2014. január 01.
Egyesületünk, a Kékes Turista Egyesület életében immár 5 éve szervezzük tematikusan, önálló blokként a Családi sétákat éves túrarendünkben. Az esztendőben a tervezett 9 meghirdetett túra közül végül 10 valósult meg, a Csillagvizsgáló megtekintése Piszkéstetőn terven felüli lehetőség volt.
Főként a Mátra különböző részeit jártuk, de ellátogattunk távolabbra is. Igyekeztünk változatossá tenni vasárnapi együttléteinket. Volt mód a Virtavár keretében igazoló pontok után nyomozva alaposabban megismerni Mátrafüredet, vagy kellemes órákat eltölteni Poroszlón, az Ökocentrumban. Próbáltuk minél többször igénybe venni a Mátravasút szolgáltatásait, így is növelve szeretett kisvasutunk utasforgalmát.
Túráink alkalmával igyekeztünk felkeresni hegységünk szép és érdekes részeit, megmutatni ezeket a résztvevőknek a különböző évszakokban. A 10 túrára összesen 328 fő jött el, akik közül 119 volt gyermekkorú. A túrázók közül 85 fő volt egyesületünk tagja, vagyis 132 vendéget bírtunk mozgásra természeti környezetben. A túrákra átlagban 32 –en jöttek el.
Az előző évihez mérten csökkent a résztvevők száma, (akkor több mint 500 fő volt) aminek oka az elhúzódó tél, s a Tojáskereső túra idejére visszatérő hideg, ködös, zord időjárás volt. Sok éves tapasztalat, hogy a családi séták statisztikai eredménye ettől a tavaszi eseménytől függ. A kellemes, igazi tavaszi idő sokakat a szabadba csalogat, ilyenkor örvendetesen sok vendég tart velünk, s alaposan megugrik a túrázók száma. De, mint említettem, 2013 nem ilyen év volt.
Vendégeink közül vannak rendszeres, s alkalmi résztvevők is. Többször túráztak velünk Mátrában megszálló vendégek, akik az interneten kutattak program után, de egyesületi tagjaink családtagjai is aktívak voltak ez évben.
2013-ban a legtöbb túrán való részvételért járó matricát újra Mátra Manóinkhoz kötődő Kovács család 3 edzett csemetéje gyűjtötte, nem hiába mosolyogtak ők hívogatóan a matricagyűjtő füzet elején. Megyer érte el ez évben az eddigi legmagasabb fokozatú kitűzőt is, ami a 20-szoros részvételért járt. Mi csak a gyerekeket jutalmazzuk, így a kisfiú kapta a jelvényt, de természetesen ez a szülők dicsősége és eredménye is, akiknek a segítsége, hozzáállása nélkül lehetetlen lenne ennyi túrán részt venni egy 7 éves kisgyereknek. Kedves szülők, Melinda és Gábor, egyesületünk nevében: KÖSZÖNJÜK!
2014-ben ismét 9 családi sétát tervezünk. Lesz hó taposás, tojáskeresés, - a megázást jelenleg nem írtuk egyik túrához sem... Járjuk a hagyományos útvonalakat, s mutatunk családi séták keretében még fel nem keresett helyeket is a Mátrában. Kisvasutazunk többször is, s immár hagyományosnak tekinthető távolabbi értéket felfedező autóbuszos kirándulás sem marad el: Ipolytarnócra látogatunk. Legapróbb kis túrázóinkat két Picurka túrán várjuk újra.
Reméljük, felkeltettük érdeklődésüket, s találnak kínálatunkban kedvükre valót. Minél több ifjú túratársnak szeretnénk adni kitűzőt a matricák beváltásakor.
Részletekért, aktuális információkért látogassanak honlapunkra:
www.kekesturista.hu
Szeretettel várunk mindenkit 2014-ben is Családi sétáinkon!
Tóthné Kelemen Mária
KTE, Családi Séta felelős