Élménybeszámolók - lista

2015. március 19.

A vasutas Tóth Pista túrái mindig rendkívül érdekesek, sajnos nagyon ritkán tudok részt venni rajta. Március 19-ére tervezett egy túrát, ezt nem hagyhatom ki gondoltam. Sajnos a 6:30-as indulás nekem nagyon korainak tűnt, mivel éjszakás után a buszom csak 6:50 körül ér be. 18-án autóval mentem dolgozni így épp elértem a Salgótarjáni buszt. Mikor leszálltunk a buszról Salgótarjánban, Pisti, Éva, Márti, Marika meg én vágtunk neki az autóbusz állomásról a Kálváriának. Úgy egyből nagyon meredeknek tűnt. Márti 141 lépcsőt számolt (talán) mire felértünk. Pompás kilátás tárult elénk fentről. A Kegyeleti hely nagyon szépen fel van újítva. Miután kellőképpen kiszuszogtuk magunkat és beteltünk a táj szépségével, nekivágtunk a Karancsnak.
Eleinte szép egyenletesen kocogtunk fölfelé, ennek hamarosan jelentős emelkedések vetettek véget. Amint a meder mellett araszoltunk fölfelé, mondtam a többieknek, hogy az a baj, amire most mászunk fel hegy, ez nem az igazi, amott a másik oldalon az a magasabb lesz a miénk (ezt viccnek szántam), sajnos igazam lett. A ruhák egyre másra kerültek le rólunk a meredek emelkedőknél. Többször eszembe jutott drága jó feleségem: "Ilyen bolond is csak te lehetsz, a seregben fel voltál mentve menet, futás, őr- és 24 órás szolgálat alól, akkora lúdtalpad van, most meg éjszakás után, vén hülye létedre ilyen marhaságokat csinálsz!" Közben megriasztottam egy hattagú vaddisznó falkát. Alaposan megijedtem, majdnem legázoltak. Torkom szakadtából ordítottam a mögöttem jövőknek: Vigyázzatok, vaddisznók!
Szerencsésen megúsztuk! Felértem egy jó kis fatönkhöz, ahonnét jó kilátás nyílt. Megálltam, kicsavartam a vizet az ingemből és kiteregettem. Elővettem vizemet és elemózsiámat, haraptam egy keveset. Megérkeztek a többiek is, ők is hasonló módon jártak el. Egy elágazáshoz értünk. Pisti azt mondta, balra fel a csúcsra. Mikor végre felértünk, valami épületeket láttunk. Kiderült a Szent Margit kápolnánál vagyunk. Mindnyájunkat lenyűgözött a rend és a csodálatos tisztaság. A terítők frissen vasalva rikító fehéren tündököltek. Egy remek is menedékbarlang előtte, alatta emeletes ággyal, kályhával. Odébb egy harangláb. A kilátás mesés, valami pompás ez a hely. Kiderült, mégis csak jobbra kellett volna mennünk, de mivel egyikünk se járt még ezen a csodás helyen, nem bántuk meg a kerülőt. A Karancs kilátóig megint csak jól megizzadtunk. Ezt a kilátót jól megépítették, a fák nem tudtak fölé nőni. Márti megint egy csomó lépcsőt számolt meg, mire felértünk. Ma igazán szerencsés napunk volt, itt is gyönyörű kilátás nyílt mindenfelé. Elnéztük, milyen hosszan terül el alattunk Salgótarján.
A határ mellett jöttünk lefelé. Ha egymás mellett jöttünk cserélgettük ki megy Magyarország területén, ki meg Szlovákiában. Rettentő meredeken ereszkedtünk lefelé. Azért a meredek ereszkedő után még meg kellet küzdenünk egy orommal, mielőtt Somoskőújfaluba értünk. Átkapaszkodtunk a vasúti felüljárón (Márti megint számlálhatta a lépcsőket) és végre épp egy becsületsüllyesztőbe értünk. Sajnos nem volt csapolt sörük, de az üveges is életmentőnek bizonyult számunkra. Minden jónak vége szakad, nekünk is indulnunk kellett, várt a Salgóvár…
Ismét vetkőzés, izzadás, mindig csak fölfelé és egyre meredekebben. Egy elágazáshoz érve, ahol még 300 méter a vár, Pisti azt mondta, hogy szerinte ha felmegyünk, nem érjük el a buszunkat, pedig ma az az utolsó. Vívódtunk magunkkal, mi legyen (a Szent Margit nem volt betervezve, most ez az idő hiányzik). Ne kockáztassunk, menjünk a buszhoz. Fájó szívvel fordultunk a másik útra. A Boszorkány-kő épp útba esett ezt azért megmásztuk. Hosszúnak és fárasztónak tűnt az út lefelé. Elmentünk a lovas tanyák komondorai mellett. A városba érve az acélgyár mellett már csak vánszorogtunk. Most megtapasztaltuk amit föntről láttunk: milyen hosszú is ez a város. Végre elértük a buszmeget. Még egy korsó barna, azután irány haza. Mire hazavergődtem azt tapasztaltam, hogy 24 órával ezelőtt indultam munkába. Jó kis túra, remek csapat köszönet érte!

Szőrös

„Vasutas” Tóth István fotói