Élménybeszámolók - lista

2014. április 12.

Évekkel ezelőtt mikor az az ominózus Mátrabérc (a később indulókat már nem engedték elindulni a rettenetes idő miatt /sajnos én előbb indultam/) volt, megfogadtam, hogy soha többé nem megyek teljesítménytúrára. Hogy most mégis nekivágtam a Muzslának, annak több oka is van. Az erőmű indított egy egészségmegőrző programot. Nekem, mint váltóműszakosnak sokkal rosszabbak a feltételeim (mikor programok vannak, mindig dolgozom). Másrészt meg most vagyok 60 éves.
Négyszer kimentem bicajjal az erőműhoz (azt hiszem ez nem tett jót a derekamnak), tegnap meg részt vettem a „gyalog haza a munkából” (a Sárhegyen keresztül). Ma reggel felmentem Galyára és elindultam a Muzslán 9:35-kor.

Kihagytam a szentlászlói tea lehetőséget. (Akik ittak azt mondják nem is baj.) Vöröskőig vidáman baktattam. Szentistván fölött még baktattam is egy kicsit.

Az Ágasvári emelkedő szokás szerint megfogott alaposan. Mire felértem az ellenőrző ponthoz, begörcsölt a talpam. Az ereszkedő lefelé betett a térdemnek. Ilyen még nem volt, hogy a turista háznál nem nyeltem semmit, sőt én balga még almát se kértem. (Ezt később nagyon megbántam.) A rét utáni ereszkedés is adott a térdemnek rendesen. A patak mellett aránylag kellemesen haladtam Keresztesig. A hátizsákom közben kétszer is kiborult, a méreg majd szétvetett. Itt is kihagytam a becsületsüllyesztőt (van is lelkiismeret-furdalásom bőven.)

Következett az utolsó etap. Vizet meg sajtot vettem, de a kenyeret kihagytam. Nem esett jól az első emelkedő. Később a lankásnál kicsit megkönnyebbültem. Következett megint a húzós emelkedő. Mikor arra lettem figyelmes, hogy két csiga elszáguld mellettem, éreztem, hogy valami baj lehet a haladási ütememmel. Nagy nehezen csak-csak felküzdöttem magam a Muzslára.

Jött a lejtmenet itt minden rohadt kőbe belebotlottam (volt belőle bőven) beállt a combgörcsöm. Itt a vég, gondoltam. Óriási erőfeszítéssel túl tettem rajta magam. Itt már nagyon bántam az elmulasztott nyeléseket. Megint emelkedő itt már nagyon makrancoskodtak az izmaim. Leereszkedés a patakhoz valami rémálom volt. A patakban nem volt víz most hogy kelünk át? Átkeltünk, még egy meredek, azután jött a véghajrá. A szőlőben dolgozóktól kértem egy kis életmentő itókát, de sajnos csak vizük volt. (A régi öregeknél ez sose fordulhatott elő.) Jöttek a víkendházak, itt is semmi. Szerencsére a pincesoron már főzték a kaját és megmentették az életemet egy jófajta borocskával. Úgy megtáltosodtam, hogy rögtön bevágtattam a célba. 14:41-kor futottam be. Megkaptam a kitűzőt, oklevelet. Elfogyasztottam a töltött káposztát. Varga kollégát rábeszéltem, hogy menjünk vissza a pincéhez egy jó lecsóra meg egy orca borra.

Mikor haza értem a feleségem lelkére kötöttem, ha még esetleg valamikor nagyon akarnék is teljesítménytúrára menni, akkor se engedjen!

Szőrös