Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Szülőcsalogató

Kedves Szülők, Rokonok, Ismerősök és Szomszédok!

Ez úton adjuk hírül, hogy Óvodánk és a Kékes Turista Egyesület együttműködési megállapodást kötött.
Tettük ezt azért, mert céljainkat nagyon hasonlónak találtuk. ők szeretnének minél több természetjáró, szerető, ismerő és védő emberkét látni a programjaikon, mi pedig pont ilyeneket szeretnénk nevelni. Mivel nevelőtestületünk tagjai is elhivatott környezetbarátok, és szívesebben húznak melegítőt, mint estélyi ruhát kikapcsolódós programjaikhoz, - gondoltuk - Önök között is lehetnek szép számmal hasonló gondolkodásúak.
Lehet, hogy szívesen is mennének, kimozdulnának, csak nem tudnak a lehetőségekről.

Hát akkor a tájékozatlanságnak ezennel vége!

Úgy mégis csak könnyebb nekiindulni, ha mások előkészítenek mindent, csak csatlakozni kell. Nem?

A másik szempont:
Mióta az ember - nagy okosan - kitalálta, hogy egymás hegyére-hátára rakott dobozokban is élhet, sikerült alaposan elszakadni a természettől.
Nem is lettünk idegbajosak-igaz?
A gyerekeket nem lehet ennyire becsapni, ők minden áron ki akarják rúgni a doboz oldalát. Hiányzik nekik a mozgás, a tér.
A KTE szervezett túrái között rendszerint van rövidebb útvonalú lehetőség is, ami kisgyerekkel is teljesíthető.
Próbálják ki, milyen jó gyerek tud lenni egy óvodás, ha már mögötte van 8-10 km-nyi hegyi ösvény. (Na jó, lehet, hogy nem pont akkor, de este biztosan!) Akár jöhet utána a doboz lakás is.
A mozgás nekünk sem árt, egy jó túrán még az idegbaj is elmúlik. Ezt is próbálják ki.
(Ja és kedves Anyukák! Aznap nem kell főzni! Pár szendvics elkészítése sokkal kevesebb mosogatással jár.)
Az is szempont lehet, hogy idővel rengeteg új ismeretre lehet szert tenni. Kiderülhet például az útszéli gazról, hogy az egy

„Sovány csenkesz”     vagy:
„Zamatos turbolya”,     esetleg
„Homoki pimpó”

(Nem gyönyörű nevek?)

Az is lehet, hogy ha a gyerek énekli az „Iglice szívem, iglice...”-t, nem mondjuk neki majd, hogy madár, mert tudjuk, hogy növény. (És ezt régen mind tudták! Helyből.)

Együttműködésünk tehát abban áll, hogy mi csábítgatjuk Önöket a kimozdulásra, az egyesület pedig segít a Helyi Óvodai Nevelési Programunk „A külső világ tevékeny megismerése” fejezetében foglalt céljaink megvalósításban.

Remélem, elcsábultak, és minél többükkel találkozom majd a gyülekező helyeken.

A KTE szlogenje szerint „...egyedül nem megy!”
     szerintem is:   együtt biztosan könnyebb!

Ide is-oda is tartozva:
Tóthné Kelemen Mária
Óvónő és KTE-tag

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. április
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
17
18
19
21
22
23
24
25
29
30
 
 
 
 
 
2024. május
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
2
3
6
7
8
10
12
13
15
16
17
19
20
21
23
24
26
27
28
29
30
31
 
 
2024. június
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
2
3
4
5
6
7
9
10
12
13
14
15
16
17
18
20
22
23
24
25
26
27
28
30

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Vármegyeház tér 1. - info@kekesturista.hu