Élménybeszámolók - lista
A csúcsokon túl - Időszaki kiállítás megnyitója Kiss Péter emlékére
2023. május 14.
A tegnapi Rónya-kői túrán hívták fel barátaink a figyelmünket a Mátra Múzeumban mára hirdetett Kiss Péter kiállítás megnyitójára, ill. a kapcsolódó előadásokra.
.jpg)
A pénztárnál jókora sort kellett kiállnunk, de a rendezők megvárták, amíg mindenki beért. Örömmel láttam, hogy néhány túratársunk is eljött; vagyunk még páran, akik nem felejtették el ezt a kiskamaszt, aki a kezeink között serdült igazi turistává.
Elsőként Kollár Lajos, a tíz évvel ezelőtti - ahogy ő fogalmazott - sikeres, de tragikus Kancsendzönga-expedíció vezetője foglalta össze a csúcs meghódításának történetét, s elemezte az okokat.
Utána Peti édesapja mesélte el a pár héttel ezelőtti úti élményeiket, amint fiával, Attilával eljutottak - mert el akartak jutni! - a Kancsendzönga 5000 m feletti alaptáborába, s megkoszorúzták Peti és Erőss Zsolt emléktábláját. Élettel teli beszámolót hallhattunk az Édesapától, aki fiához méltó módon nőtt fel ehhez a rendkívüli feladathoz, könnyek szorongatták közben a torkomat...
A kiállítás megnyitója után sok jó emberrel tudtunk szót váltani az örökségről, amit Peti hagyott ránk. Nagy öröm volt látni, hallani, hogy közünk van egymáshoz, hogy közös büszkeségünk ez az egykori kis kamasz, aki a Mátra csúcsairól a Világ tetejéig jutott!
Köszönjük a Családnak és minden résztvevőnek, hogy megrendezték ezt a szép ünnepet, ahol méltó módon emlékezhettünk a barátunkra!
A kiállítás Peti születésnapjáig, december 12-ig látható.
Május 21-én emléktúrát tart a Kékes TE, tartsatok velünk!
2023. május 14. este
Merva Laci
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)