Élménybeszámolók - lista

2013. október 25.

A Kékes Turista Egyesület évek óta megrendezi a Kegyeleti túrát. Nem volt ez most se másképp. Ezt a túrát még eddig sosem hagytam ki. Most is jeleztem ismerőseimnek: én mindenféleképp ott leszek. Jöttek pozitív és negatív visszajelzések egyaránt.
Péntek délután alig hogy leértem a Sárhegyről, nekifogtam forralni a bort, egyszer csak csörög a telefon. Gyöngyi volt, már a buszmegbe van. Ott álltam félmeztelen, gatya nélkül, a bor még forrt. Máris indulok. Összekaptam magam és máris száguldtam. A gumishoz érve jutott eszembe, hogy mécsest meg nem hozok. Gyorsan vissza. Ezután már zökkenőmentesen jutottam a buszmegbe. Gyöngyi sehol. Telefon. Õ itt van! Én is, de nem látlak. Végül csak egymásra találtunk.
Szürcsöljük söröcskénket, csörög a telefon. Éviék. Jövök-e a túrára. Már itt vagyok. Felvisznek Füredig. Megyünk kifelé, ekkor már többen várakoznak a buszra. Ági is jön velünk autóval. Nem látom Vörös tanár urat, ez aggaszt egy kicsit. Megjöttek Éviék. Kocsiba be, irány Füred.
Megérkezett a busz is. Jöttek jó sokan. Örömmel láttam, hogy Tamás is ott ül. Felértünk Kékesre, közben Kati mobilon navigál valakit. Kiderült, hogy lekésték a buszt és autóval jönnek utánunk. Kékesen már várt ránk Vera,Tamás és Marika. Õk gyalog galoppoztak föl.
Gedei Kati köszöntötte a társaságot. Elmondta, hogy eredetileg Simon Peti vezette volna a túrát, de neki máshová kellett mennie. Akkor majd vezeti Dóri, sajnos Õ is másfelé vette az irányt így Õ fog vezetni minket.
Most kicsit másképp kezdünk, mint máskor, mert közben megnyílt a Kiss Péter elmélkedő emlékpark. Felsétáltunk, elolvastuk az emléktáblát, elmélkedtünk egy rövidet és indultunk lefelé a Kis-kőhöz. A szanatóriumnál Klárika egy másik úton indult – Nézzük meg a mókusokat – mondván. Végül mindannyian arra mentünk. Ballagtunk a piroson lefelé, most valahogy kevesebb volt a lehullott levél, mint máskor. A lehullott levél nagy előnye olyan jó benne gyalogolni. Hátránya, hogy nem látni tőle a keresztbe fekvő gallyakat. Könnyű elesni miatta. Előny, ha esel, mert az avar felfogja az ütést. Rossz, ha épp egy nagy kő áll ki az avarból és azon landolsz. Ekkor jön az arcformálás. Mondták is, akik vagy voltak velem az előző években, vagy olvasták beszámolóimat: miért van az, hogy mindig elesek ezen a túrán. Majd rájöttök ti is, nyugtattam őket.
Időközben besötétedett, előkerültek a világítóeszközök. Mint megannyi kis szentjánosbogár, vonultunk hosszú, egyenes sorban. Útközben szinte semmi esemény se, egy medve se, egy farkas se, de még csak egy vaddisznó se tört ránk. Mi lesz így, miről fogok írni, még csak el se esett senki. Azért mikor a Kis-kőhöz ereszkedtünk lefelé, csak voltak apróbb csúszkálások, de veszteség egy se.
Vörös tanár úr megtartotta szokásos megemlékezését. Kati elhelyezte a koszorúnkat. Némi nehézségek árán meggyújtottuk az emlékezés mécseseit. Koccintottunk egyet (természetesen az első cseppek a Földanyát illették), lassan visszakapaszkodtunk az útra. Lefelé haladva többször megcsodálhattuk a gyönyörű időben kivilágított településeket. A dózerúton haladván az eleje nem vette figyelembe az egyik legfontosabb turistaszabályt, ha két út találkozik, mindig a rosszabb a turistaút, és elhaladt a jelzés mellett. Természetesen mindig vannak éberek és visszacsalogatták az elejét az ösvényre.
Ez előfordult még egyszer utunk során de, semmi baj nem származott belőle. Az idő gyönyörű volt, a társaság remek, a hangulat kiváló. Volt egy-két szakasz ahol alattomos „csapdák” leselkedtek ránk, de azért ezeket jól megúsztuk. A patak előtti meredek rész kicsit megtornáztatta térdeinket, meg idegeinket; azért legyűrtük. Utunk vége előtt az a köves rész nem igazán hiányzott senkinek, de ezért jöttünk. (Ha otthon nézzük a TV-ét, vagy dominózunk, biztos nincsenek ilyenek.) Megérkeztünk Füredre, Kati megköszönte a részvételt mindenkinek. Ki-ki arra vette az irányt, ami számára a legmegfelelőbb volt. Mi a büfésort támadtuk meg némi hamiért, meg valami itóka reményében. Nagyon jó volt, köszönöm, hogy részt vehettem rajta.

Szőrös