Élménybeszámolók - lista

2016. november 05.

A Kékes Turista Egyesület november 5-ére hirdette meg a Várak a Mátrában túráját. Tudtam, hogy ma van a jótékonysági túra az autistákért, de már egy ideje nem megyek teljesítménytúrára. Tegnap ugyanez a dilemma gyötört Pista bácsi túrája vagy reggel őrsi gyűlés délután meg gyalog haza. Tegnap a gyalog haza mellett döntöttem, ma meg a Várak a Mátrába választottam.
Reggel, mikor a buszmegbe értem, örömmel tapasztaltam, hogy a jászapáti csapat már itt van. Jöttek azután a többiek is sorban. Másoknak is most szottyant kedve a Mátrába menni, annyian lettünk, alig fértünk a buszra. Füreden aggódtunk, hogy Laciék felférnek-e. Szerencsére voltak leszállók, így mindnyájan a buszon voltunk.
Istvánba a Vidróczkinál szálltunk le (sajnos még nem nyitott ki). Klárika, mint túravezető köszöntötte a túratársakat. Megindultunk a kék sávon Ágasvár felé. Már itt találkoztunk a 25 km-es teljesítménytúrázókkal. Később egyre több ismerős tűnt fel. A kék háromszögnél dönteni kellett, ki jön fel a várba és ki megy egyenest az Ágasvári turistaházhoz. Hárman indultak el, de ők még nem voltak fent ezelőtt. Mondtam, hogy megyek akkor velük. Lacival rábeszéltük Ágit, hogy jöjjön fel, nem vészes.
Ágasvár az a hely, amiről többször megfogadtam: soha többé fel nem megyek. Ez fölfelé rettentően nehéz, lefelé meg borzalmas. Laci mondta, hogy menjünk nyugodtan, az alföldiek úgy se nagyon bírják. Ági erre alaposan rácáfolt. Úgy ment fölfelé, mint valami zerge. Időnként kicsit gúnyosan vissza nézett ránk: „No, vén hencegők, mi lesz?” Majd kiköptem a tüdőmet, ha nem szégyelltem volna, visszamegyek a többiekhez.
Kevesen tudják, hogy Ágasváron két vár is volt. Szentistván felől előbb az árpádkori (az alacsonyabb) majd a bronzkori. Nekünk elég lett volna az első is. Itt már sorra jöttek az ismerős teljesítménytúrázók. Előbb Bandi és Feri, majd Maja és Andi /a többiek most eszembe se jutnak/. Nem hittem volna, de élve feljutottunk mindkettőre. Aki még nem járt itt, fellélegzett végre. Sajnos, mi Lacival már tudtuk a neheze most jön. (Nyáron a por, esőben a sár, télen a hó, most meg az avar, ami oly csúszóssá tette a lefelé utat. Valahogy azért mégis leevickéltünk.
A többiek már itt voltak, volt aki már ment is tovább. Szusszantunk egyet és mi is elindultunk a zöld sávon. Megint egy elágazás és a kérdés, hogy kijön fel a szentimrei Óvárba. Nagy győzködés árán most sokan eredtünk neki (megint rossz döntést hoztam és én is mentem). Térdig gázoltunk az avarba, így nem is láttuk az iszapcsapdát; térdig sikerült merülnöm benne.
Itt is volt valaha két vár egy árpádkori és egy bronzkori ezekből ma már csak a sáncok látszanak. (Az ember nem is hinné mennyi vár volt valaha a Mátrában szinte minden magaslaton, sajnos ezek nagy részének csak a neve maradt fent.) Mondanom se kell, egyik nehezebben megközelíthető mint a másik.
Nem kis vesződség és csúszkálás árán sikerült leereszkednünk az ösvényre. A többiek rég messze jártak már, úgyhogy alaposan szedtük a lábunkat. Hasznos mellett úgy elszáguldottunk még a kegyhelyre se mentünk be. Jött a Hasznosi vár aminek a romjai közt falatoztunk egy rövidet. Az idő sürgetett, így nem időztünk sokat, mentünk egész Tarig. Tar Lőrinc udvarháza következett a többiek ekkor már a buszmegállóban voltak. Még megálltunk a templomnál és mi is igyekeztünk a buszmegállóba.
Egy fárasztó, de remek túra volt! Köszönet érte!

Szőrös