Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

EKE vándortábor 2018 (fényképekkel)

2018. július 30.
A Kékes Turista Egyesület ez évben is részt vett az Erdélyi Kárpát Egyesület által megrendezett vándortáborban, melyet a brassóiak szerveztek Feketehalmon július 30-a és augusztus 5-e között. 29-én, vasárnap kora reggel indultunk. Utunkat megszakítva Nagyszebenben egy református kollégiumban megszálltunk, és másnap reggel indultunk tovább. Megérkezvén a tábor helyszínére lerendeztük a regisztrációt, bejelentkeztünk a tùrákra. A 14 fős csapat egy része sátrat vert a tábor területén, a többiek pedig - miután közösen felállítottuk a közösségi sátrat - elfoglalták helyüket az előre bejelentett közeli szálláshelyen. Az ünnepélyes megnyitó este 6 órakor kezdődött zászlófelvonás és tábori harangszó kíséretében. A táborparancsnok, Kovács Lehel István - aki egyben az EKE elnöke is - beszéde után színes néptáncok gazdagították a nyitóprogramot.
Másnap, kedden reggel elkezdődtek a tábori programok. Összesen 35 túralehetőség közül lehetett válogatni, melyek különböző nehézségűek voltak, köztük gyerek-, fotós-, kerékpár-, gomba- és honismereti túrák. A mi kis csapatunk tagjai is elindultak reggelenként csatlakozva a ki-ki maga választotta túra csoporthoz. Hazatérve - kissé fáradtan - a közösségi sátorban meséltük el aznapi élményeinket. A tábor területén többféle étkezési lehetőség volt. Esténként színvonalas programokon vehettünk részt, érdekes és értékes előadások zajlottak. Különösen nagy sikert aratott Dezső László (volt EKE elnök ) „Erdély - A Kárpátok tündérkertje” című fotóalbum bemutatása és az azt követő Zsigmond Attila „Lekvár” című díjnyertes természetfilmjének levetítése. A film főszereplője Dezső László természetfotós és egy medve. Pénteken hagyományőrző napra került sor változatos programokkal, többek között; kézművesség, fafaragás, rovásírás, íjászat, táncház. Szombaton családi vetélkedők zajlottak. A mi kis csapatunk saját buszunkkal szervezett egy szép kirándulást a Transzfogarasi úton a Fogarasi havasokon lévő Bilea tóhoz. Estére sor került a táborzárásra, ahol a táborparancsnok értékelte a tábori tevékenységet és részvételt, majd néptáncosok, citera zenekar és énekkör előadásai következtek. Végül leengedték a zászlót, meghúzták az EKE harangot és ezzel a táborparancsnok befejezettnek nyilvánította az EKE XXVII. Vándortáborát. Mindenki számára hasznos volt ez a 7 nap. Lehetőségünk volt a tábor ideje alatt a Barcaság megismerésére, régi ismerősökkel való találkozásra. Utolsó este lévén mi is kiértékeltük a tábori életet, köszönetet mondtunk utunk megszervezéséért dr. Katona Klára túratársunknak, melyet a már fent említett Dezső László fotóalbumával ismertünk el. A tábor végső zárása nem lehet tábortűz nélkül, melyet nótaszó és gitár kíséret melletti éneklés színesített. A központi térben pedig zenekar szolgáltatta a talpalávalót. Az EKE vándortábor zászlaját a Marosvásárhelyi EKE szervezete vette át, jelezve, hogy a következő évi tábort ők szervezik Szovátán. Vasárnap reggel mi is sátrat bontottuk és búcsút intettünk a tábornak, elindultunk hazafelé. Minden évben így búcsúzunk a tábortól: „Jövőre veletek ugyanitt!” Bízom benne, hogy ezután is így lesz. Kedvcsinálónak íme néhány fotó a tábori életről.

Mátyásházi Anna
Kékes Turista Egyesület

Mátyásházi Anna fotói

Vaskó Viktória fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu