2018. március 24.
A Kékes Turista Egyesület március 24-ére hirdette meg túráját. Mindig nagy izgalommal várom Attila túráit, hisz mindig alaposan előkészíti és kimerítő leírást ad a túráiról. Egy busszal mentünk Gyöngyösről és jó páran csatlakoztak Pesten hozzánk. Attilának nem kis fáradságába került, de még el tudta intézni, hogy idegenvezetővel megtekinthessük a török fürdőt.
Megtudtuk, a fürdő alapzata alatt még most is itt van az eredeti fürdő maradványa. Mindenkit lenyűgözött a csodás épület. A fürdőbe természetesen nem lehet fényképezni. Elindultam kifelé, hogy készítek pár képet és egyszer csak hanyatt vágtam magam és a lábmosóba landoltam. (Szerencsére a vízálló nadrágom volt rajtam.) Van annak már 35 esztendeje, mikor hasonlóan jártam az akkor új művelődési ház üveg ajtóját sikerült lefejelnem. Szerencsére sem akkor, sem most nem lett semmi bajom.
Jóval többet idéztünk a fürdőben, mint terveztük, de senki nem bánta. Ezután megindultunk meredeken felfelé, megnéztük a Gül Baba türbéjét. Mire a József -hegyi kilátóba felkapaszkodtunk, többen úgy vélték, meg is van a mai napi 900 m szintemelkedés, amit Attila jelzett.
Mondanom se kell, jókorát tévedtek. Erre később szomorúan Õk is rájöttek. Magunk mögött hagytuk a várost. Megérkeztünk Látó-hegyre, az Árpád kilátóhoz. Erdei focipálya, majd a Kecske-sziklák következtek. Szép csendesen egyre feljebb araszoltunk. Oroszlán-szikla, ez nagyon érdekes természeti képződmény. Katonasírt most is rengeteg virág borította. Vadaskert-nyereg majd a Hűvösvölgy jött, ahol már egyre jobb lett az idő. Mire a Nagy-Hárs-hegyre felkapaszkodtunk, igen csak melegünk lett .A Kaán Károly-kilátóba nem is mindenki mászott föl, (lépcsőjét még hó lepte) jól esett a kaptató utáni pihizés és falatozás.
Lecsorogtunk a Szép Juhásznéhoz, volt aki gyorsan evett, mi ittunk egy kicsit. Indulás tovább a Lóvasút váróhoz, itt várt ránk a buszunk. Attila kiosztotta a szokásos jól megérdemelt okleveleket. Szép túra volt, köszönet érte!
Többen itt már el is búcsúztak tőlünk. Mi is indultunk buszunkkal, közben Pesten több helyen leszálltak. Jól esett itthon a pihenés!
Szőrös
Biriki Arianna fotói