Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Újév-köszöntő a Kékesen

2023. január 01.
Éjfélkor ünnepeltünk a családdal, reggel meg korán keltünk, mert készültünk a Kékesre egy újabb koccintásra barátokkal és kedves ismerősökkel.


Pár kép készült a Rákóczi-emlékfa előtti tisztelgésünkről, Kiss Péter és Erőss Zsolt emlékhelyén meg kibontották társaink a pezsgőket, és örültünk egymásnak meg az Új Évnek!


A csúcson a szokásos csoportkép készült, aztán indulás lefelé.


Mire leértünk Füredre, a köd felszállt, ragyogó napsütésben élveztük a hegyet, a mi hegyünket!
Közben emlékeztünk arra is, hogy ma ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját.

„Petőfiben, a jelenségben, van valami ember- fölötti. Ennek az embernek, aki huszonhat éves korában író volt, költő volt, politikai és irodalmi mozgalmak vezére, családapa, táblabíró, őrnagy, nemzeti hős, s mindennek tetejében különösen művelt, idegen nyelveken is olvasó és beszélő autodidakta, s végül és nem utolsó sorban zseni volt, Petőfi volt és halott volt: nincs példája a világirodalomban.”
Az idézet Márai Sándor: A márciusi ifjú című írásából valók.


Tanár úrtól megtudtuk azt is, hogy a himnuszunk január 22-én szintén 200 éves lesz.
Boldog Új Évet!
Merva Eszter







LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu