Élménybeszámolók - lista

2022. január 18.

Az előző túra – még novemberben – meghiúsult a járvány miatt, de most minden összejött: tiszta, de nem túl hideg idő és egy lendületes társaság!
Vasárnap Eszterrel bejártuk az első szakaszt, a Gabi haláláig, majd a S+ jelzésen tértünk vissza Mátraházára. Ez utóbbi szakasz sajnos még mindig nehezen járható, sőt kimondottan balesetveszélyes: a kidőlt fákat az Erdészet a terület védettségére hivatkozva az úton hagyja. Talán lehetne ezzel vitatkozni, mielőtt valaki a lábát töri …

Kocsival mentem fel az induláshoz, hátha jól jön majd a végén. Örömmel láttam, hogy többen szállnak le a buszról, mint ahányan jelentkeztek, így nyolcan vágtunk bele a túrába.
Tempósan, jókat beszélgetve értünk el a Pisztrángos-tóhoz. A jelzések általában jók voltak, csak a SO érik meg lassan a felújításra. A talajt vékony hó borította, de egy-két vízátfolyást leszámítva mégsem volt csúszós, sárnak nyoma sem volt. A tavat és környezetét nemrég rendezte a BNP, s így igazán kellemes hellyé vált.
A forrás vize alig érte el a vályú végét, máris megfagyott. A Pazar jég-formákból még az üvegművesek is ihletet meríthetnének!
Innen a Kékesig a Téli Mátra teljesítménytúra nyomvonalán haladtunk. Az útvonal-választás azért is esett erre, mert a hosszú évek nagyszerű hagyományára visszatekintő esemény sajnos az idén (is) elmarad (a hagyományos időpontra persze mások gyorsan lecsaptak; így kelt magának a rendező konkurenciát …). A Gabi halálánál szusszantunk egyet, miközben én a huszonegy éve elhunyt keresztfiunk emlékére gyújtottam mécsest.
Kékesre fél órával napnyugta előtt felértünk, így néhányan megengedtek maguknak egy üdítőt az étteremben. Szomorúan láttam, hogy az ablakcserével az Egyesületi bélyegzőre figyelmeztető plakát sajnos eltűnt (gondolom, a bélyegző - amit Tóth Mari és Eszter tervezett - is hasonló sorsra jutott, de ennek még utána nézek).
Rákóczi oszlopunk kezd a kopott-szakadt zászlók és koszorúk lerakatává válni. Ha nincs ellenetekre, legközelebb leszedem az oda nem illő dolgokat.
A sípályán lefelé ereszkedve örvendeztünk a lenyugvó nap színpompájában, amely sárgából vörösbe hajolva festette be az erdő fáit, a hófoltos hegyoldalt és az eget egyaránt. Mikorra a Veronika-rétre értünk, már csak az ég délnyugati pereme viselte magán a nagy csillag fénycsíkos nyomait.
Emberrel az egész úton nem találkoztunk (sőt még Bagira sem tűnt fel!), de a pálya alján előbb Kiss Pista keresett telefonon (akkor ért fel munkából a Kékesre), majd régi túratársunk, Felker Laci jött szembe, így már a hazautazáshoz sem kellett autóbuszra várnunk.
Mátraházáról lefelé gurulva régi szép emlékek bukkantak elő, jókedvű lezárást adva ennek a szép napnak.
A Teliholdat most nem vártuk meg, túl lassan cammogott fel a Kékesre, nekem csak a Szurdokpart után, felhőfoszlányokkal viaskodva tudta megmutatni magát. Halmajugránál viszont már teljes pompájában, hatalmas udvartartással övezve uralta az eget.

Legközelebb, február közepén majd elébe megyünk; gyertek Ti is velünk!
Merva László