Élménybeszámolók - lista

2024. január 13.

Új év, új remények…, legalábbis ha hiszünk benne, ha hiszünk magunkban!

A turistának az erdő a közege, ott tudunk igazán kibontakozni, beszélgetni egymással. Amikor nem a végtelen égbolt borul fölém, feszengek: úgy érzem, okosnak és szépnek kellene látszódni, s ez nem sok sikerrel kecsegtet.

Tegnap kicsit másképp volt. Talán a sok, rég nem látott „túratárs” tette, de bárkihez fordultam, s bárki fordult felém, őszintén tudtunk egymásnak örülni. Lassan belátom, nem mindenki szeret arra járni, amerre én, sok egykori társammal már csak ilyen körülmények között találkozhatok.

Sokan voltunk, talán az Egyesület fele is eljött, így sokukat nem is ismertem. Úgy tűnt, a legstabilabb csoportot Erzsikéék alkotják, bizonyára a heti két mátrai sétával felépített és ápolt barátságnak köszönhetően. Voltak páran, akikkel a hegyen is szoktam találkozni, akiken látszólag nem fog a kor, olyannak tűnnek, mint amilyenek húsz éve voltak. Persze vannak, akik elfáradtak, de becsületből még eljönnek, legalább ilyenkor. A legkisebb számban, kétségbeejtően vékony réteget a „derékhad” alkotott, az erejük teljében, ambícióval teli negyvenesek és ötvenesek csak páran voltak itt is, s alig találkozom velük a túrákon is. Ha néha-néha szóba hozom itt-ott, hogy ez nem lesz jó, csak kézlegyintő válaszokat szoktam kapni: „ezeket” semmi sem érdekli.

Hadd vitatkozzak – legalább itt – ezekkel az apátiába csúszó gondolatokkal. Egyrészt, ők a mi gyerekeink, olyanok, amilyeneknek neveltük őket, ahogy felkészítettük őket erre a bolond világra!

Másrészt - talán emlékeztek még - mi sem voltunk elragadtatva, amikor a szüleink akarták megmondani a frankót, még húsz éves korunkban is. Saját utakat kerestünk, saját életünket, világunkat magunk akartuk kézbe venni; hát miért várjuk, hogy most, amikor mi kerültünk „fölülre”, ez másképp legyen?!

Nem tudom, kik is a tagjai az Egyesületnek, milyen a korfa, miért léptek be a fiatalabbak, mekkora a fluktuáció, csak annyit tudok, de azt sziklaszilárdan, hogy ha az emberben bíznak, akkor megnyílik, s szívesen adja mindazt, amije van, de ha nem bíznak rá semmit, akkor legföljebb fanyalog, kritizál. Nézzünk magunkba: hányszor szólítottuk meg a hozzánk érkezőket, beszélgettünk el velük a terveikről, és bíztunk rájuk valamit!

Egyébként Boldog új évet kívánok Mindannyiunknak, hiszen egybe tartozunk! Összetart minket a Természet és az Egymás iránti tisztelet és szeretet. Olyan jó látni szemetekben a fiatalság tüzét, sokszor ez ad erőt felkelni, s újra útnak indulni.

Ha a világon már nem is tudunk segíteni, egymással törődhetünk, egymást segíthetjük megmaradni, még sokáig.

Hajrá KÉKESTURISTA!!!

Pusztamonostor, 2024. január 14.

Merva Laci bácsi

Tóth Pista képei