Élménybeszámolók - lista

2006. április 01.

A Kékes Turista Egyesület másodjára rendezett túramozgalmi hétvégét, lehetőséget adva az érdeklődőknek a mátrai túramozgalmak túravezetővel való bejárására. Alkalmam nyílt mindkét nap túrát vezetni – szombaton egy keményebb, még általam sem teljesített túrát, a Mária képek a Mátrában-t vezettem, míg vasárnap a könnyebbnek ígérkező Rákóczi túra Kékes-Gyöngyös szakaszán kalauzoltam végig egy házaspárt. Mindkét napi túrára csak ketten-ketten jelentkeztek, de hát egy jelentkező is jelentkező, nem még kettő…

Mária képek a Mátrában
2006.04.01.

A Mátraháza-Recsk közötti túramozgalomra idén csupán két ember jelentkezett, egy fiatal budapesti pár, Izabella és Károly. Kiscsoportos lett a túra, de ez nem szegte se a résztvevők, se a túravezető kedvét. Nem is csoda, hogy elmaradt a túra iránti őrült érdeklődés, hiszen a hétvége meghirdetett 10 túrája közül ez ígérkezett az egyik legkeményebbnek, a maga 27,6 km-én összegyűjthető több mint 1100 m szintemelkedésével. Mindehhez társult még az igen késői, 9 órás indulás. Persze csak azért volt eme időpont kései, mivel Recskről az utolsó busz 17:15-kor indult, tehát igencsak igyekeznünk kellett. Nem is sokat teketóriáztunk, begyűjtve az első igazolást (mátraházai OKT bélyegző) nekiindultunk a hegynek. A sípálya szélén 300 m szintet hátunk mögött hagyva hamarosan Kékestetőre értünk. A csúcskőnél szusszantunk néhány pillanatot, majd felkerestük a következő igazolóhelyet (OKT bélyegző), ahol szembesültem először azzal, hogy mégiscsak jó lett volna nem otthon felejteni a bélyegzőpárnát, ugyanis a szanatórium portaablakán csak bélyegzőt kaptunk. Tinta hiányában pedig csak két halvány csík maradt a bélyegzés emléke. No de fotóval is igazolható a túra… Április első napján a tél még tartotta utolsó bástyáit a kéken, olykor térdig merültünk a hóba. Az Erzsébet-keresztnél 40-50 fős szlovák csoporttal találkoztunk. Vajon mi vonzhatta őket Magyarország legmagasabb pontja felé? Sas-kőnél az újabb igazolást néhány perc pihenés követte. A Markazi-kapunál elhagytuk az OKT útvonalát, hogy a zöld jelzés mentén hamarosan elérjük a Hatra-patak-tetőnél lévő első Mária-képesfát. A százéves Mária-kép viszonylag jó állapotban van, de a hologramos kép üvegét csúnyán összetörték. A Hármashatár erdészházat is meglátogatva visszajutottunk a kékre, az oszlopon lévő OKT-s fémbélyegzővel hasonlóan jártunk, mint a kékestetőivel, alig hagyott nyomott a papíron. A Nagy-Szár-hegy megizzasztott bennünket, kemény volt megmászni. Majd az Oroszlánvár következett, előhozva belőlem mátrabérces emlékeket. Ezen a hegyen igazolásként a Várak a Mátrában kódját kellett feljegyezni. Gyorsan leértünk a Domoszlói-kapuhoz, hogy ismét kitérőt tegyünk egy Mária-képhez. Igencsak vizenyős út vezetett a Závoz-völgyi kegyhelyhez, ahol két fára is tettek Mária-képet. Itt is megválaszoltuk az igazolólap ide vonatkozó kérdését, majd visszamentünk a Domoszlói-kapuhoz, az OKT jelzésekhez. Jagus után a kéket elhagyva sosemjárta rész következett. Csurgó-kútnál rátaláltunk a harmadik Mária-képre egy kopjafán, amit a Kisnánai Szlovák Klub állított pár éve. A harmadik Mária-képet elhagyva állatkoponyát találtam, így sikerült egy Lenni vagy nem lenni? című fotóval terhelni fényképezőgépem memóriakártyáját. Később elhagytunk egy romosan is szép vadászházat, majd a Jóidő-kúthoz. érve forrásvízzel oltottuk szomjunkat. Ismét találkoztunk az országos kékkel, amit egy lápos vidékre emlékeztető rövid szakasz megtétele után végleg elhagytunk, de előbb még megálltunk a Jóidő-nyaki régi Mária-kép helyénél is egy gyors fényképezés erejéig. Sietősen folytattuk utunkat Recsk felé, közben Kreicsi Gáborral, a túramozgalom gazdájával telefonon beszélve megállapodtunk, hogy nem vár ránk, a kitűzőket a vasútállomáson megtaláljuk. Recsk határában az utat teljes egészében lezárták gallyakból rakott barikáddal, kénytelenek voltunk a bokrokon átküzdeni magunkat, hogy kiérjünk egy irtásos mezőre, ahonnan karnyújtásnyi közelségbe kerültek Recsk házai. 17 órára értünk a vasútállomásra, a forgalmi irodában igazoltattam, és megkaptam a kitűzőket is. Volt még időnk a vasútállomáson egy célfotóra. Negyed hatkor a menetrendnek ellentmondva szerencsére jött egy busz, ami a pihenés felé repített minket.

Egész éjjel esett, de reggelre szerencsére csak a vizes aszfalt emlékeztetett minderre. Egy budapesti házaspár tartott velem, 9:15-kor indultunk Kékestetőről, a Rákóczi-oszloptól. Igen meredek úton ereszkedtünk le Mátraházára, egy kód begyűjtésén túl útközben olyan érdekes látnivalókban volt részünk, mint kis fa ágára húzott pezsgősüveg, valamint „igényesen” feltüntetett erdőrezervátum jelölés fákon: valami fehér ragacsba a fa törzsén bele volt nyomva egy erdőrezervátum programos címke. Mátraházán palacsintáztunk, közben megvitattuk, hogy izgalmas volt a lejövetel a csúcsról. Innentől számomra nagyon ismert útszakasz következett. Ebben is van valami jó, fejből tudom a hovatovábbot. Utunk következő állomásán, a Kecske-bércnél nemrég új fahidat készítettek, ezen átkelve jutottunk el a felírandó kódhoz. A Hanák Kolos-kilátó és a Rákóczi-forrás kódjait is feljegyeztük, hosszabb időre ezután már csak Mátrafüreden álltunk meg, ahol a Szent János-kápolnánál feljegyeztük a feljegyeznivalót. Az erdészeti iskolánál korrektül kifestve találtuk a sárga sáv elterelést, bár ez a korrektség csupán a jelzések kellő számára vonatkozik, mert a szabványtól formailag kissé eltérőek voltak a jelek. Esni kezdett, szerencsére nem nagyon, és még inkább szerencsére nem is sokáig. Kódfelírást követve a Szent Anna-tónál tartottunk rövidke ebédszünetet, ekkorra az idő is szebbik arcát mutatta. Túratársaim nem jártak még erre, igyekeztem nekik minél több érdekeset megmutatni. Még a Szent Anna-kápolna dombjában lévő Remete-barlanghoz is elvittem őket, szerencsére nyitva volt az ajtó, s be tudtunk kukkantani. Vízben állt a barlang, s a vízen egy hatalmas jégtábla úszott. Kissé fáradtan értünk fel a Sár-hegy csúcsára, ahol is legyőzte a fáradtságomat a szemétszedési „ösztön”. Egyszerűen nem bírtam tovább elmenni a sok eldobált műanyag palack, csokis papír mellett. Nem törekedtem a teljességre, csak az hajtott, hogy ennyivel is kevesebb lesz. Végül is két zacskó szemetet hoztunk le a hegyről. A Cseplye-tető felett paplanernyősök repdestek, az egyikük majdnem lezuhant. Arra lettünk figyelmesek, hogy kiabál, majd láttuk, amikor a légáram össze-vissza dobálta, tekergette ernyőjét. Szerencsére sikerült neki megfogni az ernyőt, le is szállt nyomban. Félelmetes egy látvány volt, de szerencsés kimenetellel. Gyöngyösön a Rákóczi-szobornál feleségem várt, örültünk egymásnak, ő sajnos egyik nap sem tudott velem tartani. Túratársaim előző nap bejárták a Parádsasvár-Kékes szakaszát a túrának, így, mint sikeres teljesítőknek adhattam át egy-egy jelvényt.

Szőke György