Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

A tiszta Mátráért

2013. október 05.
Amikor év elején megnézem a programot, a Tiszta Mátra számomra már egy kötelező programként kerül megjegyzésre. Most is időben kiírattam a szabimat.

A Kékes Turista egyesület október 5-ére hirdette meg az őszi Tiszta Mátra szemétszedő túráját. Reggel összeszedtem a csomagomat, indulni készültem, mikor csörgött a telefon. Évi volt, elfelejtettek poharat berakni. Gyorsan nekiálltam pohárkeresésnek. Szerencsére találtam eleget (a Sárhegyen ez nem jelentett volna gondot), elindultam a gimihez.
Poroszlói barátaim még nem érkeztek meg. Gyuri kérdezte, hogy milyen utat választok. A Sárhegy mellett döntöttem. Megérkeztek Éviék is. Jó lesz a Sárhegy? Jó! Hol hagyjuk az autót? Tegyük le a temetőnél és ott felszállunk a buszra. Befutott Zsuzsi. Õ is velünk jön. Már két kocsi van, egyiket hagyjuk lent, a másikat vigyük Füredre? Szedjük a temetőtől Füredig vagy fordítva? Jöttek közben az ismerősök sorban: Hevér Józsi, Rajki Sanyi, Orbán Csaba. Fogyott is a készletem gyorsan. Megérkezett Tamás és megajándékozott egy jófajta vörössel. Végül mind két kocsit a temetőnél hagytuk és a busszal mentünk Füredre.
Füreden egyből el is indultunk a sárga sávon. Sajnos az erdészeti vadasparkja mellett elhaladva egyik vaddisznó sem jött elő. Az ösvény mellett szépen kivágták a benyúló gallyakat. Szedegettük a szemetet, Zoli közben talált egy őzláb gombát. Mikor a reptérre értünk jött velünk szembe Keresztesi Józsi Csabával; ők autóval feljöttek a Lear-ig és összeszedtek vagy négy zsák szemetet. Odaadtuk a mieinket is és együtt mentünk tovább. Józsi itt beújított: váljunk ketté és úgy menjünk két úton, ami nem tartozott a mostani útvonalba, de ne hagyjuk ki, majd a kápolnánál találkozunk. Azután ismét osztódtunk. Nagyon szép kilátás tárult a szemünk elé a kis réten. Volt egy csomó virág, meg a tiszta időben be lehetett látni az egész környéket.
A kápolnánál Józsi meg Csaba elindult az erdészház felé vissza, hogy levigyék a rengeteg zsák szemetet a gyűjtőhelyre, mi meg mentünk tovább a sárgán. Nagy örömömre rengeteg galagonyával találkoztunk, amit imádok. A kökény még elég fanyar volt, de már érződött a reggeli hidegek hatása rajta. Mielőtt az adótoronyhoz értünk, két helyről is gyönyörű kilátás tárult szemünk elé. A torony körül volt jócskán szemét (szerencsére amit addig szedtünk Józsiék elvitték). Nagyon észre lehet venni meddig tudnak autóval eljutni az emberek, ott a kirándulók jó sok szemetet hagynak maguk után. Ahová nem lehet autóval menni ott már csak turisták járnak többnyire és azok nem szemetelnek annyit. Szép nyílt terepen mentünk tovább, az idő napsütéses volt.
Mikor elértük a telkek sorát ismét megnőtt a szemét, szerencsére ez már az utunk vége felé volt. Mindkét autó csomagtere tele lett a szemetes zsákjainkkal. Füreden a megszokott jó ellátmány várt ránk (gulyás,csoki, alma, keksz), és megkaptuk a jelvényeket, ill. akinek járt, a pólót is. Jó volt látni, hogy sokan jöttek, elszomorító a szeméthegy, amit összeszedtünk. Abba a reményben búcsúztunk, hogy jövőre talán kevesebb szemét lesz…

Szőrős

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
14
16
17
18
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
 
 
 
2024. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2024. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu