Élménybeszámolók - lista

2011. január 08.

Nagy örömmel olvastam a Kékes Turista Egyesület ez évi programjában: január 8-án „Forralt boros túra” lesz. Eldöntöttem: ezen mindenképp részt kell vennem! (A tavalyi is szuper volt.) Csak hát a munkarend, előtte-utána éjszakás műszak. Mit tegyek? Mindjárt az év elején két szabit nem vehetek igénybe (sok napból áll az év). Elkezdtem küldözgetni az emileket: kik is jönnek? Sajnos sok kedves ismerősöm jelezte: nem tud jönni. Meglepetésemre kaptam egy emilt Pető tanár úrtól. A túrán sajnos nem tud részt venni, de felajánl 5 liter forralt bort a résztvevőknek. Ez egy olyan pozitív lökést adott: tudtam, most már mindenféleképp mennem kell!
Melyik éjszakát vegyem ki? Pénteket kiveszem… és ha elhúzódik a túra? Jól érezzük magunkat a Kovács pincészetben? Mi lesz szombat éjszaka? Szombatot veszem ki… és ha nem jön váltás szombat reggel, vagy késik? Hogy érem el a buszt? Ki hozza el a forralt bort Imre barátomtól? Végül mégis a szombat mellett döntöttem.

Autóval mentem pénteken dolgozni (szerencsére minket elkerült az ónos eső), a váltás is jött rendben, így 6:45-kor csengettem Imre barátomnál Hozta is a jó meleg bort, és sok sikert kívánt a túrához. Gyorsan kitöltöttem egy litert a termoszomba, ez biztos nem hűl ki egész nap. A kannát Bobi barátomtól ellesett módszerrel újságpapírba csomagoltam, így elég sokáig tartja a hőt. Úgy siettem: még arra se maradt időm, hogy megkóstoljam.
Vágtatás a buszmegbe. Rajki Sanyi barátomat pillantottam meg először, mint valami szárnyaszegett madár, gunnyasztott egy padon a váróban. Gyorsan bedörömböltem az üvegen. Több hajléktalan hirtelen felriadt szunyókálásából. Sanyi gyorsan kint termett, ekkor már észrevettem Marikát és Csabát is. Nosza, íziben hajtsunk végre egy köztéri kihágást. Jöttek szép sorjában a többiek is. Mondtam: ezt még a túra elején el kell fogyasztanunk, mert később kihűl. Meg aztán ki a frász fogja ezt az úton cipelni? Jött egy család Szolnokról, de jöttek még valahonnan máshonét is. Nagy örömmel fedeztem fel Vörös Tanár urat. Mindig nagy öröm számomra, ha Tamással együtt túrázunk. Befutott P. Zsuzsi is, ez aztán az öröm! Megjött a busz is – annyian lettünk, alig fértünk fel, többünknek állni kellett. Egy úr érdeklődött: kik vagyunk és hová megyünk? Elmondta: Õ Bodonyban született, 40 éve él Pesten, de nem tudja megszokni. Állítólag az Õ apukája ásta a kutat a Sándor-réten. Mátraházán volt egy rövid pihenő, itt adódott lehetőség az újonnan érkezettek számára egy kis forraltbor-nyelésre.

Megérkeztünk Parádfürdőre. Nagy meglepetésemre és igazi örömömre Évi már itt várt ránk. Végleg ki is végeztük a kanna tartalmát. Imre Bácsi, az isten áldjon meg jó tettedért! Nagyon finom volt a bor, és igen-igen jólesett ebben az időben. A kannát Anna vette magához: jó lesz csevicének.
Mire észbe kaptam, kiderült: kétfelé válik a társaság, lesz egy lájtosabb túra Rajki Sanyi vezetésével. Annyi embert magával akart vinni, Évit az utolsó pillanatban sikerül kiszabadítanom a karmaik közül. Megindultunk mi is Csabi vezetésével. Megint engem neveztek ki utolsónak. A táj igazán szépséges volt, itt még nem érződött az olvadás, a fák ágai roskadoztak a hótól. Volt egy-két megcsúszás már az út elején is .Egy helyen tartottunk egy rövid pihenőt. Akinek volt kedve, ezalatt elmehetett a Várbükki turistaházat megnézni. Pár éve ez volt a festő tábor szálláshelye, akkor elég jól körbe jártam – így most nem mentem. Közben a másik csapat telefonált, hogy elérték az Ilona-vízesést. Csaba úgy döntött: indulás. Mint utolsó, elindultam azokért, akik elmentek a turistaházhoz – csapatunk így már háromfelé szakadt. Csaba a betonút végénél várt bennünket, a többiek már úton voltak a vízeséshez. Mire mi is oda értünk, az első csapat (a lájtosok) nem győztek várni, és elindultak. Mi kicsit időztünk a vízesésnél. Káprázatos látnivalókban lehetett gyönyörködni.
Aztán egy elég meredek emelkedő várt ránk, megjelent a köd is. Ebben az a jó, hogy eltakarja előtted a rengeteg szép látnivalót, meg teljesen kikezdi a torkodat. Felértünk az emelkedő tetejére (ez nem mindig ment simán), már csak lefelé kellett araszolnunk. Aki ismeri a havas-jeges utakat, tudja: az csak illúzió, hogy lefelé könnyebb. Néha a ködből ki-kivillant egy-egy hegycsúcs, Csaba ilyenkor magyarázta a vendégeinknek: mit is lehet látni. A Kovács pincészetből már többször telefonáltak: mi van velünk? Megnyugtattuk őket: ne féljenek, jövünk, csak lassabban haladunk, mint a terv volt. Csabával megbeszéltük: Õk maradnak a végére, mi meg \"vágtatunk\" a pincébe. Egyszer aztán csak odaértünk (legalább is az eleje)

A tulajdonos és felesége fogadott bennünket finom forralt borral és süteménnyel (ezt maga a ház asszonya sütötte), mely olyannyira finom volt, hogy az utolsó darabig megettük, pedig több mint 250 db. volt. Mikor a vége is megérkezett, Kovács úr mondott egy pár szót a pincészetről. Ezután már fogyott a forralt bor és a süti.
Egyszer viszont minden jónak vége szakad, így ennek is. Jön a busz (nem az, ami az eredeti tervben volt, az már rég elment), menni kell. Buszra szállás előtt elbúcsúztunk Éviéktől (megjött érte a férje), az egyik vendégcsaládért is jött egy jármű. Bebuszoztunk Gyöngyösre, itt kiderült: Katinak már elment a busza, marad a vonat, de az csak később. Elkísértem az Olivér-féle pizzériába. Pizza, búzasör. Vonatindulás.

Ballagtam hazafelé. Mint már annyiszor, ismét rám tört a lelkiismeret-furdalás. Gyönyörű napom volt! Jól éreztem magam! Megint elloptam egy napot a feleségemtől! Van egy mondás: meg nem történtté tenni megtörtént dolgokat nem lehet. Eszembe jutott a Piramis slágere: \" Ha volna két életem\" – talán akkor nem így lenne. Jött is a válasz: P. Mobil: „a válasz csak ennyi: kettő nem lehet!\" Így értem haza, feleségem már nem tudta elgondolni: milyen baj ért, hol vagyok eddig, a telefonom miért nem veszem fel? Kiderült: lemerült.
Reggel már Ibolya küldte is a receptet: továbbítsam a csajoknak. Sárhegy Ördöggel. Ebéd. Most meg írom a beszámolóm.

Szőrös!