Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Fancsali harmincas - Vadrózsa 30

2004. augusztus 28.
Hogy mitől lesz egy túra fancsali? Egy névváltozás miatt. Rózsaszentmárton neve 1903-ig ugyanis Fancsal volt... E rövid bevezetés után térjünk talán a lényegre. A Mályvád túrára szerettem volna menni, de megbeszéltem magammal, hogy ahhoz lusta vagyok. Már nem a túrához, hanem a messzire való eljutáshoz, ott való előző esti megszálláshoz. Macerásnak találtam, talán jövőre. Maradt a Vadrózsa, ami kezdett lassan nosztalgiát ébreszteni, mivel a 2002-es Vadrózsa 20 volt az első sikeres teljesítménytúrám. (Abban az évben nem rendezték meg a 30 km-es távot, s ez csak a rajtban derült ki.)

7-kor indult a busz Gyöngyösről, amire én is felszálltam. Minden bizonnyal a sofőr környezetvédő lehetett, mert rábeszélt arra, hogy ne kérjek jegyet, hanem csak adjak neki egy kétszázast, amiből egy tízest visszaad. Biztos szerfelett zavarhatja, hogy az utasok többsége az utazás végeztével egyszerűen elhajítja a jegyet. A szemét meg csak nől, nől...

A busz ablakából megláttam Ferit, és tudtam, hogy ő is felszáll a buszra. Így is lett. A busznak már indulnia kellett volna, amikor befutott Csaba is. Mondtam neki, hogy szerintem ő mindig késve indul el otthonról, hogy legyen indoka a futásra. Merthogy mindig az utolsó pillanatban fut be...

Rózsában hamar neveztünk, 17-es rajtszámot és 7:50-es rajtidőt kaptam. Aztán egy lány határozottan lesziagyurizott. Már Gyöngyösön észrevettem őt, tudtam, hogy ismerem valahonnan, meg azt is, hogy beszéltem már vele, de nem tudtam rájönni ki is ő. Gondoltam, majd a rajtnál rákérdezek, talán addigra meg is fejtem e csöppnyi talányt. Miután ő szólított meg, és én pontot akartam tenni erre, megkérdeztem honnan is ismerem. Kiderült, hogy ő Panka, SétáLós bácsi nővére, akivel tavaly ősszel együtt kéktúráztam az Aggteleki-karsztban. Szégyelltem a dolgot, de nem jöttem volna rá magamtól, pedig a segítség a pólójára volt írva:
ÕRSI TREKKING TEAM.

A vadrózsát csipkerózsának, gyepűrózsának is nevezik, de ebrózsa névváltozatot is megemlítenek az ide vonatkozó források. A vadrózsa gyümölcse a csipkebogyó, amiből az következik, hogy sok ember már evett rózsát, meg hogy a hecsedli voltaképp rózsalekvár.

A rajtban megtudtuk, hogy fehér kereszt végig, mit követnünk kell. Egy teljesen szabványtalan, minden alapot nélkülöző (szó szerint) jelzés ez, de ez minket cseppet sem zavart. Elindultunk. Futni szándékoztam szinte mindenhol. A nyárvégi reggel hidege emlékké foszlott, a pulóverem még a rajtban, indulás előtt zsákolva lett. Lehagytuk Pankáékat, majd előrefutottam, hogy Vörös Tamással is váltsak néhány szót, aki a buszon nem vett észre. (Az őriszentpéteri túra óta csak egyszer találkoztam vele, Gyöngyösön, de akkor sietett.)


A Somlyó-hegy felé

A műútról, amin elhagytuk a falut, hamar letérítettek fehér kereszt jelzések. Sár maradt elmúlt napok esői után. Erre számítva húztam bakancsot. A lehajtott fejű napraforgóknak korán volt még, ahogy elhaladtunk őmellettük. Majd rövid erdei emelkedés következett. Közeledve a Somlyó csúcsához, környezetóvó táblákra lettem figyelmes. Néhány mellett elhaladtam, mikor is arra gondoltam, talán le kellene fotózni őket. A következő ilyen tábláról fontos információt tudtam meg az őzek táplálkozási szokásairól: Az őzike nem flakonokkal táplálkozik. Ezt a fontos információt, hogy ne feledjem, lefényképeztem.


Az őzike nem

Egy piros-fehér bója messziről jelezte, hogy az állomás közelében vagyok. A magassági pont mellett egy fiú és egy lány ült kempingszékeken. Odaadtam a lánynak az igazolólapot, és a túrajelentést.
- Ilyet még nem láttam - forgatta kíváncsian a túrajelentésemet?
Miután elköszönve a fiatal pontőröktől továbbindultam, a magassági pont betontörmelékeiben majd orra buktam. Mondták, hogy ez eddig mindenkinek sikerült. Azaz a belebotlás. Örültem, hogy ennek ellenére nem figyelmeztettek... Lejtős-erdős szakasz következett. Egyszer Csabát vettem észre, aki tanácstalanul kereste a továbbot. Ebben beálltam segíteni neki. Eddigre bebizonyosodott, amit mindig is tudni véltem, hogy nekem a futást nem lenne szükségszerű erőltetni, Feri Csabával még a pont előtt lehagytak. A sok futásról le is tettem így hamar. Szóval kisebb eltévedést iktattunk itt be, de a leírás alapján viszonylag gyorsan ráakadtunk egy újabb olyan fára, amelyik fehérrel meg lett keresztelve.


Somlyó-hegy - Az első ellenőrző pont pontőrei


Megköszönik, bár nekem természetes


Közeledünk a bányatóhoz

A Széleskői bányató felé az erdőnőtte völgybe fény szűrődött be sejtelmesen, volt hát okom szépnek látni mindezt. A Széles-kői pont a bányató partján volt idén, két éve magasabban leltem rá. A ponton Csabáék bevártak, hogy készüljön közös fotó, mi tóparti. A pontőrök mindenkinek szilvával akartak telerakni a zsákhátiját. Hát abba nem mentem bele, de kis bendőmbe kellő mennyiséget juttattam a kétfajta pontszilvából. A szilva mellett girbegurba vándorbot volt megtámasztva egy fának, belevésve, hogy RÓZSA. Rózsika néni járhatott itt, lehet, hogy ő is túrázott, csak akkor épp sűrűbe hajtotta a szükség, botját siettében hátrahagyva tónak partján. Fotózás után egy marék gyümölcsöt kézbe vételezve folytattam utamat. Itt szinte lehetetlen volt a csúszós, kevés kapaszkodóval rendelkező meredeken tiszta nadrággal feljutni. Főleg úgy, ha az ember egyik marka tele van szilvával, másikba meg az igazolólapot fogja... És hát azokkal a szilvákkal nekem még fontos tervem volt... Azért, ha nehézségek árán is, de valahogy csak sikerült feljutnom oda, hol két éve volt a pont, s honnan felülnézetből tárult elém a tó. Itt megettem a kissé saras szilváimat, mert láttam az út folytatása még rosszabb lesz. Újabb meredek szakasz, gyökereket, és valami drótkötelet elkapva húztam fel magamat. Két éve úgy gondoltam ezt majd egyszer gyerekemmel együtt is megtúrázom, de ez a technikás rész ezt most megkérdőjelezte. Persze nyilván egész más úgy, ha nincs sár. (Meg már évek óta tervezek pár méter kötelet alapfelszereltségnek beszerezni. Akármikor jól jöhet.)


Széles-kő - Pontszilvák


Rózsika néni botja


Jobb ma


Széleskői bányató - Hárman


Széleskői bányató fényárban

2 km múlva újabb bója, újabb állomás várt, a Hármashatár nevű. Megtudtam, hogy ez a túranyolcas metszéspontja. A 30-as mezőny ide még jönni fog egyszer, a 20-asoknak viszont nincs nyolcas a túrájukban. Az egyik pontőr azt mondta, 20 perccel vannak előttem túratársaim. Mondtam, hogy nem lehetnek annyival, és lealkudtam a pontőr húsz percét 15-re. (Halkan súgom meg: szerintem nem voltam csak 10 perccel lemaradva, vagy még annyival sem...)



Hármashatár - Ellenőrző pont

Szántáson túl távoli hegyek bírtak fotózásra. Aztán arra gondoltam, hogy fotózzak szántásból. Le is tettem a gépet a szántásba, és katt. Szántásrögök és hegyek kerültek így egy magasságba a fotón. A szántás végénél kettévált az út. Mindkét irányba láttam fehéret. A bal oldali tűnt határozottabbnak, bár az nem kereszt volt, csak fehér jelzésalapra hajazó maszatolás. Arra mentem. Pár lépés múlva kereszt jelzésre akadtam. Bátrabban lépkedtem arra, de csak nem hagyott nyugodni a dolog. Megállni, leírást olvasni! - szólt az önparancs. És nagyon jól tettem. Mert a másik út volt a jó, amihez hamar vissza is mentem. Úgy vélem, ide egy táblát elhelyezhettek volna a rendezők, feltüntetve rajta, hogy először merre is kell menni. Persze a leírásból egyértelmű...


Fotó a szántásból

Kezdtem kissé egyedül érezni magamat, főleg egy olyan helyen, ahol ismét kicsit keresgetnem kellett a jelzett utat. Ami persze gyorsan meglett.. „Plató maradványt elérve” - olvastam a leírásban meddig is mehetek, hol kell majd ismét elővegyem a leírást. Mindenre gondoltam, csak arra nem, hogy egy kocsi platójáról van szó, mit erdőben hagytak rohadni. A plató után jött egy lejtős-szedres szakasz, ahol sokszor kellett megállnom „maci a málnásban”-t játszani. E játék az érett-félérett erdei gyümölcsök közötti lomha szöszmötölést jelenti? Bizony itt széles ízpalettát felvonultató szedrecskék kerültek ó a számba.


Plató


Kapu a szedreshez


Szeder

Nemsokára fenyvesbe irányítottak a kis fehér keresztek. Annyira megörültem! A jelzett út a fenyvesben vezetett, két fasor között. Óhatatlanul kellett futni-szaladni itt. Tűlevelek puhájára lépve éreztem, hogy itt bizony fokokkal hidegebb van. Élményleírhatatlanság. Ezért megérte eljönni! Még nem fejtettem meg, miért gyakorolnak a fenyvesek ekkora hatást rám, de nagyon szeretem őket.


Fenyvesben

A fenyves után hamarosan egy műútnál állt elő a következő érdekes helyzet. A leírás azt írta, hogy az úton forduljunk jobbra. Viszont a jelzés ellenkező irányba nyilazott, sőt a térképvázlatot kinyitva szintén a balra tűnt jónak, így 2:1 arányban megszavaztam magamnak a helyes irányt. Tovalépkedve az út mellett megleltem az újabb pontot, és az Eszter-forrást.

Itt nápolyit, ásványvizet és pezsgőtablettát lehetett fogyasztani. Ez utóbbiból volt legalább hatféle. Tudományos alapon magnézium-kalcium pezsgőtabletta mellett döntöttem, de mielőtt műanyagpohárba víz kerülhetett volna, szóltam, hogy a saját bögrémet kívánom előbányászni a hátizsákból. Mondtam, hogy így kevesebb lesz a szemét. Azt nem értettem viszont, hogy miért nem Eszter-forrásvízzel itatták a túrázókat, mivel az pár lépésnyire csordogált csupán. Azért azt is megkóstoltam. Elég sokat időztem a ponton, sokáig tartott, míg a víz teljesen legyőzte bögrémben a belédobott tablettát. A forrásról sehogy se tudtam normális fényképet készíteni, végül feladtam. Így csak szóban tudom leírni, hogy igencsak rossz állapotban van a forrásra ácsolt kis tető, egyik oldalán deszkák hiánya okoz kisebb űrt.


Eszter-forrás - Állomástábla


Pontőr, asztalka, nápolyi, pezsgőtabletta

Az út mellett magasra növő virágokat figyeltem meg, ahogy közeledtem Szurdokpüspöki felé. Volt belőlük olyan is, amelyik nem nőtt másfél méteresre, azt lencsevégre vadásztam.


Út széli virág


Szurdokpüspöki felé

Szurdokpüspökiben eszembe jutott Melinda, de nem hívtam fel, pedig lehet hogy otthon értem volna. A falut még az elején elhagytuk, s egy ligetes részen a keskeny Szurdok-patakon átlépve jött a váratlan. Jött a Nagy-hársas hegy. Nem számítottam, hogy egy igen kemény hegymászás is vár rám ezen a napon. Ez pedig igen kemény volt, annyira, hogy arra az elhatározásra jutottam, hogy az atlaszomban ezt a hegyet átnevezem Nagy-hársasról Nagy-szívatósra. (De még az is lehet, hogy egészen elmegyek a Földrajzi Neveket Karbantartó Hivatalhoz is ez ügyben.) Tudtam, hogy a tetején lesz egy geodéziai torony, és mindig lestem is a fák között, mikor látom meg. Mégis akkor tűnt csak fel a torony, amikor tíz méterre voltam tőle. A torony előtt árnyas helyen méretes sziklatömböket találtam. Odáig mentem csak. Feltanyáztam az egyikre, előszedtem innivalómat, s nagyokat kortyoltam belőle. Kevés kekszet törtem hozzá. Rövid szusszanás után lepakoltam a hátizsákot a torony mellé, s csak a fényképezőgépet vittem magammal. Felmásztam a torony tetejére. A toronyban megtaláltam a vadak listáját, miszerint vadak: Jamata, Kis Berta, Podi és Czimer. Ezt jó tudni, mert ha legközelebb jön szembe a nyuszi, akkor az nem is nyuszi, hanem a Kis Berta... Vagy rosszul értelmezem e fontos falra mázolt információt...


Fák teteje


Átkelőhely a Szurdok-patakon


Jelzések a Nágy-hársas felé


Nagy-hársas - Geodéziai torony


Nagy-hársas - Hol megpihentem


Nagy-hársas - Toronybelső - Vadak listája

A torony tetejéről szépen be lehetett látni a környéket. Jól látszott Szurdokpüspöki és mellette Jobbágyi is, de a Mátrából is szép látványrészletek gazdagították az ide felmászók élményét. No, miután jól kinézelődtem magam, lefelé is megtettem az utat a vaslétrákon.


Nagy-hársas - Geodéziai torony - Fent


Nagy-hársas - Geodéziai torony - Tájkép a toronyból

Visszajutottam ismét a Hármashatárhoz, ahol ezúttal nem volt igazolás. Az utolsó ellenőrző pont, a Pincék következett. Papír szerint 3,5 km volt, mégis nagyon gyorsan elértem az első pincét. Valamelyest emlékeztem, hol volt itt két éve a pont, de ott most semmit sem találtam. Néztem jobbra, néztem balra, de pontot nem találtam sehol. Amikor úgy tűnt, hogy az utolsó pincét is elhagyom, visszamentem az egyik pincéhez, ahol egy fiatal pártól megkérdeztem, tudomásuk van-e arról, merre is a pont. Továbbküldtek. Kicsit megnyugtatott a térképvázlat, mert azon is egy éles kanyar előzte meg a pont helyét, olyan meg még nem volt. Elhagytam egy kőkeresztet, amit majdnem teljesen benőtt két tujafa egy szőlőültetvény előtt. Meglett a kanyar, aztán az ellenőrző pont is, ahová épp egy nagyobb csoporttal együtt érkeztem meg. A leírás szerint ez a polgármesteri hivatal pincéje. (Ezek tudnak élni! Pincézni hivatali időben?) Két fiatal lányka adta az igazolást, egy idősebb férfi meg a bort. Most elfogadtam egy pohárral, természetesen szigorúan saját fémpoharamba töltetve. Félig kiittam a bort, aztán megkereszteltettem. (Egy kis buborékos vizet adattam hozzá, és elneveztem Fröccsnek...) A jókedvű bort töltögető atyafi szeretett volna még újabb adag szőlőlét belém imádkozni, de nem hagytam magamat, arra hivatkozva, hogy azért a faluba még be kéne tanálni. Ittam még egy pohár narancsszínű rettenetet, lehet, mégis inkább bort kellett volna választani? Szörnyű volt az üdítő, olyan olcsó, de piszok rossz kategória. (Hehe, két évről is ez maradt meg bennem, hogy milyen rossz üdítőt ittam a pincéknél...) [Jaj, de véletlenül sem akarom bántani a szervezőket, nagyon kedves volt mindenki. Amúgy a bor meg finom volt.] Itt egy táblára az volt írva, hogy ez a hely a Nagy-völgyi Pincék. Az előző pincesor meg a térképen Tarcodi pincékként van jelölve. (Különben a túra teljes útvonalát három Mátra térképről sem tudtam összeválogatni. Biztos ezért is adnak mindenkinek térképvázlatot a rendezők.)


Vadrózsa, de ilyenkor inkább csipkebokor


Hármashatár - Jól látszik innen a Kecske-kő


Mezei iringó - „Az ördög ebből csinált szekeret”


Virágözön sárga színben


Tarcodi pincéknél - Egy romantikus, múltidéző pince


Romosodó pince


Címeres-zászlós pince


Szőlő és kocsikerék


Nagy-völgyi pincék - Ellenőrző pont


Pontőr lánykák


Ponttábla

A pontot magam mögött hagytam, s nekivágtam célba jutni. Hamarosan egy aszfaltútra fordultam, ami egyenesen a templom tornya felé irányult. Az út jobb oldalán szőlőfürtök próbálkoztak a beéréssel, messzebb a Somlyó magasodott. Egy villanyoszlopra szerelt táblán ezt olvastam: „Ez az út mindannyiunké! Együtt vigyázzunk rá!” Hoppá! Innentől kezdve sokkal óvatosabban léptem az aszfaltra, hogy minél kevesebb kárt okozzam. Ha már megkértek rá, hogy vigyázzak...



Szőlők Somlyó alatt


Ez az út

Beértem a faluba, amin még keresztül is kellett menni a célig. Egyedül baktattam a járdán, mikor is egy ember váratlanul utánam szólt:
- Utolsó lettél!
Mondtam neki, hogy egy: még jönnek utánam, kettő: a 30-ason vagyok, nem a 20-ason.
- A 30 az nem 20! - mondta, s hangsúlyából éreztem, hogy sikerült meggyőznöm...


Toronyiránt vezet mindannyiunk útja


Rózsaszentmárton - Templom


Túratábla a faluban

Nemsokára befordultam a célegyenesbe. Pont akkor távoztak Vörös Tamásék, akik a rövidebb távra neveztek. Pár szót váltottam Tamással, és lefotóztam a társaságot, majd célba tértem...


Tamásék hazafelé tartanak


A cél kapujában


Céltábla


Célban

Megkaptam az emléklapot és a kitűzőt, sikerült egy célidőt is szerezni a lapomra. Az ugyanis lemaradt. Pár perc múlva vettem észre, úgy mentem vissza, s ráírattam 5 perccel korábbi időt, 14:13-at. Majd átmentem a horgásztóhoz inni valamit. Miután azzal utasítottam vissza a paprikás krumplit, hogy nem eszek húst, kínáltak vegetáriánus kajával, igaz hogy digitáriánusnak mondta a főszakács... Nem hagytam magamat rábeszélni, nem úgy, mint Feri. Õ sem eszik állatot, s miután megkóstolta, és gyanús lett neki, a főszakács elmondta, hogy mi van benne: olaj, krumpli, paprika, meg egy kis szalonnazsír... Jó, hogy ezt Feritől idejekorán megtudtam, még mielőtt átmentem a tóhoz.


Horgásztó

Ez a tó, amúgy nagyon picike, valamivel nagyobbat vártam. 2 éve nem láttam, úgyhogy emlékem erről nem volt. A tó mellett egy kis elkerített részen apró fenyőfák növekedtek, szorosan egymás mellett. Volt még egy gyerekjáték is a tónál, valami nagyfülű egérhinta, de az inkább ijesztően idétlen volt, mint aranyos...


Jajdecsúf a horgásztónál


Panka a célban

Ittam egy kicsit, majd visszamentem a célba. Akkorra értek be Pankáék. Róla is csináltam egy képet, többek között a családi vonatkozású pólója miatt. Majd a buszmegállóba mentünk, több dolgunk nem lévén Rózsaszentmártonban. Ugyanaz a sofőr jött, feltehetőleg ugyanazzal a járművel, aki és ami reggel hozott minket. Most sem ragaszkodtam menetjegyhez, csakúgy, mint reggel. Mit meg nem tesz az ember a környezet megóvásáért... A buszon jó hangulatban utaztunk hazafelé egy kellemes lábmegmozgatás után. Azt hiszem, nem volt rossz döntés ez a közeli túra.


Szőke György

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
14
16
17
18
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
 
 
 
2024. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2024. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu