Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

A híres kövek túrája (fényképekkel)

2017. szeptember 24.
A Kékes Turista Egyesület Szeptember 24-ére hirdette meg túráját. Éreztem, erős lesz ez a hétvége. Pénteken Gyalog haza, szombaton Természetjárók napja, de hát Szollár Feri túráját is illetlenség lett volna kihagynom. A tegnapi és tegnapelőtti vizek, sarak, iszapok után, hiába suvickoltam a bakancsom, mégse „ragyogott mint Salamon töke”. Reggel vágtattam a buszmegbe, nézem a buszindulást, látom itt valami bibi van. Meglátom Ferit, mondom neki, hogy valami nem jó. Tudom, mondja, nem ő rakta fel a plakátot. Elő került Gyula és Gyuri is, mi elmegyünk a 7: 50-es helyi járattal, nem gyalogolunk az elágazótól mondtuk. Õ meg Pisti maradnak, mert telefonon jelezték, jönnek még és megvárják őket.

Solymoson a „könyvtár” zárva, na még ez is. Közben megérkezett Olga is, és a hölgyek bementek a templomba, mert az meg pont nyitva volt. Jött egy helyi lakos, mondta ki fog nyitni a „könyvtár”, mikor ide ér a „könyvtáros”. Így is lett! Kinyitott, visszajöttek a lányok, alig kértük ki a kapucsínókat, megjelentek Feriék is. Egy hölgy jött, szerencsére autóval és felhozta őket.

Ezen apró malőrök után, Feri köszöntötte a túratársakat és elindultunk. Csák-kő volt az első állomásunk, ez Gyöngyössolymos fölött van. Annak idején a lányommal, Abigéllel és kutyájával, Ördöggel többször is felmásztunk a barlangokhoz. Most Pisti egy olyan barlangot mutatott, ahol még nem jártam. (Elég nehezen közelítettük meg.) Sajnos abba a barlangba, ahová mi jártunk (ahol a malomköveket faragták) most sehogy se tudtunk bejutni. (Leszakadt időközben az a perem, amiről le lehetett ereszkedni.)
Nem kis nehézség árán lekecmeregtünk és az emlékpark mellett elhaladván, folytattuk utunkat a Csepegő-forráshoz. Bár nem volt rossz idő, most senki nem kívánta a forrásvizet. Cserkő felé (nagy Cserkő, mert a kicsit már benyelte a bánya) vettük az irányt. Nem volt egyszerű átkelni a patakon, azért valahogy csak sikerült. Feri felkísérte Andit a Dezsővárba, mert ő még nem járt ott. Mi, többiek addig gyönyörködtünk a tüneményes tájban. Kicsit elszomorított az elpusztult halak látványa. Megérkeztek Feriék is, és ismét patakátkelés, ha lehet még rosszabb, mint az előbb.
Ezután Pisti ragadta magához a vezetést Asztag-kő felé. Nagyon szép ez a hely, bár elég kevesen ismerik. Pisti itt bevetette a szívatás magasiskoláját (nem tudom mi volt az igazi célja, hogy minden olyat megmutasson, ahová a madár se jár /eggyel se találkoztunk/, vagy a feleségeket akarta egy életre elriasztani a túrától…)Tény az, hogy mehettünk volna egy sokkal könnyebb, de kevésbé látványos úton is. Miután sikerült élve megúszni ezt a kalandot, utólag meg kel mondani nagyon pazar élményben volt részünk. (Remélem Feri és Andi fotói igazolják ezt.)
Közben Gyuri egy más úton jött, kezei leszakadtak a rengeteg gomba súlya alatt, amit közben szedett. Gyula mondta hiába a festői látvány, már nem engedi elkalandozni Pistit. A többiek is belelkesedtek a rengeteg gomba láttán és indult a kitud több gombát szedni akció. Így ereszkedtünk le Lajosházára ahol el volt rejtve számunkra a sör és a szalonna. Feri pillanatok alatt tüzet gerjesztett és a "gyorscsurditóval„ megkezdte a zsíros kenyér nagyüzemi gyártását. Gyuri és felesége maradt a hagyományos csurdítás mellett. A kenyerek készültek, Feri és az asszonyok serénykedtek, mi meg tömtük magunkba a kenyereket. Azért akadt hozzá némi itóka is.

Ez a családias hangulat minden esetleges fáradságra fátylat borított és féktelen jókedvre derítette a társaságot. (volt itt móka, kacagás bőven.) Egyszer csak mégis véget kellett vetni a mulatozásnak és elindultunk visszafelé. Visszafelé már szinte esemény nélkül haladtunk, néha egy-egy autó borzolta csak a kedélyünket, no meg az eső, ami cseperegni kezdett. Szép túra volt, köszönet érte!

Szőrös

Szőrös fotói

Szollár Ferenc fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu