Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Bagaméri túra (fényképekkel)

2017. május 13.
Attila túráit különösen kedvelem, ezért igyekszem egyet sem kihagyni! 8-kor indultunk a gimitől napsütésben. Pesten már esett az eső, de Mária azt mondta, hogy nem akar esőt és pozitív gondolataival csak jó időre gondol! Mire Solymárra értünk, el is állt az eső! Elég sok időbe telt ameddig a mosdót sikerült lerendezni a benzinkútnál. Végül csak elindultunk. Az Alsójegenye-völgyben haladtunk. Megnéztük a vízesést! Nem sokkal később a Rózsika-forrásnál jártunk már. Mire a György-hegyi-tisztáshoz értünk, jött egy kis eső. Esőkabátok föl. Mátyás-domb emelkedője teljesen fölöslegessé tette az esőkabátot. Megmásztuk a sziklát Tibivel (nem volt túl jó ötlet, csúszott erősen). A Solymári várban egy kedves idősebb úr volt a pénztáros, aki nagyon szépen elmondta a vár történetét. Óriási szerencsénkre egy másik csapat is volt ott. Gyönyörű énekük és a dobolásuk felcsábított a toronyba. A Sámándob és ének tagjai voltak (valami más is, de azt elfelejtettem...). Nagyon jó ruháik voltak. Elhallgattam volna akár estig is, de mennünk kellett tovább!
Az eső már elállt, élvezhettük a napsugarak cirógatását. Alsó-patak-hegynél már meg is izzadtunk. Az Ó-völgyi elágazástól folyamatosan fölfelé lépkedtünk. Jött a Csúcs-hegy alja, majd a Csúcs-hegyi-nyereg következett. Szerencsére időközben mindig akadt valakinél egy kis szíverősítő. Virágos-nyereg, Vihar-hegy-nyereg (ennyi nyereg egy egész ménesnek elég volna). Megmásztuk a Guckler Károly-kilátót is. Attila egy pihenőnél kiosztotta a szokásos okleveleket. (Mindig kedveskedik valamivel a túratársaknak.) Az emelkedőknek valahogy soha nincs vége, az Alsó-Kecske-hegyen is áttornáztuk magunkat.
Remete-hegyet sem kerülhettük el. Hegy hegy után Mátyás-hegy volt a következő akadály. Bementünk az óbudai Kiscelli Múzeumba is. Annyi kálváriánál jártam már túráim során, talán Jézus maga se tudott volna mindegyikbe eljutni. Most az óbudai Kiscelli kálvárián volt a sor. Ereszkedtünk lefele, Kecske utca és végül a Nagyszombat utca. Remek túra volt, köszönet érte.

Még nem voltunk a buszon, mikor Zoli öcsém hívott telefonon. A tegnap telepített palántái jég alatt állnak (mi meg a napsütésbe fürdőztünk). Jött a következő telefon. Kedves feleségem rémült hangon mondta, hogy befolyik a lakásunkba a jeges ár. Jött a buszunk, a többiek nem akartak hinni nekem, azután nekik is jöttek a telefonok. Jég árasztotta el Gyöngyöst. Még Gödöllőnél is sütött a nap. Ahogy közeledtünk, úgy lett egyre borúsabb a kép. Gyöngyösön a Vachott Sándor úton lapátolták a 30 cm-es jeget. A zeneiskolánál leszálltunk és elindultunk a főtér felé, mikor leszakadt az ég! Böbinek az volt a szerencséje, hogy arra mentünk és segítettünk össze csukni a sátrát, a többi sátort már elvitték. Az Albán pékség előtt fél méter magas kupacokban állt a jég. Mire hazaértem, totál eláztam. Levetkőztem és csavartam a vizet a ruháimból. Hála Drága feleségem kárelhárító küzdelmének, nem folyt be a lakásunkba a víz. Közben elállt az eső.

Teljes letargia lett úrrá rajtam! 63 éves koromig ilyet még nem láttam! Volt még 10 zsetonom, úgy gondoltam kimegyek a főtérre és be váltom a bornapon. Megyek a katasztrófa sújtotta utcákon, a Fő téren semmi nincs nyitva. Mi lesz a zsetonokkal? Közben megtudtam, hogy a művházba tették át az esti programot. Elballagtam oda, lassan gyülekeztek az emberek. Mire Király Viktor és Király Linda koncertje kezdődött, csak megtelt a ház. (Nem igazán ismerem őket.) Nem valami nagy kedvem volt hozzá, de elmenni meg lusta voltam így maradtam. Magam is meglepődtem, a végére egészen tetszett a dolog. A koncert után az utcabál is itt lesz megtartva, mondták a műsorvezetők Az egyik zenekar le-, a másik fölszerelt de ez egy órát vett igénybe. Untam az ücsörgést, az emberek is elszállingóztak, csak páran lézengtünk. Felcihelődtem és indultam hazafelé. Az előtérbe a büfénél két leánybúcsús társaság is vidámkodott. Gondoltam, ha már a zsetonokat nem tudom beváltani legalább legurítok egy sört. Addig-addig ücsörögtem, még a Starmachine (azt hiszem ők voltak de, ebbe nem vagyok biztos. Egyszer mintha őket láttam volna a Fő téren, a hölgy miatt emlékeztem így.) elkezdett pengetni, az emberek szállingóztak befelé, beoldalogtam én is és leroskadtam egy székbe. Régi kedvenc számokat játszottak. Az egyik lánycsapat táncolt a színpad előtt. A vérem nem hagyott nyugodni és oda lopakodtam melléjük. Egyszer csak 3 erős férfit kértek a színpadra senki nem mozdult. Fogtam magam és felugrottam. Nagy nehezen sikerült feltuszkolni még kettőt.
Elvis tánc tanulás kezdődött. Kiderült a srác, akit én rángattam fel, angol. Nem kis nehézséget okozott, az énekes már majdnem feladta a közönség meg hülyére röhögte magát. Azért nagy nehézségek árán sikerült betanulni a (nagyon egyszerű) táncot. És ami ezután következett, az aki látott már engem táncolni el sem hiszi. Táncverseny lett és én győztem! Ezután fergeteges buli lett. Mikor vége volt, megint csavarhattam a ruhámból a vizet. Hazavánszorogtam. Áldott feleségem már aludt. Felköltöttem. Kapaszkodj meg két kézzel, mondtam! Elvis tánc versenyt nyertem! Úgy nézett rám, mint egy ufóra, majd kitört belőle a nevetés. Ma reggel úgy ébredtem, mint akit agyon vertek!

Szőrös

Hornyánszki Gyula fotói

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu