Élménybeszámolók - lista
Napsugár a Mátrában
2016. augusztus 27.
A Napsugár, aki nem tudná, személynév, az abádszalóki Napsugár Klub nevéből rövidítettük, becéztük, kinek hogy tetszik. Régi barátaink a klub tagjai és egy otthon lakói, testi és/vagy szellemi fogyatékos fiatalok és kísérőik. Egy évben egyszer vendégül látjuk őket itt a Mátrában és igyekszünk képességeiknek, lehetőségeiknek megfelelő programot szervezni számukra. Most a Szalajka-ház közelében levő gyönyörű erdei környezetben levő pihenőhelyen vártuk őket, ahova Gyöngyösről már kisvonattal érkeztek.
Magda Saci és Szőrös kísérte fel őket, ahol Simon Péter, mint házigazda várta és köszöntötte kedves ismerőseinket. A kölcsönös, örömteli üdvözlések után a 40 fős csapat birtokba vette a pihenőhelyet. Gréti és Lajos, akik szervezői ezeknek a nagy kalandoknak beszámoltak az előkészületek izgalmairól, arról, mennyire várták a fiatalok a mátrai kirándulást. Persze a csoportnak sok egyéb programot is szerveznek, de az erdei túra, séta egyedi élmény és minden évben nagyon várják.
Saci és Szőrös elvitték a csoport nagyobb részét a tanösvényi sétára, addig a többiek, pihentek és érdeklődéssel várták mit kapnak majd ebédre.
Ebéd. Saci ötlete volt, hogy főzhetnénk valamit. Elvállaltam, bár ez lett a második próbálkozásom szabadtéri főzéssel. Izgultam is rendesen. Keresztesi Zsuzsával ügyködtünk az ebédfőzéssel, Sándor volt a tűzmester és vízhordó.
Peti, mint házigazda és a terület erdésze nagy izgalommal készült különböző ötletes játékokkal, hogy a rendelkezésre álló időt jókedvű játékkal tölthessék a vendégeink. Volt kincskeresés, óriás kirakó, matricázás.
Mire visszaértek a turistáink, már kész volt az ebéd. Adagoltunk, tálaltunk, kenyeret, poharat, vizet osztottunk. Egy fél óra és már „vágni lehetett” a csöndet. Mindenki az evésbe mélyedt. Egész jó lett a gulyás, igaz, hogy a szervezőknek már inkább csak a leve jutott, na de mi nem ezért mentünk!
Saci egy kis műsort is szervezett gitármuzsikával, énekléssel, amibe az ismert dallamoknál vendégeink is bekapcsolódtak.
Így érkezett el a búcsúzkodás ideje. Ajándékokat kaptunk kedves kis vendégeinktől és Saci is, ahogy mindig tette, saját készítésű, az eseményt megörökítő matricákkal kedveskedett a csoport tagjainak.
Grétiék hálásan köszönték a lehetőséget, hogy eljöhettek a Mátrába. Mint mondták, mi nem is tudhatjuk mekkora esemény ez ezeknek a fiataloknak. És persze a Kékes Turista Egyesület anyagi támogatása is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jöhessenek.
Talán elhiszik egyszer, nekünk is nagyon fontos, hogy találkozhassunk. Ennyi szeretetet, kedvességet senkitől nem kaphatunk. Bennünket újra és újra rádöbbentenek arra, hogy mi fontos és mi nem fontos az életben. Hogy legalább egy kicsit szégyelljük hétköznapi nyavalygásainkat.
Jövőre ismét találkozunk, ragyogjon újra az a csodás Napsugár a Mátrában!
Várunk benneteket!
Rajkiné Marika
