Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Beszámoló a 2003.12.12-i közgyűlésről 1.

2003. december 12.
A Kékes Turista Egyesület december 12-én a Mátrai Erőmű Rt. markazi pihenőházában tartotta év végi tisztújító közgyűlését, melyet vacsora és egy jó hangulatú zenés-táncos est követett.

A program magával a közgyűléssel kezdődött, ahol az elnökség és az ellenőrző bizottság beszámolója után a tagok továbbra is az eddigi tisztségviselőket, Simon Pétert, Merva Esztert, Semperger Józsefnét és Sárközi Illést bízták meg az egyesület vezetésével.
A titkár felhívta a tagok figyelmét, hogy 2004-ben már támogathatják az egyesületet az SZJA 1%-ával.

Néhány szám, amely jól érzékelteti az egyesület idei tevékenységét: 412 túrajelentés, 13ezer megtett kilométer, 314 ezer méter szintemelkedés, 2685 résztvevő, 50 km új, 20 km felújított, 160 km megtisztított turistaút, 40 m3 összegyűjtött szemét… a számok magukért beszélnek.

A hivatalos rész után a Kosztya házaspár vendégelte meg a társaságot egy kiadós és ízletes vacsorával. Közben Merva Eszter és Laci tartott képes élménybeszámolót az idei túráink, rendezvényeink felejthetetlen pillanatairól. Sor került az év végi elismerések átadására is. 20-an vehették át a Bükk forrásai túramozgalom jelvényét, míg 11 bronzjelvényes, 13 ezüstjelvényes, 2 aranyjelvényes, egy fő pedig érdemes természetjáró minősítéssel gazdagodott. Kiss Peti társunk, aki egy év alatt teljesítette az Országos Kéktúrát, boldogan tűzte ki a míves jelvényt. Emellett elismerő oklevelet kapott hasznos munkájáért Orbán István Csaba, Rajki Sándorné, Halász Veronika, Marosi Márk, Szabó Márta, Diák Tibor és természetesen a gyerekek, akik lelkesedésükkel újabb és újabb kalandok felé hajtják a csapatot.

Meghívott vendégeink ezután kaptak szót.
Keresztesi József, Gyöngyös alpolgármestere az önkormányzat nevében fejezte ki köszönetét az egyesület hasznos tevékenységéért. Kiemelte a www.matrahegy.hu honlapot, amely kategóriájában a legjobbak között van, az Utazás kiállításon rendszeresen emeli a gyöngyösi stand színvonalát. Igen hasznosnak ítélte A tiszta Mátráért hulladékgyűjtő mozgalmat; elmondta, hogy szavait nem udvariaskodásnak szánta, hanem tényleg nagy szükség van ezekre az akciókra.
Csávás István megyei elnök azt hangsúlyozta, hogy minél több fiatalt kell megnyerni a természetjárás ügyének. Ebben jó úton jár a Kékes TE, amely néhány év alatt a megye legnagyobb természetbarát szervezetévé nőtte ki magát.
Papp László megyei főtitkár segítséget kért a mátrai útjelző táblák megvalósításához, valamint kihirdette a januárban induló kerékpáros túravezetői tanfolyamot.
Nagy László városi elnök az egyesületet a mátrai turista hagyományok méltó folytatójának nevezte. Ismertette a bronzjelvényes túravezetői vizsga eredményét is, melyen 17 KTE-tag szerzett túravezetői jogosítványt.
Cs. Nagy István, a Mátra Sport Egyesület elnöke kiemelte az egyesületek közötti együttműködés fontosságát a közös cél, a sportos életmód elterjesztése érdekében.
Medveczki Zsolt képviselte az egyesület bázisát és legjelentősebb támogatóját jelentő erőműves villamos szakszervezetet, a MEVISZ-t. Hozzászólásában elmondta, hogy a turista egyesület megvalósítja az aktív közösségi munkát ösztönző szakszervezeti törekvéseket, ezért a jövőben is támogatni szeretnék.

Merva Laci ezután a tagság nevében az egyesület címerével díszített hatalmas tortával köszönte meg az elnökségnek a sok-sok fáradságos és áldozatos munkát, amellyel lehetővé teszik mindannyiunk testi-lelki fiatalságának a megőrzését.

Az idei túrák kiértékelése és a jövő évi tervek megbeszélése után éjszakába nyúló zenés-táncos mulattsággal ért véget az összejövetel.

A Kékes Turista Egyesület következő programjára december 28-án kerül sor, amikor a Merva Eszter által szervezett mátrai túrán búcsúztatjuk a mögöttünk hagyott esztendőt. Másokat is szívesen látunk, érdeklődni a 30/525- 8516-os telefonon lehet.

Simon Péter
Megjelent a Heves megyei tájakban

...és egy kedves emlék a MEVISZ csoporttól








LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu