Kékes Turista Egyesület logó
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

  Élménybeszámolók - lista

Lacipapa az égbe megy!

2022. szeptember 27.
Beszámoló egy útfelújításról

Előzmény

Születésnapomra azt kértem, hogy Mátrakeresztesen gyűljön össze a család, ahonnan könnyen bejárhatóak az Óvári és az Ágasvári várhelyek, ahova a „Várak a Mátrában” túramozgalom felmérő bejárásai során még nem jutottam el.
(Az 56-ból 14 vár vár még rám.)

Közben felötlött az is, hogy az éves családi zarándoklaton megígértük magunknak, hogy a jövőre esedékes 10. alkalomra felújítjuk a Mátraverebélyi templom és a Szentkúti templom közötti Mária Út elhanyagolt jelzéseit, ezzel köszöntve Esztert majd a születésnapján. Mivel fél éve nem találtunk alkalmat ehhez a munkához, kihasználtam a lehetőséget, s ezzel is megtoldottam a kívánságlistát.

Pár nappal előtte sikerült egy délelőttre a Kékes TE festőihez csatlakozni. Nagyon régen nem volt már erre alkalmam, csak messziről tisztelhettem a munkájuk eredményét, ami a Mátra turistaútjait és a Mária út mátrai szakaszát kiemeli a környezetéből. Nyugdíjashoz méltó alapossággal dolgoztunk, csak a minőség számított, nem volt kapkodás, időnyomás a munkán. Engem még időnként elkap a hév, hogy „Haladjunk!”, de köztük, beosztott festőként én is el tudtam fogadni, hogy addig keressük egy-egy jel helyét, javítgatjuk a felfestését, amíg az minden szempontból jó nem lesz. Tiborral és Jóskával úgy dolgoztunk, hogy azok a jelzések ne csak pár évig, de akár sokkal tovább is jól szolgálhassák a turisták, zarándokok tájékozódását.

S a családom, amely minden családok legjobbika, tudomásul vette az ünneplés ezen módját.

Szombat

Az előző napok esői aggasztottak, de nem volt B-terv, elindultunk. Szentkúton rögtön meglepődhettünk, mert a templomtérre érkező utat egy építkezés eltorlaszolta, s a Mária úttal fonódó országos kék jelzés már el is kerülte az építési területet. Bízva a turisták jól informáltságában, a fél család az elkerülő útvonalon kezdett felfelé alapozni, a másik fele pedig előreszaladt félútig, s ott kezdett dolgozni. Normál esetben a két végpontból egymással szemben szeretek elindulni, de a Verebélyi parkolást nem találtuk elég biztonságosnak, s inkább a szentkúti, fizetős parkolót választottuk mindkét kocsinak (a *dolgozni megyünk* jelszó a fizetés alól ugyan nem mentesített, de legalább megengedték, hogy a felső, a turistaúthoz közelebbi parkolóban hagyjuk az autókat). A két nagyobb unokám, Nándi és Mesi tartott velem, a legkisebb, Anna Mamával és Szüleivel Szentkútról indult.


Az első csapatban én takarítottam a jelzés helyét, ők festettek. Ugyan még sosem csinálták, de nagyon akarták, s így nyugodtan rájuk mertem bízni a téglalapok felfestését. Nándi gyorsan belejött, mint a harkálykopogás szólt az ecset a kezében. A jelek elhelyezésével sem volt sok gond, a kék sávot szépen és jól festette pár éve az ismeretlen csapat, nyugodtan rájuk tudtunk hagyatkozni. Kár, hogy a turisták és a zarándokok kapcsolata az utóbbi időben országos szinten úgy elhidegült, hogy képesek egymás mellett köszönés nélkül elmenni. Hivatalosan mindkét fél csak a saját jelével törődik, a fonódó jelzéseket nem festik már együtt.

Nagy kivétel a Kékes TE, amely az utóbbi évtizedben sem hagyott fel azzal a jó, s szerintem a társadalmi együttélés szempontjából alap-paranccsal, hogy figyelembe kell venni a másikat, s nem hagyni elsorvadni azt, amit a most erőtlen társ nem tud fenntartani. Ezt a magatartást (és a sok és szép munkát!) most csak egy „Isten fizesse meg!” köszönettel tudom a többiek nevében is viszonozni, de remélem, a jobb sorsra méltó zarándok-mozgalom nem marad örökre adósa a rendes turistáknak!

Útközben a mátrai viszonyokhoz képest meglepően sok emberrel (kéktúrázókkal és zarándokokkal egyaránt) találkoztunk. A legtöbben megálltak egy jó szóra, érdeklődtek, hogy is megy ez, megköszönték a munkánkat. Egy nagy iskoláscsoport Hatvanból jött, a Verebélyi vasútállomásról gyalog, majd délután ugyanazon az úton mentek vissza is. Szlovák zarándoknap volt Szentkúton, így ők is szlovák misén vettek részt. Nem hiszem, hogy tudatosan választották ezt az alkalmat, de remélem, nem bánták meg, hogy „idegenekkel” kellett egy térben lenni majd’ egy órát!
Az egyik fiatalasszony a csoportból hangosan, kicsit éneklő hangon csodálkozott, hogy gyerekek festik a jelzéseket, s megdicsérte őket. Mikor eltávolodott, Nándi megjegyezte: alsós tanító néni! Neki igazán nagyszerű tanító nénije volt az első négy osztályban, mái napig örülnek egymásnak, ha találkoznak. Egy Tanárnő, aki nem csak a hangjával cirógat, hanem a szemével és minden mozdulatával!


Még hátra volt nekünk egy kilométer, amikor Mamáék szóltak, hogy odaértek, ahol mi kezdtünk, s ideje ebédelni. A gyerekek letelepedtek, tényleg ideje volt egy kis pihenőnek. Miután elfogyott a szendvics és a szőlő is, visszafordultunk, s elkezdtük a második réteget is felrakni. Gyorsan összeértünk, s megállapítottuk, hogy ez nem lesz kész estére, elég, ha ma két rétegben elkészül az alap, a szép lila m betűk holnapra maradjanak holnapra. Mindenki hátraarcot csinált, mi a hozzánk pártoló kis Annussal folytattuk a falu felé, a felnőttek pedig az autókat célozva a második réteggel erősítették a fehér alapot (szükség is volt a dupla festékrétegre, mert némely, mélyebbre hántolt akác-, vagy tölgyfa kérgéből a csersav jól kisárgította a fehér festéket).

Annuskánk a felnőttek között kitanulta a drótkefézést (fölcsimpaszkodva a fatörzsre, ha túl magasra kellett a jelzést tenni!), s így újra kellett szervezni a munkát. Mesi már régen rajzolni akart, most végre elővehette a kis füzetét, mi pedig Nándival dolgoztunk, mint a gép. Gyorsan leértünk a templomhoz, ahol az iskolás csoport osztályonként ment be a templomot megnézni (remélem, Karcsi bácsi oly szépen mesélt nekik, mint valaha nekünk!), s a templom körüli sok jellel végre célba értünk.


Visszafordulva, a réten, a keresztnél hagyott lányainkat jókedvben találtuk, így gyorsan bevégeztük a második réteget is, s lekászálódtunk az időközben odaérkezett autóinkhoz.
Ideje volt, éppen elkezdett esni, így némi aggodalommal gondoltunk az utolsó negyedóra munkájára, nem kell-e majd másnap újra festeni a nagy gyorsan feltett jeleket.


Vasárnap

Reggel szokatlanul frissek voltak a gyerekek, nem kellett őket kicibálni az ágyból. Megreggeliztünk, majd jól be kellett csukni a szememet, amíg énekszóval és égő gyertyákkal egy tortás doboz nem ért az asztalhoz. A doboz peremén egy csoport sziluettje volt kartonból kivágva, jelképezve az egész családot, az Angliában a nyáron született legkisebb unokánkat, Benjámint és Szüleit is, természetesen. Éppen egy fickót hajítanak fel az égbe (az volnék én!).


Újabb üveg kitűnő vörösborral is gazdagodott az otthoni készlet – csak ki fogja azt majd meginni?! A fő tárgyi ajándék a kerékpárom világításának korszerű pótlása volt, most már csak a fékeket kell rendbe hozni, s indulhatok a régen vágyott hosszú utakra. De ezeknél is nagyobb öröm a családom, s köztük az unokák szeretete, amivel most két napon át folyamatosan ragyogtak rám!
Éjszaka elállt az eső, reggel már néha a Nap is kisütött, így semmi sem vehette el a kedvünket a munkától.


Szerencsénkre az út egyik végén se mosta le az eső a festést, s végre szembe indulva foghattunk neki a munkának. Verebélyből Eszterrel és a három gyerekkel két csapatot alkotva felváltva raktuk fel a jeleket, Annuska pedig elkezdte a sörös és üdítős palackok begyűjtését. Neki való volt a feladat, olyan szűk helyekről is kihozta a ki tudja milyen régen otthagyott szemetet, ahova felnőtt aligha bújt volna be. Vagy tizenhárom éve alakítottuk ki ezt az útvonalat, azóta itt aligha szedte össze bárki is a szemetet. Szerencsénkre Mama és Nándi nagyon haladtak: amíg mi Mesikével felfestettünk (jó alaposan!) egy m betűt, ők 3-4-el is végeztek (nem kevésbé szépen!), alig győztük utolérni őket… Mesinek sikerült a hajára is kenni némi lilát, amitől nagyon boldog volt (tulképpen főleg ezért jött!). Esztike és Ádi a kegyhelytől indulva szintén alaposan dolgoztak, így csak a Tari kereszt után értünk össze.


Akkor már nagyon nehéz volt a többszörösen összesajtolt hulladék a zsákban, felváltva cígeltük. Az új szakasz egy komolyabb szemétlerakattal kezdődött, amihez Eszter a vészeseti, műanyag zsákból kivágott esőköpenyét használta el, de azt is le tudtuk vinni. Előző nap egy, ma két zsák szemetet gyűjtöttünk az útvonalon.
A megszűnt útszakaszt még leszürkéztük, Annuska egy neki hagyott helyre felfestette az első Mária-jelét (csak a végén mert szólni, hogy Ő is szeretne ilyet festeni; tudom, hogyan kell, olyan sokáig figyeltem a tesókat!), s négy óra alatt befejeztük a Mária út színrefestését Mátraverebélytől a Szentkúti kegyhelyig (3,3 km).


A büfésoron fogyasztottuk jó késői ebédként a zarándokmenüt (húslevest rántott hússal és savanyúsággal), amikor egy különös család fordult rá a frissen festett utunkra: az egyik miniszter, feleséggel és gyerekekkel, s néhány kísérővel. Nagyot nyeltünk, hogy nem is tudják, hogy ők most éppen felavatják a felújított utunkat. Később láttuk, hogy két egyforma fekete autó fordul ki a parkolóból, s indul Verebély felé. Úgy tűnik, nem tévedtek el, s a nagy sár ellenére is bevállalták ezt a szép útszakaszt.
Ebben lehet őket követni!



Pusztamonostor, 2022. szeptember 19. Merva László

 BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

 REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

 LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

 ESEMÉNYNAPTÁR

2022. szeptember
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
2022. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
1
2
3
5
6
7
9
10
11
12
14
15
16
17
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
 
2022. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
30
 
 
 
 
1plusz1 százalék
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu