Élménybeszámolók - lista

2022. november 09.

Némi kishitűséggel készültem erre a túrára; ugyan ki jön el ilyen ködös novemberi időben, amibe még a Nap is csak belesápad? Ilyenkor csak egyedül jó bolyongani, véltem, de azért mégsem mertem megszakítani a sort: legföljebb egymagam járom meg a Sár-hegyet, úgyis rég nem voltam ott…

Alig tette fel Eszterem a plakátot, napokon keresztül jöttek a hívások. Soha ennyien még nem jelentkeztek Napnyugtát nézni, ráadásul csupa új ember! A következő meglepetés a buszmegben ért: a jelentkezők közül alig jöttek el páran, de mégis szépen összejöttünk, s végül tizenhárman vágtunk neki a Sár-hegynek.
Gyöngyösön még ragyogott a Nap, de a völgyeket már megülte a köd. Mire a szőlő-út - melyet alig pár hete festettek újra a társaink – első kilátópontjára értünk, már ámulatba ejtő volt a kontraszt a gomolygó ködpárnák és a napban fürdő hegyoldalak között. Alig haladtunk, mindenki a telefonja után kapkodott, hogy elhiggyétek, ha majd ezt a klubban elmeséljük! Két igazi fényképész is volt közöttünk, a képekről majd bizonyára kiderül, kikre is gondolok.
A reptér alján viszont belefutottunk a ködbe, amiből csak a Sár-hegy csúcsán bukkantunk ki. Fiúk, csupa aranyban fürdik a fejetek – szólt mögülünk Alexandra. Végre valaki meglátta az igazi arcunkat -:)!
Éváék már a Cseplye-tetőn jártak akkor, mert levágva a kápolna kitérőjét igyekeztek, hogy sötét előtt visszaérjenek a városba. Félútról hívott, hogy milyen ijedtség érte ott őket, de ügyesen kivágták magukat!

Szerencsés Imre oszlopánál szép pasztell fényekkel köszönt el tőlünk a Napocska. Őskori szigetlakóknak érezhettük magunkat, mert alattunk úgy gomolygott, szinte hullámzott a köd, mint egykor itt a Pannon-tenger!
Imre bácsi – hívta fel a figyelmünket a Tanár úr – éppen száz éve született. 1947 telén a befagyott Dunán szökött át az akkor már megint Csehszlovákiához tartozó Gútáról Magyarországra. Rövidesen Gyöngyösre került, ahol mindenki által tisztelt gyógyszerésszé és a Sár-hegy botanikusává vált. Hajtsunk fejet emléke előtt!

A Hold elvileg már felkelt, de még nem láthattuk, mert sokáig a keleti ég párás horizontja mögött rejtőzködött. Pista és Pisti unszolására - hogy teljen az idő, amíg ez a kényes leány megmutatja magát – leereszkedtünk a hegyoldalban megbúvó pincéhez, amely még néhány évtizeddel ezelőtt az itt legelő csorda éjjeli szállásául szolgált, azelőtt meg állítólag a Szent Anna búcsúra a messzi Jászságból érkező zarándokok húzták meg benne alkalmanként magukat. A filoxéra-vész előtt talán szőlőültetvény volt ezen a helyen, ma már csak ez a vájat emlékszik erre.
Hárman nem győztük kivárni Hold-húgocskánkat, nekivágtunk a lejtőnek, s hamarosan már a ködben ereszkedtünk lefelé. A türelmesebbek – s lélekben fiatalabbak – számára csakhamar kiteljesedett az esti harmónia, s a napnyugta után a Telihold felkelését is megcsodálhatták.
A hegy alja ugyan némiképp saras volt, de mire beértünk a városba, a cipőink is megtisztultak!

Aki ma vette a bátorságot, s nekivágott a hegynek, az biztosan nem bánta meg!!
Soha ne higgyetek a szemeteknek: ha odalent köd, meg eső, meg rosszkedv van csak, akkor irány az erdő és a magaslat, mert az meggyógyítja a világ minden baját!

Köszönet a túratársaknak a mai túráért, s remélem, jöttök majd máskor is!

Pusztamonostor, 2022. november 08. Merva László