Élménybeszámolók - lista
Egy vizes éjszaka a Mátrában
2006. június 04.
2006. június 4-5., Pünkösd éjszakája
A napokig tartó esőzések következtében a III. Mátrai Csillagok Éjszakai Teljesítménytúra igen extrém lett. Már a bejárás során tapasztaltuk, hogy a vízből a kelleténél jóval több lesz. A Rákóczi-turistaút elején a szőlők mellett a sár nehezítette a járást, feljebb a turistaút változott gyors folyású patakká. Mindenhol, folyt, ömlött a víz… A Szent Anna-kápolna után az úton óriás pocsolyák gondoskodtak végképp arról, hogy mindenkinek vizes legyen belülről is a bakancsa. Mátrafüred aszfaltja jelentett végre szilárd talajt a láb alatt. Nem volt sokkal jobb a helyzet a Benevár felé sem, aztán a Remete-bércen sem. Ahol lejtett ott ömlött a víz, sík részeken meg összegyűlt. Sás-tó is megint telítődött és túlfolyt, alatta a sárga háromszög jelzésen kisebb halakat lehetett találni. Szerencsétlenek csak vergődtek ott. Lajosházánál az áradás elmosta a patakon való átjutás legutolsó gondolatát is. Nem tehettünk mást, a túrázók épségéért módosítanunk kellett az útvonalat. Szerettünk volna a lehető legkisebb módosítással élni, valahol átkelési lehetőséget keresve a Nagy-patakon, de vasárnap reggel a helyszínen tett terepszemlén erről lemondtunk. Ki kellett hagynunk Dezsővárt (amit a résztvevők közül többen sajnáltak [velünk együtt]), Gyöngyössolymost és a két hosszabb táv utolsó ellenőrző pontját, a kisvasút Belső-Mérges-pataki hídjánál levőt. Az új útvonal Lajosházától visszavezette a túrázókat Mátrafüredre a Kozmáry-kilátóhoz a Z- és a S háromszög jelzéseken. A zöldön, Haluskásnál egy ellenőrző pontot állítottunk fel. A Kozmáry-kilátótól a 25 és a 40 km-es táv túrázói is a 15-ösök útvonalán, a kerékpárúton juthattak Gyöngyösre, természetesen a 15 km-es táv utolsó ellenőrző pontján (Solymosi elágazó) nekik is meg kellett állni egy pecsételésre. A három távra az előzetesen vártnál jóval kevesebben, összesen 198-an neveztek, (ez mindkét eddigi rendezésnél kevesebb), viszont ez a szám az esős, saras, fázós körülményekhez viszonyítva meglepően sok. Tekintettel az időjárásra, és az útviszonyokra, a szintidőt megemeltük egy órával a két nagyobb táv esetében, bár a mostoha körülmények ellenére sokan tartani tudták az eredeti szintidőt is. De azoknak is megadtuk a díjazást (oklevél+kitűző), akik a megemelt szintidőn túl értek be, mert már az a tett is tiszteletet érdemel, hogy ilyen zord viszonyokkal terhes éjszakában valaki útra kel.
Szőke György