Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Pilisi túra

2015. július 18.
Az év elején kinéztem magamnak az Erika pilisi túráját! Időbe kiírattam a szabit is rá. Rettentő rosszul esett, mikor kiderült, hogy más időpontra lett áttéve. A Kéktúra útvonalfestése akkor a legfontosabb volt az egyesület életében, így én is mentem festeni.

A jún. 18-ai időpont sajnos 2 szabimba került, de sehogy sem akartam kihagyni.
Szabi kivéve, reggel indulás a gimihez. Még senki! Remélem, nem jött közbe megint valami! Jött a busz, ebből már láttam túl sokan nem leszünk. Tudtam Kovács Janit berendelték szabad napján így Õ és a fia nem jön. Azért azt nem gondoltam, hogy ily kevesen leszünk. Pesten Felvettük Erikát (a túravezetőt) meg Böbét. Sajnos Pali kórházba került, így Õk se tartottak velünk.

Megérkeztünk Pilisszántóra, elég borús volt az idő, többen esőtől féltek. Erika nagyvonalúan meghívott valamennyiünket a büfébe. Kiderült csak 10-kor nyit. Szerencsére nem messze találtunk egy becsületsüllyesztőt. Ki-ki fogyasztott kedve szerint és már neki is vágtunk a fülledt-párás, esőre álló időben. Ahogy kapaszkodtunk fölfelé a Magas-hegyre, egyre jobban izzadtunk. Talán egy kis hűsítő esőnek jobban örültünk volna. Mire felértünk, kicsit tisztult az idő és lehetett nézelődni meg fényképezni. Azután ismét nekivágtunk, meg sem álltunk a Pilis-tetői Boldog Özséb kilátóig. Két idősebb túrázótól megtudtuk, hogy itt eredetileg egy geodéziai magassági pont volt. A hetvenes években katonai bázist telepítettek ide (aminek a maradványait alaposan bebarangoltuk) ekkortól a környék többszörösen le lett zárva. Az új kilátót tavaly adták át. Érdemes volt megmászni (Márti tudja pontosan mennyi lépcsőfokot) mert pazar kilátás tárult gyönyörködő szemünk elé. Szétnéztünk, ettünk-ittunk, pihiztünk .Ekkor már igencsak meleg volt. Követtük az egymást váltó jelzéseket, szerencsére sehol nem navigáltuk nagyon el magunkat. Simon-halála , Klastrom-szirtek mentén haladtunk Klastrompusztáig. Itt találtunk egy nyomós kutat aminél mindenki jól felfrissítette magát. Nagyon kellemes kis vendéglőt is találtunk itt, a kéktúrások tudtak pecsételni és vissza lehetett nézni a fenséges Klastrom-szirtekre. Megtekintettük a romkertet majd az országos kéken folytattuk utunkat. Nem tudom kik festhették itt a jelzéseket, mindenesetre messze nem álltak hivatásuk magaslatán. Pont az elágazásoknál nem festették fel a jeleket, ennek ellenére csak megtaláltuk a helyes irányt. Már nagyon izzadtunk mindannyian mire elértük Piliscsért. A buszunk is megjött, egy búzasörrel feledtettem az út viszontagságait.

Nagyon kellemes, jó hangulatú túra volt a mai! Köszönet érte mindenkinek!
Szőrös

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu