Élménybeszámolók - lista
Kékes Turista Egyesület túrája a Napsugár klubbal
2024. szeptember 07.
Ez a túra az, amit minden évben nagyon várnak a Napsugarasok és én is. Az idei év volt az első, amikor a Napsugár két meghatározó egyénisége Rozgonyi Lajos és felesége, Margit néni Lajos súlyos betegsége miatt nem tudott eljönni. Ez érződött valamennyiünk hangulatán.
A Gyöngyössolymosi Kerek-gyep réten üdvözöltük egymást. Egyesületünk 10 fővel, közte egyesületünk elnökével segítette a túra sikeres lebonyolítását. A kölcsönös üdvözlés után átadtuk egyesületünk ajándékát, egy-egy túra hátizsákot, amit nagy örömmel fogadtak.
Neki indultunk a Csák-kő megmászásának. Az alföldi támogatottjainknak nem kis megerőltető feladat volt ez a rövid, de meredek kapaszkodó. Jó volt látni milyen szeretettel és figyelemmel segítették egymást. Mikor visszaértünk a táborba, jó étvággyal fogyasztották az egyesületünk tagjai által felszolgált virslit.
A pihenő után elindultunk Cserkő felé. Első megállónk a Csepegő-forrásnál volt. Itt a kisebbek elpancsoltak kicsi. A legfiatalabbak ismét közre fogtak és jó iramot diktáltak. A többiek jócskán lemaradva poroszkáltak utánunk. Többször is meg ketlett állítanom a virgonc kicsiket hogy a többiek utól érjenek. Mire a többiek elérték a patakon való átkelőt a kicsik ki is pancsolták magukat. Cserkőnél nagyobb pihenőt tartottunk. Hála segítőinknek a nehezebben járók is épségben megérkeztek.
Visszafelé most sem maradhatott el a versenyfutásom a kicsikkel. Bizony alaposan lehagytak, pedig évekkel ezelőtt még én győztem. A verseny végén elmeséltem, annak idején a hősködőknek még meg tudtam mutatni, hogy kell felmászni a fára. Ma már ez nem megy 70 évesen.
Mikor visszaértünk a táborhelyünkre, ebéd közben elmeséltem, hogy mikor tizenegynéhány évvel ezelőtt (15 éve volt az első túra. Szerk.) elkezdtük közös túráinkat, akik most itt apukák és anyukák, Ők voltak ilyen kicsik, mint most a gyerekeik. Ebéd után még egy kis csapat verseny pancsolt a patakban.
A Napsugarasok most is saját készítésű ajándékokkal kedveskedtek nekünk.
Eljött a búcsúzás, ismét könny lopakodott szemünkbe, mikor abba maradtunk, hogy jövőre találkozunk.
Szőrös