Élménybeszámolók - lista

2005. május 15.

Valahol este és éjszaka határán, ahol a pára csomókban áll, kissé nyughatatlan tücskök zirregése mellett indul az út, mely felvezet a hegyre. Csuszamlós ösvénnyé válva rejti el a titkokat, fogy a levegő, minden lépésre lámpákat gyújt válaszul a város, fénypontokká szelídült gyárak és házak sora jelzi, hol élünk. Kicsit feljebb a szél megkerget pár csillagot, játszi könnyedséggel siklik tova a fény, majd felhőkkel bújócskáznak, Hold-szelet vigyáz rájuk.
Köhögve ébred a lámpa, nehezen adja a fényt, pedig a terep technikás, elkél tehát. Míg szavainkra csak a füvek sustorognak válaszul, elérünk egy kicsi kápolnát, alatta tó, békák ezrei kvartyognak jó éjszakát, s mikor egymás arcára téved a fény, átlátunk pár korábban ismeretlen dolgot. Itt vagyunk hát, ahol már jártunk és még sosem.
Belealszik a sötétségbe az út, arcán hagyva a ráncokat, nem szól, nem figyelmeztet a közelgő álomveszélyre. Füred csendes, épp csak pár késői vendég a büfénél, nyárelő, párálló hegyek sziluettje, indulunk, vár az út, út felfelé.
Fáradt vagy – mondom, s te tudod, igazam van, mégis felnézel, fel a hegyre. Tovább. Itt-ott kilátszik az alant elterülő falu összegyűjtött világossága, aztán a folytonos zörgés a fák lombjában, mintha esne, pedig csak az élet apró történései azok, amik társul szegődnek a sötétséghez.
A hatalmas fenyőket illatuk árulja el, félelmetesen szép, ahogy figyelmeztetőn ránk borulnak.
Valami gyümölcs kellene – szólsz, és adják, barátaink ezek az emberek, akik idehívtak, akik kitalálták nekünk ezt az éjszakát, hogy tudjuk, hosszú az út fel, de elérhetők a csúcsok, éjfélkor épp a legmagasabb. Ott gördül át hétfőbe a vasárnap, állunk a kultikus kő mellett, nem tudván levenni szemünket a felhők és a Hold játékáról, misztikus párát lehelő erdőkről.
Lefelé könnyebb, át a szanatórium kertjén, bús fejű lámpák alatt, átsurranva a mába, Füredre vissza, ahol az utolsó vendég épp kilép a kocsmából, ennyit mára, mondja. Nekünk még nem elég, új lépcsőkön hosszantolunk felfelé.
Egy teraszon látnak vendégül, igazi vendégség ez, jó házigazdákkal, történetek kerülnek elő, étel is akad, hosszú az út, de értelmet látunk benne, az élet értelmét, a nagy igazságot, minden akkor ér valamit, ha szívből való.
Persze még meg kell harcolni, nagy küzdők, nehéz pálya, könnyű megbotlani ott, ahol nem látod, hová lépsz. Légy tehát óvatos!
Madarak reggeli csevegése jelzi, új nap ébred, a kis tó tiszta vízszemében az első kóbor felhők tükröződnek, ahogy megyünk megint fel. Újabb út felfelé. A lámpa elalél, beájulva veszti fényét, ma aludhat, megtette, amit kellett. Igazi zöldben köszönt a reggel, vándorlásunk végén, ma megint tanultunk valamit, az a nemes, a valódi érték, amiért igazán megfizetjük az árat.

VM