Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Tojáskereső túra

2014. április 13.
Az előző év mostoha időjárása után idén csodálatos tavaszi időjárási körülmények között tarthattuk meg tájékozódási túraversenyünket és családi túránkat. Az erdő üde zöld leveleket bontott, az avarból tömegével bújt elő az ibolya, a kankalin, a holdviola. A reggeli kicsit hűvös levegő után melengető volt a napsütés.
Sok résztvevőre számítottunk, annál is inkább, mert Mátra Manóink Intézményfejlesztési TÁMOP pályázatának egyik eseményeként jelölték meg Tojáskereső túránkat, s együttműködésünket tovább erősítve családos rendezvényként hirdették meg óvodájukban.

A Görgőbikki-pihenő esőházától indulva Ó Farkas-kút, Görgői-út, Farkas-kő által határolt területen zajlott a rendezvény. A túraversenyt teljesítők 4 km-t gyalogolva 14 ellenőrző pontot kereshettek meg, a családi túra résztvevői 7 bója megtalálása után értek vissza a célba, 2,3 km-t sétálva.
A tájékozódási túraversenyre 18 csapat nevezett, a csapattagok között 32 gyermek és 29 felnőtt volt. A tájékozódási túra a maga szabálya szerint zajlott, de a rövid távosoknak igyekeztünk minél játékosabbá, élményszerűbbé tenni a nyuszi nyomában sétálást. Az Õ állomásaikon a húsvéti nyuszi levelet hagyott a gyerekeknek, több helyen ajándékot is, kis édesség képében. A hosszú távot tájfutó térképen jelöltük, a rövidtáv résztvevőit – akik valószínűleg járatlanok az ösvényekről való letérésben - egyszerűsített térképpel segítettük.

A szabadba csalogató idő, az évek óta tartó rendezés biztos hagyománya és a Mátra Manók aktivitása (117 fő jött tőlük) együttesen eredményezte a 261 fő nevezését ünnep előtti játékunkra. Jó volt látni, ahogy a családok, sokaknál a több generációs nagycsalád, vagy a baráti társaságok beszélgetve, a gyerekeknek türelmesen magyarázva bandukolnak az erdőben. Mivel családos túra, 129 gyermeket és 132 felnőttet számlálhattunk a nevezők között.
A hozzánk látogatókat a 2 főszervező és a segítő egyesületi tag mellett 7 közszolgálati tevékenységet végző kedves középiskolás, és 8 programszervezésben tapasztalt „Manós” óvodai dolgozó segítségével igyekeztünk kiszolgálni. Igazi tavaszi forgatagot alkottunk ott a területen, olyat, amit az összesen 279 résztvevő alkothat.
Ne feledkezzünk meg rendszeres kis túrázóinkról sem: Pinczi Kornél 5-ös, Kovács Bátony 15-ös, Kovács Hunor 20-as kitűzőjét vehette át.

Ezek a számszerűsíthető eredmények, de ennél talán fontosabb az érzés, az a jó érzés, amely végig eltöltött minket, szervezőket. Mert a sok mosolyból, kedves szavakból, köszönetekből azt szűrtük le, hogy nem hiába volt az igyekezet. A leghízelgőbb kritika az volt, hogy több kisgyerek a célba érkezés után sem akart hazamenni, és a szülők nem voltak idegesek emiatt. Inkább kihasználták az időt ismerősökkel való beszélgetésre, vagy éppen ismerkedésre. Innen is, onnan is nevetés, tréfálkozás hallatszott, sok vidám arcot lehetett látni.

Köszönjük, hogy eljöttek, kísérjék figyelemmel programjainkat és tartsanak velünk máskor is.

Tóthné Kelemen Mária


























LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
2024. február
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
1
2
4
5
6
7
8
9
11
12
14
15
16
18
19
20
21
22
23
25
26
27
28
29
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu