Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Évértékelő évzáró

2005. december 08.
2005. december 8-án évet értékelt a Kékes Turista Egyesület.

Az ünnepélyes keretek között megtartott eseményre a gyöngyösi Kolping házban került sor. A rendezvényre, melyre az egész tagság hivatalos volt, igen sokan tudtak eljönni, s néhány vendéget is köszönthetett a rendezőség a megyei ill. országos turistaszervezetekből.

Bár délután kezdődött, de estébe nyúlt a program. Miközben a falra fényképek, táblázatok és filmek vetítődtek, a hallgatóság számot kaphatott a 2005-ös év eredményeiről, az elvégzett munkákról (turistaút-felújítások, szemétszedés, teljesítménytúrák, túraverseny, forrásfelújítás), a legifjabb korosztály (Mátra Manók) lépéseiről, a közös kirándulásainkról, s hogy az egyesület szervezésében az Országos Kéktúrából hány km-nél tart a szorgalmas gyalogló.

Eredményes volt ez az év. Jó volt hallgatni, hová fejlődött az egyesület, pár évvel létrejötte után, és igazán izgalmasak a benne lévő lehetőségek, hiszen mindig van új ötlet, és szerencsére ezen ötletek kifundálói nem mindig a vezetőség tagjai közül kerülnek ki, hanem a tagok jelentkeznek. És jó ez, mert ebből látszik, hogy a tagok is mennyire magukénak érzik az egyesületet, és köszönet érte a vezetőségnek, hogy ezen ötletek általában nyitott fülekre találnak.

Az idei év értékelése után szünet következett, a széksorok mögött svédasztal kínálatából válogathattak a jelenlévők.

A jó hangulatú beszélgetések jegyében eltelt szünet után díjátadásokra került sor. Bronz-, ezüst- és aranyjelvényeket vehettek át a legtöbbet túrázók. A Heves Megyei Természetbarát Szövetség munkájuk elismerésért kitüntetésben részesítette Merva Esztert, az egyesület titkárát és Merva László túraszervezőt. Bizonyos, hogy nélkülük ez az egyesület nem lenne az, ami. Gratulálunk!

Ezt követően a 2006-os év teendőiről, programjairól esett szó. A kivetített 2006-os munkanaptárban is alig-alig akadt olyan hétvége, ami ne lett volna valamilyen színű, ami ne lenne jó előre lefoglalva valamilyen munka, valamilyen program számára.

És mit is kívánhatnék mást az új esztendőre?
Csak így tovább!
Mert ez az egyesület nem csak magáért teszi, nem csupán a tagjaiért, hanem közhasznú tevékenységet végez mindenki öröméért, aki akár egy fél órára is távol szeretne lenni a civilizáció mindennaposságától, s kikapcsolódását, felüdülését keresi a Mátrában.

Szőke György

... és az emléklap, amit ilyenkor hagyományosan minden kedves barátunk megkaphatott.:


LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu