Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Élménybeszámolók - lista

Mátrahegy teljesítménytúra útvonalbejárása

2013. március 02.
Mivel három hétig most minden szombaton dolgozom, nem is néztem a honlapra csütörtök estig. Mikor ránéztem, láttam szombaton egy munkatúra lesz. Átgondoltam a dolgot és úgy döntöttem, ha nem lesz nagyon rossz az idő éjszakás után, a rövid távot bevállalom. Szerencsére szép reggel volt szombaton.

Hazaértem a melóból, fogtam a cuccaimat meg Ördögöt bepakoltam az autóba és irány a gyülekezőhely. Verebélyi Lacival és Valyon Pistivel a sárga sávon indultunk fölfelé; feladatunk az úton lévő akadályok eltávolítása és a szemét összeszedése volt. Jó időben jó hangulatban haladtunk fölfelé. Szerencsére nem volt olyan sár, mint amilyenre számítottunk. Metszettük a behajló ágakat, húzgáltuk a kidőlt fákat így jutottunk el a Kozmáry-kilátóig. Szomorúan tapasztaltuk a rengeteg szemetet. Még a szemétszedéssel foglalatoskodtunk, megjelentek Szőke Gyuriék. Gyorsan letorkoltuk őket: ez a mi szakaszunk, nem jó helyen vannak. Kiderült ez számukra csak a bemelegítés Sástóig. Mire a szemetet összeszedtük, ők már tovább is haladtak.

Mi is folytattuk utunkat Laci és Pisti sokkal jobb helyzetben volt mint én, mert ők nem vezetnek így megkóstolhatták egymás hozott anyagát - én csak irigykedve szagoltam meg a finomságokat. A Hanák Kolos-kilátónál lehangoló látvány fogadott bennünket. A korlát ledőlve, a szemetes összetörve, a pad félig elégetve. Az ember szíve mindig összeszorul mikor ilyen vandalizmust lát. Milyen emberek lehetnek, akik ilyet tesznek? Más munkáját galád módon tönkreteszik, nem gondolnak rá mennyi munkát és pénzt tesznek tönkre. Kicsit elkenődve folytattuk utunkat.

Mikor elhagytuk a Bérc hotelnél lévő játszóteret és átmásztunk a kerítésnél lévő átjárón egyik pillanatról a másikra megváltozott a táj: itt még mindent hó borított; ez feldobott bennünket. Jókedvűen haladtunk tovább. Kiderült Pisti még nem volt a Kecskebércnél, így tettünk egy kis kitérőt. Megérte, mert nagyon szép kilátás tárult szemünk elé. Nemsokára elértük Mátraházát. Felhívtuk Marikát, hol tartanak. Jönnek felfelé. Gondoltuk még felérnek, megeszünk egy lángost. Megettük a lángost, a fiúk le is öblítették jófajta itókával. Marikáék még mindig nem értek ide, úgy döntöttünk nem várunk tovább, megindultunk a sárga kereszten lefelé.

Hamarosan latyakossá vált a terep megállapítottuk fölfelé jobb volt. Rátértünk a sárga háromszögre és azon folytattuk utunkat lefelé. Egyre nagyobb latyakok és sarak jöttek. Sástóhoz érve láttuk már elkezdődtek a rehabilitációs munkák, de bizony sok még a teendő és mindjárt itt a turistaszezon. Lefelé haladva egyre nagyobb tócsák jöttek, (reméljük a versenyig felszáradnak) már szinte ki se lehetett kerülni őket. Füredre érve egy búcsúital után autóba szállás és irány haza. Remélem kicsit könnyítettünk a versenyzőknek.

Szőrös

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2023. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
2023. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
4
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
29
30
2024. január
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
17
18
19
21
22
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu