Élménybeszámolók - lista

2017. november 11.

A Kékes Turista Egyesület november 11-én 8 órára hirdette meg túráját. Reggel már jó időben ott voltam a buszmegbe, még csak Dominik volt ott. Azután jöttek Gyuriék, Marika meg Klárika. Gyuri mondta, hogy Laciék már reggel 6-kor elindultak kéktúrázni. Már majdnem indult a busz, amikor észrevettük Macáékat. Integettünk nekik, de visszaintettek, hogy nem jönnek. Maca hívott ezután. Hová mentek? - kérdezte. Mondtam Kékestől megyünk az Ilona-vízeséshez. Õk meg Galyatetőről kéktúráznak - mondta.
Közben Gyurit is hívta Tibi. Hol vagytok? – kérdezte. Nem látlak a buszon - mondta. Két busz megy Kékesre, az egyik Pestről jön, és az előbb indul, a másik Gyöngyösről, mi ezzel mentünk, Õk meg az elsőre szálltak fel a temetőnél. Kékesen örömmel láttuk, hogy nem csak Tibi és Mária jöttek, hanem Olga is az elsőre szállt Füreden. Végül is így 9-en indultunk fel a csúcsra. A társaság nagy része elviharzott a csúcs felé. Tibivel mi egy kis cserszegivel áldoztunk Kiss Peti barátunk, túratársunk emlékhelyén egy rövidet. A reggeli eső után a szél kisöpörte a felhőket és csodálatos tiszta napsütéses idő fogadott a csúcson minket. Kigyönyörködtük magunkat, volt aki képeket is csinált, majd megkezdtük az ereszkedést a kék sávon lefelé.
Gyuri erős iramot diktált lefelé, úgy elhúztak a Saskő mellett, mint a szédült vadlibák. Tibivel mi azért felkapaszkodtunk egy tiszteletbeli körülnézés erejéig. Ahol a kék kereszt elágazik, Mária megállt nem erre megyünk? - kérdezte. Mondtuk, hogy nem, mi most a kék sávon megyünk a Markazi kapuig. Mentünk egy kicsit fölfelé, a szél jó erősen fújt. Tibivel kicsit le voltunk maradva. Mária erősen integetett felénk. Tibi, mi menjünk másik úton - mondta. Tudod, ahol a gyerekekkel mentem a múltkor, az olyan szép. Gyurinak szóltál? - mondtam neki felelte. Akkor megyek én is veletek - szóltam.
Ahelyett hogy az ösvényen ereszkedtünk volna a többiek után, kapaszkodtunk fölfelé a gerincen a tomboló szélben. Eleinte szidtam Máriát, minek kellett ez a külön út. Később beláttam valóban gyönyörű helyeken jövünk. Le-le tekintve a völgybe néha láttuk a többieket alattunk haladni. Még a Markazi kapu előtt, mikor rákanyarodtunk az ösvényre, épp akkor értek oda a többiek is. A Markazi kapunál megálltunk falatozni, most sajnos nem volt már itt a nagy farakás, amin a jómúltkorában olyan jól le tudtunk táborozni.
Megindultunk az Ilona-vízesés felé, eszembe jutott, hogy télen pont szembe jöttünk Pista bácsival és itt találkoztunk a vadászok és hajtók hadával. Akkor kemény hideg és hó volt, most verőfényes napsütés. Kocogtunk az úton, alattunk a völgyben a patak csordogált. Közben ez a szemfüles Dominik néha-néha talált egy-egy gombát. Megérkezve az Ilona-vízesés tetejére és letekintve láttuk odalent elég sokan érkeznek folyamatosan. Télen itt felfelé szó szerint életveszélyes volt. Azért most leereszkedni se volt valami leányálom.
Azért sikerült épségben lejutnunk. Biztattam a lent lévőket, hogy érdemes felkapaszkodni, mert onnét sokkal szebb a kilátás. Nem sikerült senkit meggyőznöm. Mi is készítettünk fényképeket, azután megindultunk Parád felé. A pihenőháznál megint ejtőztünk egy rövidet. Nem időztünk sokat, csak épp hogy bekaptunk egy kis elemózsiát. Máriának megint volt egy „remek ötlete”, ne menjünk az aszfalton térjünk le jobbra a piroson. Ahelyett hogy kényelmes, egyenes úton haladtunk volna, most megint fölfelé araszoltunk.
Elértük a forrást, gondoltam csinálok egy képet az ivókról, csak arra nem számítottam az avar alatt beton vályúba csörgedezik le a forrásvize. A vizes avar jól csúszott és akkorát zuhantam, hogy azt hittem szétszakad a könyököm. Nagy ordítás után sikerült feltápászkodnom. Kis idő után úgy tűnt, nincs komolyabb baj /mostanra már jól megdagadt, már csak bal kézzel ütögetem a billentyűt/ és mentem tovább. Megint fel, majd le. Ilyen az erdő. Parád előtt azt mondta Mária, hogy itt a völgyben egy csomó lezárt bányajárat van, ő már egyszer végig ment rajta. Nem akartam elhinni, azt hittem kamuzik. Egyszer csak lemutatott a völgybe, hogy ott van egy. Leereszkedtem és valóban egy rács zárt el egy üreget, amin két tábla is hirdette, hogy bányászatilag lezárt nemzeti védett terület, belépni tilos. Már nem mentem fel a többiekhez, lent a mederbe bandukoltam és nem bántam a kis kerülőt.(elhatároztam jobb időben végig megyek rajta.)
Hamarosan kiértünk a műútra. Klárika meg én még emlékeztünk rá, velünk szemben annak idején milyen jó kis fürdő volt. Beérkeztünk Parádfürdőre, az eleje még látta elmenni a buszt. Szerencsére 15 perc múlva jön a következő. 15 km-t gyalogoltunk, az időnk szép volt, a társaság remek! Köszönet érte!

Szőrös

Szőrös fotói
Dredor Dominik fotói