába belépve „Mervalaci” (számunkra fogalom) ragyogott ránk, lendülete kilökött a Sár-hegyre.

Már rögtön a Pajtás megálló után dagaszthattuk a sarat, holdjárókat növesztettünk, de sebaj. Az első ellenőrző pontig nem is kellett lámpát gyújtanunk, bár mások nem így gondolták. Útközben a Cseplye-tetőig esett egy kicsit, felhőkben is sétáltunk, és az izzadással és szuszogással küszködve egyesek szerint 100%-os páratartalmat produkáltunk közvetlen auránkban. A Szent Anna-kápolnát elhagyva bozótokban jártunk, hiszen a víz elfoglalta az utunkat, és ekkor még kíméltük lábbelinket. Később rájöttünk, erre semmi szükség. A természet győzött. Még jó, hogy voltak ezen a szakaszon szalagok és lépésnyomok és azokban pocsolyák, mert nem arra indultam volna.

A következő megállónkon (Kozmáry-kilátó) „megkaptuk”, hogy egy egész sereg jön, ami igaz is, hiszen nyolcan voltunk az egyedül indulókkal szemben. Kaptunk csokit, kekszet és pecsétet. Sástóra feljutni megint izgalmas volt. Még több víz, sár és sötétség. Közvetlen Sástó alatt a víz győzött a sár felett, így Gabi halmentő akcióba indult. Két (számomra és szerintem számára is ismeretlen) halacskát fogott ki a lábunk alól, amit mi persze észre sem vettünk, hogy is vehettük volna észre, akkora víz volt! Az erdőből kiérve futva tette meg velük a tóig az utat. Az egyiket megmentette, a másik már csak a hasát mutatta merülés után a tó felszínén. Meghalt. Gabi így mesélte.

Igazán jó érzés volt, hogy egy állomást kivéve, mindenhol kedves ismerősökbe botlottunk (ők voltak a pecsételők). És annyi kaja volt, hogyha csak egy fél literes vízzel indulok is, degeszre ehetem magam az ellenőrzőknél.

Kalandos utunkat a sárban locsogva sajnos egyetlen fura hang sem állíthatta meg (bár egyszer a fák közül elém ugrott egy árny, ami megrémisztett, túl sokat stresszelem magam).

Féltem a túra hetén, hogy megcsörren a telefonom valamelyik barátom számával és közlik, hogy ilyen időben nem jönnek. És sorban hívtak is. Csak annyit kérdeztek, hány órára jöjjenek.

A szervezőknek is köszönhetően nem ez volt az utolsó túrám, csak azt sajnálom, hogy az éjszakaiból az első. Minden állomáshoz közeledve vártam, hogy kivel fogok találkozni. Sár, eső, víz ide vagy oda, kihagyhatatlan élmény volt.

Rácz-Szabó Györgyi

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu