Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

A Mátrahegy teljesítménytúra útvonalbejárása (fényképekkel)

2018. február 24.
A Kékes Turista Egyesület minden általa rendezett teljesítménytúra előtt bejárja a túra útvonalát /összeszedi a szemetet, levágja a behajló ágakat, stb./ nem volt ez most se másképpen. Egy nappal előbb jöttem haza a hévízi szokásos regenerációmról, hogy részt tudjak vállalni ebből a munkából. (Sajnos most így a diáktüntetésen nem tudtam részt venni.)

Reggel úgy döntöttem, hogy Évával megyek, ez a legkisebb csapat. Egy malőr miatt le kellett szállnom a főiskolánál. Telefonáltam a lányoknak a 8:30 -assal megyek utánuk, várjanak meg. Gondoltam esetleg előbb is feljuthatnék, ezért kiálltam stoppolni. (Érdekes dolog ez a stoppolás, fiatal koromban sokat gyalogoltam az országút mellett, sose vettek fel. Mikor már nekem is volt autóm, mindig megálltam, ha valakit fel kellett venni. Most is legalább 100 autó elsuhant mellettem /hogy régen egy fiatal bohém embert nem vettek fel, na bumm, de hogy most egy meglett, jól szituált, láthatólag túrázni vágyót se, ez kicsit elkeserített!/)

Már fel is adtam a dolgot, hogy 10 perc múlva úgy is jön a járat, mikor megállt egy jármű.Örömmel ismertem fel Gyurit. Hová-hová? - kérdé. Mesélem a történetet. De jó - mondja!. Két hete műtötték a lábát visszérre és kisebb túrát tervezett, de akkor inkább jönne velünk. Remek! - mondottam! Mátraházán látom, a lányok is megszaporodtak, Klárika is úgy döntött, hogy inkább velünk tart.

Gyuri mondta, hogy ő most lassabb és a szűz hó taposás se biztos hogy jót tenne a lábának ezért inkább hátul jönne. Gyorsan kiderült az ő lassú menete (mivel hihetetlen jó időket fut a teljesítménytúrákon) még mindig elég gyors a mi feladatunkhoz (takarítani az ágakat, ösvényt taposni a túrázóknak. Így ő ment elől és taposott elő a 46-os lábával. Itt nem volt egy méteres a hó, mint állítólag a Kékesen, de az az 50-60 néhol 70 centi is igencsak megfogta a lendületünket.

Mivel az utóbbi két hétben többször is mentünk ezen az útszakaszon, hol lefelé, hol meg felfelé és semmi olyan nem volt, ami akadály lehetne így sajnos nem is hoztam magammal metszőollót. Most hogy a nagy hó miatt nagyon keskenyre szűkült az út, bizony kellett irtani rendesen. Szerencsére a fagy jóvoltából jól törtek az ágak. Egy helyen a csipkebokorral vívott küzdelemben egy tüske alaposan felhasította a tenyeremet, olyan vércsíkot húztam magam után a fehér hóban, hogy később valaki azt hihetné, valami vadat öltek le itt.

Szerencsére annyira ragyogó idő volt, minden szenvedésért kárpótolt minket. Mártival meg Évával beszéltük, ha most olyan hóviharban jönnénk, mint az elmúlt túrákon, akkor lennénk nagy bajban. Mikor a 24-es úton haladtunk, láttuk a szalagkorlát tetejéig ért itt a hó. Gyurival az autóban még azt terveztük, hogy ez elég rövid túra lesz és sokat kell Parádon várni a buszra, még majd elmegyünk a Pisztrángos felé. Most láttuk, jó ha leérünk a buszindulásig. Néha nem tudtunk ellenállni a csodás kilátásnak és időnek, percekig nézelődtünk. De jó is lenne ha itt lenne Évi, vagy Tamás bácsi, mert ők most gyönyörűséges fotókat tudnának készíteni.

Egy kis tisztáson a napocska oly ellenállhatatlanul mosolygott le ránk nem tudtam ellenállni a kísértésnek és hanyatt fekve a fehér havon nyújtottam felé szőrös orcámat. Egyszer csak szembe jövő lábnyomokra bukkantunk. Eddig jutottak, itt feladták és visszafordultak. Lefelé menetelve láttuk, hogy itt egyre csökken a hó vastagsága. (Ezért adhatták fel a szembe jövők, látták, hogy egyre jobban süppednek a hóba.) Nem túl sok idő múlva lejutottunk Parádsasvárra. Megnéztük a busz indulást .Még nézelődtünk, észre vettük Katiék csapatát. Nekik még egy jókora útszakaszuk volt hátra. Õk erősítésként mi pihenés és várakozás miatt tértünk be a vendégfogadóba.

Tibi úgy döntött Katiéktól átpártol hozzánk. Megjött a busz, jólesően nyújtóztunk el a kellemes üléseken. A buszon találkoztunk a Kiss Péter emléktúrát teljesítő apukával és kis fiával. Jól megküzdöttek ők is a nagy hóval. Mondtuk szeretettel várjuk őket a jövőheti teljesítménytúránkra is. Kemény, de gyönyörűséges nap volt!

Szőrös

Szőrös fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu