Élménybeszámolók - lista

2024. február 25.

Kellemes tavaszi időnk volt e napon, ami még emlékezetesebbé teszi a pesti barangolásunk.
A 2022 májusában átadott, építészetileg is egyedülálló, impozáns Néprajzi Múzeumba mentünk először. A „Föld gyomrában” kezdtük a világ sok tájáról származó néprajzi kerámiák, tárgyak, eszközök szemrevételezését, benéztünk a Zoomba is, ahol sokszoros nagyító alá vehettük a fotókat. Ámultunk a művészi kidolgozású fa-, és vésett csont borotválkozó készletet rejtő dobozok láttán, melyek vidéki ház egyik értékes darabját képezték.
Claudió Adujár brazíliai indiánokat fotózta több évtizeden keresztül. Kiállításokon mutatta be e kihaló félben lévő népcsoport életét, hogy megmentésük érdekében tegyenek arra hivatottak.
Bemutatta életüket a születéstől halálig, sok számunkra megdöbbentő népszokást.
Halott hamvait belekeverték a „toron” fogyasztott ételbe, talán hitük szerint ezzel biztosították a halott számára az örök életet. Különböző fotózási trükkökkel – melyeket ő kísérletezett ki – érzékeltette a drogtól bódultak lelkiállapotát, hallucinációit.

Ezután megnéztük Erdős Kamill etnográfus, nyelvész utazásai során az ország különböző tájain élő cigányokról készült fotóit. Több nyelven beszélt, rövid 38 éve alatt sok időt töltött az országban szétszórt közösségekben élő cigányok között. Beszélte nyelvüket, ismerte szokásaikat, befogadták, tisztelték a „Szőke Cigányt”. Még a gyöngyösi Puporkát is megörökítette, de a közeli Pásztóra is ellátogatott. Elévülhetetlen érdemeket szerzett mint etnográfus.
Maradék két látnivaló után többen betértek a minden igényt kielégítő – bár nem olcsó - étterembe, ahol levestől dessertig és üdítőkig volt választék.
Kávézni pedig akár az étterem előtti automata kávé-kocsinál is lehetett.
A többség végigment az épül teljes hosszán végigfutó „üveglépcsőn”, mely a néprajzi ékköve.
Fentről látni a budai hegyeket, a parlament kupoláját is. Mások megelégedtek süppedő gyepkockán felmenni a tetőn, szép kilátás nyílik innen is a Városligetre és a környező épületekre.

Földalattival átmentünk a Vörösmarty térre, jutott idő Duna-parti sétára következő programunk előtt. A Vigadó épülete kívülről is látványos, no de belül! Vetekszik az Operával vagy az Országházzal. Csodálatos freskók, szobrok, burkolatok, falfestés, díszes faragott kőkorlát, és persze süppedő piros szőnyeg, a lépcsőkön rézrúddal lefogatva. Óriási bronzcsillárok opálos kék búrákkal. Már ez is a mesevilág volt, amire a koronát a fenomenális Vujicsics együttes tette fel!
50 év együtt vannak az alapító tagok, de az Eredicsek három generációja is képviselve volt:
Eredics Gábor, Áron, Kálmán, és sztárvendégként a legfiatalabb Eredics Sali. Ő a Söndörgő együttes lélegzetelállítóan virtuóz szólistája.
Ők és a többiek, Borbély Mihály, Brczán Miroszláv, Mihó Attila és az „állandó vendég” Szendrődi Ferenc. Igazi örömzenélés volt, fél évszázad után is láthatóan élvezték a zenét, nemcsak a közönségnek, saját maguknak is muzsikáltak.
Számtalan általunk sosem hallott hangszert mutattak be – melyeken természetesen játszottak is: tamburának számtalan változata - pici tamburica – mekkora hangja van!, kaval, dvojnice, sopilé, zurna, tárogató – Rákóczi óta bevonult a történelmünkbe -, klarinét, szaxofon és sok más mellett ott volt a tangóharmonika is. Mindegyikük több hangszeren játszik mesterfokon!

Solymosi Tari Emőke műsorvezető emlékezetes marad a közönség számára lelkes, hozzáértő közreműködésével.
A Tabán Szerb Néptáncegyüttes négy táncosa megérdemelte a vastapsot a gyönyörű népviseleteikben.

Tizenhatan vettünk részt a programon. A néprajzi után többeknek egyéb elfoglaltságuk volt, de találkoztunk a Vigadónál.

... és eső is csak a műsor alatt esett.

Erdélyiné Éva

Szollár Feri fotói