Élménybeszámolók - lista

2003. május 31.

Szombat reggel 6 órakor indultam busszal Gyöngyösről Mátrafüredre. 7 órától lehetett nevezni (kiírás szerint), gondoltam addig vásárolok valamit, mivel se élelem, se folyadék nem lapult a hátizsákomban. De minden 7-kor nyitott… A túra rajtja, és egyben a cél is a kisvasút végállomásánál volt. Nagy érdeklődés nem volt, 7-kor négyen vártunk indulásra, illetve a rendezőkre, akik kis késéssel meg is érkeztek. Ezt a kis csúszást kihasználva, elszaladtam az ábécébe vásárolni. A rendezők az indításnál elég szervezetlennek tűntek, de legalább kedvesek voltak. Az első ellenőrzőpont igazolását (Cserkő-bánya) már a rajtban megkaptuk, mondván, nem lesz ott pontőr. Még egy érdekesség. A nevezési lap az útvonalleíráson volt rajta (nem külön cetlin, hanem a leírás azzal kezdődött), kitöltöttem: név, születési év, lakcím. (Valamint rajtszám, indulás, érkezés – amit nem én töltöttem ki.) Egy listára erről felvezették a rajtszámot, nevet, és talán még az indulási időt. Felmerült bennem, hogy akkor minek kellett kitölteni a születési évet, lakcímet? Egy külön nevezési lap szerencsésebb lett volna, úgy, mint általában az ilyen rendezvényeken szokás.

7:20-kor indultam el. Lajosházáig a Téli Mátráról ismert útvonalon haladtam, addig nem is kellett elővenni a leírást. Lajosházától (még mindig a Téli Mátra útvonalán) a Szén-patak-völgyön keresztül jutottam el a Szalajkaházig, többször átkelve a patakon. A Szalajkaháznál kerestem az ellenőrző pontot. A gazos, elhanyagolt területen mindkét épületet körbejártam, de nem találtam senkit. Gondoltam, továbbmegyek, aztán vagy elhiszik, hogy itt jártam, vagy nem. Később a pontőröket megtaláltam nem messze, a József Attila-forrásnál. Ott tanyáztak le. Megkaptam az igazolást és megmondtam nekik, hogy a Szalajkaház merre van. Mondták, hogy oda fognak menni. Egyébként azt mondták, hogy nem sokkal előttem értek a forráshoz, mert a busz, amivel jöttek eltévedt. Csuda egy dolgok vannak! Itt ért utol egy futó, aki szintén sokáig kereste a pontőröket a Szalajkaháznál. Az Üvöltő-bércig meredek szakasz következett. A bércen a S jelzést kerestem… Nem találtam. Szerencsére térkép alapján könnyen lehetett tájékozódni. Ez a S jelzés egyébként elég elhanyagolt állapotban van, szinte alig-alig segítette az útvonal követését, és elsősorban a térképemre kellett hagyatkozni. Szerencsére sikerült eljutni a szénégetőhöz, ahol épp készült a faszén, szállt a füst. Ez érdekes volt, soha nem láttam ilyet még közelről. Miután kellően magamba szívtam a szénfüst szagát és befejeztem a telep tanulmányozását, nagy lendülettel indultam a legszélesebb úton rossz irányba. Jelzést nem látva gyanús is lett (kisvártatva), hogy rossz útra tértem... Térkép elő. Vissza a szénégető házhoz. Visszafelé szembetalálkoztam egy lánnyal, aki szintén ugyanabba a tévedésbe esett, mint jómagam. Megbeszéltem vele, hogy szerintem nem jól jövünk, s visszamentünk a szénégetőhöz, és egy másik utat választottunk, közvetlenül az épület mellett. A ház mellett egy román rendszámú autó állt. Fekete munkára (szó szerint) fekete munkások? – tanakodtam. Beköszöntünk a házba az embereknek. „Nem jó!” – kiáltottak utánunk. Visszamentünk, és egy széntől-füsttől fekete ember útba igazított minket. Közben egy srác is csatlakozott hozzánk, aki nem először volt ezen a túrán, és ismerte az utat. Egy darabon együtt mentünk. Elhagytuk Nyesettvárat, és hamarosan találkoztunk az országos kékkel. Galyatetőn volt a következő e.p., ahol ettem-ittam kicsit, és ahol a pontőr hölgyek kártyázással foglalatoskodtak. Rövid szusszanás után továbbindultam Mátraszentimre irányába, ahol újabb ellenőrző- és frissítőpont volt. Innen újra a Szalajkaházhoz kellett eljutni, ahol ismét igazolni kellett ottlétemet. Ez alkalommal már a „helyükön” voltak a pontőrök. Az utolsó ellenőrzőpont a cél előtt a Farkas-kútnál volt. Ide a Szén-patak-völgyön keresztül és Lajosháza ismételt érintésével vezetett az út. Lajosházától meredek emelkedő, és a leírásban is említett kőtenger feledhetetlen látványa jellemezte utamat. Nemsokára elértem az ellenőrző pontot. A pontőr hölgy Balogh Béla könyvét olvasta, A végső valóságot. Miután ugyanezt a könyvet a héten vittem vissza a könyvtárba, rövid eszmecserét folytattunk erről a világkép megváltoztatásra alkalmas műről.

Innen Sástóra, majd Mátrafüredre kellett még eljutni a túra sikeres teljesítéséhez, mely komolyabb gondot nem okozott volna, ha a bakancsom ismét nem töri fel mindkét sarkamat.

(Érdekes egy lábbelim van – legutoljára is és most is szenvedéseket okozott, előtte meg 200-300 km-t mentem benne ilyen gondok nélkül.)

Ha lassan is, de bőven szintidőn belül értem a célba, ahol a kitűző és az emléklap átvétele után megtudtam, hogy 17 induló volt a 35-ös távon. Ennek szerintem egyik oka, hogy a túra nem volt benne a túranaptárban, a másik pedig, hogy sokan a teljesítménytúrázók találkozójára mentek. Reggel még tervbe volt véve a gödöllői éjszakai túra is, de arról a bakancsom gondoskodott, hogy ne valósuljon meg.

Összegzés: Nagyon szép helyeken voltam, megérte elmenni. (A szervezésen viszont nem ártana jövőre javítani.)

Morfondírozás: Túra közben minduntalan meg akartam változtatni a túra nevét. Nem mintha bajom lenne a Szén-patak névvel, de ilyesmik jutottak eszembe:
Kísértetek erdeje – mert több helyen volt elhalt fenyőerdő, ami talán erdőtűz következtében alakult ilyenné. Mindenesetre kísérteties egy látványt nyújtott.
Patakok zenéi – sok patak mentén halad a túra, és ezen patakok csörgedezése hosszasan szegődik társul a vándorhoz.
A Mátra vizei – patakok (Szén-patak, Csukás-patak), három forrás (Ilona-kút, József Attila-forrás, Farkas-kút), Sás-tó.
Kissé fájó lábakkal ugyan, de a túra után még bevállaltam a Mátrafüred-Gyöngyös utat az országút melletti kerékpárúton. Este fél hét körül értem be a városközpontba, kábé 45 km magányos csavargás után.

Szőke György