Élménybeszámolók - lista

2024. december 21.

Állj mindig szembe a Nappal,
s akkor az összes árnyék mögötted lesz!
(Kis Pisti után, szabadon)

Előzmények
Ma a 35. Napnyugta túrára indult a Kékes Turista Egyesület. Jópáran szinte mindegyiken, sokan sokon részt vettünk, de mindig voltak – most is! - újak is – addig szeretném vinni ezt a témát, amíg ez így lesz!
Csaknem két éve, 2023. márciusában jártunk erre utoljára napnyugtát nézni. Nyirkos, ködös volt akkor az idő, a Nap lebukását csak sejtettük, de igazán nem láttuk. Másik baljós előjel a pénteki időjárás volt, az egész napos eső. Mégis adtunk egy esélyt a Somlyónak, s ezúttal minden várakozás teljesült!

A túra
Reggel óta ragyogott a Nap, így bizakodva vártam a túratársakat. A szabad jászok 5 képviselője kocsival, a többi kékesturista, Áronnal kiegészülve (összesen 13-an) pedig a gyöngyösi busszal érkeztek Rózsaszentmártonba. Az előző Somlyó-próbálkozásból most csak négyen voltunk, de mi akkor is jöttünk volna, ha most is komorkodott volna az ég.
Életvidám útrakelésünket Pisti igyekezett kordába fogni a Bányász-múzeumra és egyéb épített örökségre hívva fel a figyelmet. De csak pár kattintást, s azt az ígéretet kapta, hogy azokért majd máskor visszajövünk, most a természetnek jöttünk hódolni. A pincéknél (melyekbe páran csak betévedtek…) az útba taposva még felleltük a tavaly sok eredet-vitát kiváltott rózsaszín kis kúpokat, amiket akkor végül az ufók nyomaiként értelmeztünk. Mivel újabbak nem voltak, meg kellett állapítanunk, hogy azóta ők sem jártak erre…, kár!
Marika itt sejtelmesen jelezte, hogy ezután óvatosan elhagy minket, de csak egyedül (!), s majd a Somlyón találkozunk. A pincelátogatókkal már amúgy is megcsappant csapatunk rövidesen a Tengerszem felső kilátópontjánál járt, ahonnan tóparton ránk váró elmaradottakat pillantottuk meg. A helycsere úgy történhetett, hogy ők igyekeztek minket utolérni, s rövidítettek, ahol lehetett, mi pedig meg-megállva igyekeztünk őket bevárni. a ragyogó napsütésben remek képek készültek. Megfigyelhettük a természet mostanra szinte megszokottá váló kapkodását, aminek a csipkebokrok is csaknem áldozatukká váltak: a tavaszi leveleiket már rég eldobták, de az őszi időjárás változásaira újak kihajtásával reagáltak…, mi lesz velünk, ha már a növényzet sem tudja, milyen évszak is van???
A kilátópontoktól meredek csúszdákon lehetett csak lejutni a partra, amikről igyekeztem lebeszélni a túratársakat, de a legtöbben nem hallgattak rám, annyira vonzotta őket a tó kékje. Meglepően sokan voltak, akik még nem jártak itt, őket persze megértettem. A Somlyó lábához már együtt érkeztünk, főleg a kocsiút mély sarának köszönhetően. Ezen a szakaszon csak a karámban legelésző fehér lovacskák látványa okozott nekünk örömet, a sarat csak az árnyékban maradt, a fagyott állapotot egész nap megőrző útszakaszokon tudtuk elkerülni. A meredély megint szétszórta a csapatot, azt bölcsen, mindenki a saját tempójában tette meg.
A dombtetőre érve láttuk, hogy nem késtünk el, bőven a horizont felett volt még a napocska. S ami a legfontosabb ilyenkor, a z ég alja teljesen mentes volt a felhőktől, így Pisti domborzati megfigyeléseit, amelyek nem csak a Cserhát közeli csúcsait (Szandavár, Naszály), de még a Budai-hegység napsugárzásban fürdő csúcsait, tornyait és kilátóit is érintették. Némelyiket láttam én is, de a távolabbiakat már inkább csak látni véltem (na, majd hétfőn, az új szemüveggel!).
Marika tábortűzzel várt minket (azért sietett előre), s ez nagyon otthonossá tette a hegyet (jött is Pisti újabb ötlete: itt kellene a Szentiván éji máglyát meggyújtani!. Miért is ne?)
A lenyugvó napba Gyuri verset kezdett mondani! Addig mondta, amíg a Nap teljesen eltűnt a szemeink elől. Ez a vers Gyuri előadásában oly hiteles és őszinte volt, hogy nagyon meglepett a végén a költő neve…, én eddig nem tartottam nagyra Wass Albertet, de Gyuri most előttem is naggyá tette (a felvétel hangját sajna elvitte a szél, de az előadás szerintem önmagában is sokat mondó!).
A videó: -->
Boldogan bandukoltam lefelé a többiek után: ritkán áll össze ennyire a kép, amikor a természet és a társaság mosolyogva kacsint egymásra. Mindkettőtöknek köszönöm!
Egy kis szeplő volt azért ezen a képen is: a várkód-táblát megint elvitte valaki. Ez viszont csak egy újabb ok, hogy visszatérjünk ide!
Jövőre azokat is várjuk, akik most másfelé jártak; gyertek néha velünk is, nem bánjátok meg!

Pusztamonostor, 2024. december 21.
Merva Laci