Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Még sosem jártam Orosz Mátyás váránál...

2024. január 25.
Néhány héttel ezelőtt egy ismerősömnek említettem, hogy még sosem jártam Orosz Mátyás váránál.

És láss csodát: néhány nappal ezt követően megjelent a Várak a Mátrában (melyet régóta követek) kiírása a következő vártúráról, amelyik éppen ezt a várhelyet érinti. Azonnal tudtam, hogy élnem kell ezzel a lehetőséggel, és csatlakoznom a túrához.

Szombat reggelre több centi hó borította a Felső-Mátrát, ezért időben elindultam Galyatetőre. Kivételesen szép időt fogtunk ki. A havas út miatt a budapesti busz pár percet késett, de néhányan már a jármű érkezése előtt is álltak a megállóban, valamint többen autóval érkeztek Gyöngyösről, mivel a buszra nem fértek fel. Közel 30 fős csapat (a szűk 40 évemmel a csapat egyik legfiatalabbja voltam, és tátott szájjal néztem az 50-60-70 évesek energiáját és kitartását) indult a sárga sáv, majd a piros háromszög jelzésen Galyavárhoz, Szőrös pedig zárta a sort - gondolom a máskor is bevett - jókívánságaival.

A következő szakaszt egy viszonylag sík erdészeti úton tettük meg, majd egyszer túravezetőnk, Merva Laci egy szinte járatlan csapáson a sűrű erdőbe irányította a csapatot. Le és fel is jelentősebb szintkülönbségeket és a bokrok sűrűjét leküzdve már majdnem egy magasleshez értünk, amikor kiderült, hogy az utolsó mászás felesleges volt (csak hogy ne legyen ugyanolyan az útvonal mint legutóbb), innen visszaereszkedve már láttuk a célt: Orosz Mátyás egykori várának platóját, ahonnan aztán csodálatos kilátás tárult elénk.

A sziklától visszafelé megtaláltuk a korábban - a turista egyesület által - kitisztított ösvényt, megtudtuk, hogy a várhelyhez 4 út is vezet, de a legjobb sem jó, majd egy csoportkép után egy szélesebb úton ereszkedtünk Smiró Feri útjáig, ahol a kék kereszt jelzést követve értünk fel Mátraszentlászlóra.

Itt többfelé vált a csapat, volt aki biztosra ment, és a buszt választotta, a többiek Piszkéstető alatt egy gyönyörű tisztáson még megosztották egymással az uzsonnájukat, illetve egy ágaira támaszkodó kidőlt fenyőt érintve visszamásztak Galyatetőre a kék jelzésen.

Tartalmas nap volt, köszönjük!

Pelle Adriàn, Mátraszentimre

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2025. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
15
16
19
20
21
22
23
25
26
29
30
31
 
2025. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
8
9
12
13
15
16
17
18
19
20
22
23
24
25
27
29
30
 
 
 
 
 
 
2025. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
3
4
5
6
7
8
9
11
14
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu