Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Három túranap, egymás után - beszámoló

2023. május 22.
A hőskorban (őskorban?) párszor megrendeztük a Túramozgalmi hétvégét, amikor minden létező mátrai túramozgalomból lehetett választani, s nem volt gond mindezekhez túravezetőket sem találnunk.

Ez jutott az eszembe most, amikor az utóbbi három nap túráiról szeretném a gondolataimat rögzíteni, hátha valaki el is olvassa majd.
Az esős évszak múltával egymást érték az események az Egyesület házatáján; igyekeztünk kihasználni a végre szép időt. Előrebocsájtom, ez a sok esőre nagy meleget hozó korai nyár pompázatos növénytakaróval borítja most a réteket és erdőket, siessetek, hogy Ti is gyönyörködhessetek benne!


Ma Tarnaszentmária és Sirok között az októberre tervezett VaM-túra jelzetlen szakaszát jártuk be, Erdélyi Éva szervezésében, Jóska és Zsuzsa, Márti és Szőrös Pista társaságában.
Alighogy letértünk „Szentmari” köves utcájáról, egy bekerített szőlő kapujába botlottunk. Szerencsénkre ott volt a fiatal gazda – a traktorjára akasztott, spirális tárcsamaróhoz hasonló eszközzel próbálta a burjánzó füvet a sorközből kiszaggatni - akivel sebtében megbeszéltük, hogyan jutunk most ki innen, ill. át, majd októberben az ültetvényen. Olyan ellenállhatatlanok voltunk, hogy elutasításról szó sem lehetett. Nagyot nézett ugyan, hogy erre akarunk Sirokra jutni, de ránk hagyta, hadd menjünk, ha nekünk ahhoz van kedvünk!
Kisebb dombokon és nagyon szép réteken át bandukolva, a horizonton a Bükk szirtjeit csodálva haladtunk a GPS jelezte utakon előre. A nyílt területeken már meglepően kevés nyoma volt az esőzésnek, csak a végén, az erdőben borította némileg csúszós sár a traktorkerekek vájatait. A hatalmas és néptelen legelők Jóskát szíven ütötték. Néhány évtizeddel ezelőtt még nagy legeltetés és kaszálás tartotta rendben e domboldalakat, nemsokára bizonyára cserjés bozótossá válik az elhanyagolt terület…
Sirokhoz közelítve megmásztuk a Kis-Várhegyet. Éva megjegyezte, hogy a nagy csapatnak azért lankásabb út kellene, de ezzel most nem bíbelődtünk, toronyiránt kapaszkodtunk fel a sáncra. A két várhelyet gyorsan megleltük, a lejutás viszont még a felmászásnál is nagyobb erőfeszítést igényelt, legalábbis nekem. Egy vízmosásban, csúszós, mély avarral borított terepen araszoltam lefele, ehhez bizony jó lett volna a túrabot!
A hegylábat elérve pillantottunk az órára, ami azt mondta, hogy 20 percünk van a buszhoz. Szerencsére, de elsősorban Pista rábeszélő erejének köszönhetően (és az utolsó 2-300 m-es futásnak…) elértük ezt a járatot, amivel egy jó óra alatt Gyöngyösre is értünk.


Tegnap Kiss Peti emléktúráján voltunk. Bár nem sokan, de éppen elegen ahhoz, hogy keményen a szívünkbe és az agyunkba is vésődjön egykori túratársunk, ifjú reménységünk emléke. Édesanyja mondta az emlékhelyen tartott kicsi, de nagyon megható beszélgetés során: Peti itt van közöttünk, mindegyikünk hordoz belőle egy kicsit… Én leginkább a fiatalság keménységét és kitartás példáját tisztelem benne. Isten áldja az emlékedet, Barátunk!


Szombat reggel a Pünkösd éjszakai teljesítménytúránk útvonalainak bejárására gyülekeztünk a buszpályaudvaron. Sokáig csak páran lestük egymást, hogyan győzzük ennyien a hosszú utat bejárni, a torlaszoló fatörzseket elgurítgatni, a belógó ágakat levagdosni. De amint a busz begördült, jócskán megszaporodtunk, s én is ki mertem rukkolni titkos tervemmel, hogy a Sár-hegy tetején a rég hiányzó sárga és lila jelzések pótlását is megkísérelhetnénk. A hegy még ontotta magából a hegy levét, a víz patakként csorgott, helyenként zúgott lefelé. De a munka öröme és a hegyoldal üde tisztasága feledtette a csúszkálás fáradalmait, ami a Szőke-kúttól a Visonta-nyeregig kísérte minden lépésünket. A Nyeregtől a csúcsig viszont a víz már mind felszívódott a növényekbe, s azok hirtelen, özönszerűen leptek el minden tenyérnyi helyet. (Ilyet én még eddig csak a Sivatagi show-ban láttam, ahol a Szahara homokja borul zöldbe…)

Különleges három nap volt! Azt hiszem, hogy, aki részt tudott benne venni, sokáig nem felejti el!

A képek csak illusztrációk, az élményt csak felidézik, megmutatni az egészet nem tudják!

Pusztamonostor, 2023. május 22.
Merva Laci

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2025. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
11
14
15
16
19
20
21
22
23
25
26
29
30
31
 
2025. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
8
9
12
13
15
16
17
18
19
20
22
23
24
25
27
29
30
 
 
 
 
 
 
2025. július
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
3
4
5
6
7
8
9
11
14
16
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
31
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu