Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Természetjárók napja

2017. szeptember 23.
A Kékes Turista Egyesület az idén is túrát szervezett szeptember 23-ára, a Természetjárók napja alkalmából. Nem kis munkámba került, hogy a bakancsomat megtisztítsam az előző napi Gyalog haza iszapjától. Reggel kissé meg szunnyadtam, épp csak annyi időm maradt, hogy összekapjam a cuccaimat. Behörpöljem a kévét, amit drága feleségem készített nekem, és máris vágtattam a gimihez.

Pilisszentlászlón ragyogó napsütés fogadott minket. Míg a pesti túratársakra várakoztunk, többen elmentek pecsételni a kéktúra füzetükbe. A pestiek még mindig nem érkeztek meg, így a többség elindult Dobogókőre. Gyuri maradt ott egyedül, ő megvárja a pestieket. Vidáman haladtunk fölfelé, kezdtek lekerülni a melegebb ruhadarabok.

Mire a Király-kúthoz értünk, az eső is megérkezett, pedig bíztunk benne hogy csak délután ér ide. Esőkabátok fel, és így folytattuk utunkat. Valószínűleg jobban jártunk, hogy nem mentünk fel a Prédikálószékre. Pedig Illéssel úgy gondoltuk, hogy felkísérjük Macáékat, akik még nem jártak ott. Nem elég, hogy az eső esett, még a bozótostól is csurom vizesek lettünk. Közben Gyuri a pestiekkel is megérkezett, így együtt araszoltunk Dobogókőig.

Mivel még volt időnk a kitüntetés átadásig, elkísértem Illést, aki meg akarta látogatni régi barátjának, Hegedűs Róbertnek az emlékhelyét, aki annak idején önzetlenségének köszönhetően zuhant le a szikláról. (Este sötétben értek oda, neki volt ugyan lámpája, de odaadta egy túratársának. Megbotlott valahogy és lezuhant a mélybe.) Az eső már szakadt, az egyébként gyönyörű út most tiszta életveszély volt. Még szerencse, hogy a többiek nem jöttek velünk. / Jó időben már többször körbe mentem ezen az úton./ Felkapaszkodtunk a kereszthez, Illés átölelte (szerintem nem csak az eső, hanem könnyei is csorogtak az arcán).

Visszacsúszkáltunk Dobogókőre, ahol nem sokára a zuhogó esőben elkezdődött az ünnepség. Számunkra külön öröm volt, hogy Rajki Sándorné, Marika, az egyesületünk volt vezetője az egyik legmagasabb kitüntetésben, a Téry Ödön emlékéremben részesült.

Még megettük a szendvicseinket és irány haza.

Szőrös

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu