Élménybeszámolók - lista

2017. október 27.

A Kékes Turista Egyesület október 27-ére hirdette meg a már szokásos Kegyeleti túráját. Jómagam kb. 15 éve igyekszem minden alkalommal részt venni rajta. Éviék hívtak Poroszlóról: Milyen idő van nálatok? Mert nálunk zuhog az eső. Itt remek az idő mondtam. Akkor jó, mert nálunk zuhog, de akkor megyünk, válaszolta. Nem telt bele 15 perc, Sanyi épp hozta vissza az autómat a kerékcseréről és mentem ki hozzá. Esett az eső. Gyorsan telefonáltam Poroszlóra, hogy itt is esik az eső. Akkor mégse megyünk mondta. Fájt kicsit a szívem, mert jó lett volna velük, bár megértettem aggodalmukat. Jómagam úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, ha egyszer eldöntöttem, hogy megyek, akkor megyek! Végtére is nem vagyunk mi cukorból! (Az utóbbi napok eseményei kapcsán sokszor elgondolkodtam azon, ha a régiek is így gondolkodtak volna, pl. nem lett volna 1848, meg egy csomó más se.)

Kiértem a buszmegbe, csak Dóri volt ott, most mi lesz? Megyünk ketten, válaszoltam. Szerencsére befutott Dominik (becsületére legyen mondva, mert Õ még iskolás) meg Tamás bácsi is. Füreden még csatlakozott hozzánk Laci, így öten utaztunk Kékesre. Sajnos, most itt senki sem csatlakozott hozzánk /az előző években mindig voltak egy páran, akik ide jöttek./ Az eső elmúlt, felhők még voltak, de a szél folyamatosan kergette el őket. Most is beigazolódott, hogy nem kell mindig bedőlni a meteorológiának, meg az előzményeknek.

Kis csapatunk annál nagyobb lelkesedéssel vágott neki a hegytetőnek, Felmentünk a Kékes kőhöz, majd a Kiss Péter emlékhelyhez (Õ a mi turista egyesületünk tagja volt.) A rövid tiszteletadás után megindultunk a piros sávon lefelé. Ahogy araszoltunk lefelé, elkezdődött a csoda. Nyugaton először csak foszlányokba tűnt fel a lemenő nap csodálatos sugara. Tamás egyből előkapta a fényképezőgépét. Ami ezután történt, valami meseszép volt. Azt vártuk volna, hogy a nap lebukik a fák között a távoli nyugaton, de nem ez történt. Jómagam csak 63 év tapasztalatából mondhatom, ezzel foghatót még nem láttam, de Tamás a maga 77 évével. Állítása szerint pár éve, mikor Éviék is itt voltak, volt valami hasonló jelenség, de merem állítani, eltörpül ez mellett. Szavakkal ezt le sem tudná írni, talán még Petőfi se, pedig neki voltak remek természeti jelenségábrázolásai. Félek, talán még Tamás csodás fotói se tudják visszaadni csak érzékeltetni, amit mi akkor láttunk. Először csak izzott az erdő a felhők között átsugárzó naptól, később, ahogy a felhőket teljesen elzavarta a szél, lángba borult az egész erdő. Azt hinné az ember, hogy ez egyre rövidül, ahogy telik az idő. A természet furcsa ajándéka volt ez számunkra, akik nem hagytuk elriasztani magunkat a túrától, meghazudtolva önmagát nem hogy lenyugodott volna, hanem egyre feljebb jött és egyre pompásabb lett. Egy darabig számoltam, hogy Tamás hányszor tette el e gépét, Na most már vége! jelszóval és ahogy tovább csorogtunk lefelé vette újra elő, Ez nem lehet! Ilyen nincs! - mondogatta magában.

Elérkeztünk egy irtásra, ami általában nem szép látvány, de amit mi ott most láttunk, az maga a leírhatatlan gyönyörűség volt. Ha így haladunk, holnap délig se érünk le, mondtam, de az én lábam is földbe gyökerezett és nem tudtam elszakadni a látványtól. Nagy nehezen csak elindultunk, de jó darabig a szemünk a jelenségen függött. Lassan-lassan azért csak besötétedett, előkerültek a lámpák. Mire a pihenőházhoz értünk, már jókora sötétség borult a tájra.

Kis-kőnél Tamás mint rangidős, és aki még túrázott ezekkel a régi legendás turistákkal mondott rövid beszédet közben Dóri elhelyezte a koszorúnkat. Sajnos a Nagy Laci bácsi és a Bácskai Gyuri bácsi / az a két legenda, akiket már mi is ismertünk/ táblája még nem került fel (reméljük jövőre már ott lesz), a szél közben oly viharossá vált, hogy mécseseket nem mertük meggyújtani, de valószínűleg nem is tudtuk volna.

Megindultunk lefelé és ekkor kezdődött a hold szemfényvesztő játéka. Hol sejtelmesen kivillant a felhők közül, hol vakított, majd eltűnt, de ezt olyan pillanatonként változtatta, hogy lehetetlen volt lencsevégre kapni. Tamás fel is adta. Nappal se egyszerű itt lejönni, most meg különösen megnehezítette az avar alatt alattomosan megbúvó kövek tömkelege. Átvágtunk a régebbi irtás nyomán jócskán felcseperedő fiatal fák között. Leereszkedtünk a patakon, amin most oly könnyedén mentünk át, mint talán még soha.

A Csepegő-forráshoz érve a hold oly fényesen ragyogta be az égboltot, hogy szinte vakított. Megérkeztünk Mátrafüredre, szerencsére Laci autóval volt és levitt minket Gyöngyösre. (Különben gyalogolhattunk volna, mert a sok bámészkodás miatt már lekéstük az utolsó buszt is.)

Hazaérvén megdöbbenve tapasztaltam, hogy a kulcscsomóm a vállalati belépőmmel együtt eltűnt. Kénytelen voltam drága feleségemet felcsengetni, hogy engedjen be. Reggel elindultam Kékesre, hogy megkeresem a kulcsomat. Mátrafüreden kiderült, a sí szakosztály is most megy fel bejárásra. Mondtam, hogy figyeljék a kulcsomat. Kékesre érvén megdöbbenve jöttem rá, most van a Kékes négyszer teljesítménytúra is. Előttem már vagy egy tucatnyian vágtattak lefelé a piros sávon.
Sajnos hiába jöttem végig a tegnap esti úton, nem sikerült meglelnem a belépőmet és a kulcsaimat. Ha valaki megtalálja, kérem juttassa vissza!

Szőrös

Vörös Tamás fotói