Élménybeszámolók - lista

2023. szeptember 02.

Majd tíz éve annak, mikor könnyes szemmel írtam az első beszámolómat. Akkor ez az első frenetikus élmény volt, ami könnyeket csalt szőrös szívemre, most meg a felkavaró élmények keveredése a mai valósággal.

Akik akkor bimbózó leány csemeték voltak most anyukák, akik akkor serdülő suhancok, zabolátlan gyerekek voltak, kikkel meg kellett küzdenem a tekintélyért, mert azt nem adják ám csak úgy, akár mennyi pénzért sem, amit ki kell érdemelni - nekem egy fára mászással kellett akkor megmutatnom, hogy vagyok olyan vagány, mint Ők. Ma már apukák. Sok éve nem látott szenzációs szépségek, akiken az idő csak szépíte20230902tt. Mikor a jelen és a múlt keveredik, a világ közben rohant tovább és sajnos nem lett jobb. Mikor nap, mint nap csak a nehézségek, a gyűlölet, háború, drágaság minden felől és ilyenkor egyszer csak ez eltűnik és ismét a szeretet, a jóság az egymás segítése jelenik meg.

Máskor lépten-nyomon pufogtatom a fotókat, amit rajtam kívül senki nem értékelt, most csak a végén jutott eszembe: fotót nem is csináltam. Pedig most lehetett volna.

Megpróbálom lelkem fotóit felidézni.

Mikor szembesültem rég nem látott barátaimmal, megrohantak az emlékek. Nem tudom jártatok e már úgy, hogy egyszerre voltatok több helyen, egy időben a régmúlt emlékei és a mostani valóság egyidejűleg futott veletek végig, én ma így jártam. Néha magam se tudtam most itt vagyok, vagy több évvel korábban - mikor keveredik a múlt gyönyörűsége a viszontlátás örömével. Mentünk fel a Csák-kő legendás szikláira. Rá néztem Andira és egy másik tájon más időben kapaszkodtunk akkor annó Füredről Sástóra, közben egy szakállas férfira tekintettem. Istenem ez Gergő lenne, akinek megmutattam nem oly távol annak idején, hogy hogy is kell egy Mátrai fát megmászni. Akkor Sástónál szabad tűzön főzték Marikáék a virslit. Most otthon főztük és azzal vártuk Őket a solymosi Kerek-Gyep réten. Most alulról közelítettük meg Cserkőt, annak idején a Szalajka ház felől gyalogoltunk le és egy vaddisznótetem oszladozott a tóban. Annak idején ölbe kellett átvinni a kicsiket, most a gyerekeik szaladva keltek át a köveken, mutatva az utat.

Közben lassan elfogynak könnyeim, tudom, akik ismerik szőrös lelkemet csak legyintenek: kamuzik az öreg, de nem baj. Remélem valaki azért készített képeket, nekem most ezek csak kérges szívemet lágyító emlékek.

Szeretném megköszönni segítőinknek - őket már úgy szívükbe zárták, ha egy-egy évben valaki véletlenül nem tudott ott lenni mindenki kérdi: de Ő hol van, reméljük nincs baj vele.

A Napsugarasok meg szívem csücskei, mikor egy puszi, egy ölelés, én meg nem tudom hová rejteni könnyeimet, mégis én vagyok Szőrös a túravezető, az öreg barát. Kicsit sületlen, suta ez a beszámoló, de még teli van a szívem meghatottsággal. Azt hiszem most ennyi. Tudom tőlem nem ezt szoktátok meg, de ez egy ilyen nap volt, mindenkinek köszönőm .

Szőrös!
Ha megjönnek a képek majd küldöm azt is.
A képek Puzsoma Ilonától vannak...

És mi is az a „Napsugár”?