Élménybeszámolók - lista

2018. február 03.

Tavaly Laci szólt, hogy menjek el vele egy túrabejárásra. Nagyon szép útvonalat talált. A Kékes Turista Egyesület február harmadikára hirdette meg a Várv-völgy túráját. A héten még javában a hévízi tóban lubickoltam és süttettem a hasam a gyönyörű napsütésben. (Az orrom le is égett egy kicsit.) Három napon át mindig feltettem a kiírást a Facebookra. Tegnap Laci kérésére azt is megírtam, hóesés lesz és nem eső!

Éjszaka esett szépen és reggel is esőben indultam el itthonról, de tudtam, hogy a sokéves tapasztalat alapján ez nem jelent semmit. A buszmegbe kicsit fájt, hogy minden erőfeszítésem ellenére csak tízen jöttünk össze. Még a buszvezetőt is megkértem, várjunk még kicsit, mert este még többen ígérték, hogy jönnek. Nem jöttek! Alig hagytuk el Mátrafüredet, mikor Andi felkiáltott: Esik a hó! Innét kezdve végig esett.

Kékestetőn, Laci mint túravezető köszöntötte a megjelent túratársakat és szép hóesésben indultunk el. Jöttünk le a piros és zöld sávon, később a zöld elágazott. Kis idő múlva elértük azt a helyet, ahol a tavalyi kegyeleti túra alkalmával láttuk azt a rettenetes irtást, amit a bükkösben végeztek. Azóta sajnos még tovább folytatták és még rettenetesebben. Ilyen ordenáré módon kivágott fákat eddig még szerencsére sehol nem láttunk. Azt hiszem ez a favágás megcsúfolása. Ez már lehet hogy az erdő ellen elkövetett bűntett?

A hó alatt az elmúlt napok olvadása miatt kis búvópatakok törtek néhol elő és alattomos ingoványok lapultak meg. A négyeshatári esőház sajnos nem túl sok védelmet adott az erős széllel szállingózó hó ellen. Ekkorra már mindenkin fent volt az esőkabát. Kicsit falatoztunk és ereszkedtünk le Kis-kőig. Valaha innét egy nagyon népszerű turista út vitt le Markazra, a zöld háromszög. Sajnos az erdészet engedett a vadászok kérésének, hogy szüntessék meg ezt az utat, mert egy nagyon jó vadászterület. Mivel most is népszerű ez az út valakik felfestettek kék alapba sárga kör jelzést. Mi is ezen próbáltunk leporoszkálni.

Itt az intenzív hóesés ellenére kellemetlen sáros talajon csúszkáltunk lefelé. Mikor sikerült leérnünk, csodás látványban volt részünk. Fentről sok kis vízesés vágtatott a megduzzadt patakba, ami tajtékos hullámokat vetett a köveken. Laci nem kis kockázatot vállalt, mikor átverekedte magát a sebesen vágtató patakon és segített egy jókora karóval (talán Toldi mutatta hasonlóval az utat annak idején). Nem kevés időbe telt, még mindenki szerencsésen átjutott a túloldalra.

A vár jelen megkezdtük a kapaszkodást fölfelé.A várba érvén megpróbáltuk kiszabadítani túrazsákjainkat az esőkabátok alól, hogy hozzájussunk az elemózsiánkhoz. Nem esett rosszul az a kis barack sem. Mivel az idő jól előrehaladt és voltak, akik már alaposan eláztak, a többség úgy gondolta irányt vált és Markazra megy.

Csak a keménymag folytatta rendületlenül tovább az eredeti útvonalon. Mivel jókora késésben voltunk, Andi olyan iramot diktált, hogy dacára a hideg havas szélnek, Lacival nekünk még a pöpösünkről is szakadt a veríték. Mikor elértük azt a pontot, ahonnét a Markazi tavon egyenes vonalba áttekintve a Mátrai erőművet lehetett látni, sajnáltam igazán hogy most nincs velünk Évi vagy Tamás bácsi. Õk remek fotót tudtak volna készíteni, de lehet hogy még Feri is, de Õ elment Markaz felé. Andi ugyan tett kísérletet, jómagam meg se próbáltam. Alig gyönyörködtük ki magunkat, mikor legalább huszonöt szarvas vágtatott végig a völgyön.(Andi meg Laci azt mondta, ez egy rudli, mondtam ezt úgyse tudom megjegyezni, mert a núdlit tudom mi, meg a túró rudit is, de ilyen szó szerintem nincs is.)

Mire a Mária képesfához értünk, csurom vizek voltunk kívül-belül. Viszont nagyon jó időt jöttünk. Nem is időztünk csak egy rövid fénykép erejéig. A zöld sávon a dózerúton haladtunk tovább. Ez valami borzalom volt. A nagy gépek és az eső úgy tönkrevágták, most a hó alatt kis tavak, patakok és mocsarak rejtőztek. Volt ahol a lábszárvédőnk se látszott ki a mocsárból és vízből.

A Markazi kaput nem kis viszontagságok árán sikerült elérnünk. Ráfordultunk az országos kék jelzésre, ezen küzdöttük fel magunkat a Disznó-kőig. Itt egy kisebb társasággal találkoztunk, akik épp a térképen igyekeztek eligazodni. Kékesről jöttek és Rózsaszálláson keresztül Mátraházára szerettek volna eljutni. Laci leállt elmagyarázni az utat, mi Andival húztunk tovább. Ekkorra már a hideg északi szél teljesen az arcunkra fagyasztotta a havat. Sas-kő teljesen be volt havazva. Még mi Andival felkapaszkodtunk és megpróbáltunk a süvöltő havas szélben egy-két képet készíteni (nem sok sikerrel), addig Laci is odaért az egyik túrázóval. Kiderült Õk is inkább azon az úton jönnek, amin mi.

A fakeresztnél újabb túrázókkal találkoztunk, akik megerősítették az előző csoport állítását, hogy Kékesen annyian vannak, jobb ha másfelé megyünk. Először arra gondoltunk, hogy a kék kereszten megyünk el. Később mégis úgy döntöttünk, inkább a Kékes alatti dózerutat részesítjük előnyben.
A férfit ott hagytuk az elágazóban azzal, hogy várja meg a társait és a nyomainkat követve jöjjenek.

A szűz hóban alaposan belemerültünk, mert alatta még ott volt az előző napok olvadásából keletkezett ingovány. A szél is már-már elviselhetetlenné vált. Felváltva tapostuk elöl az utat. Az északi sípályán keresztül haladva megállapítottuk, mostanában nem igen síelt rajta senki, mert jó kora cserjék ágaskodtak ki a hóból. A felvonót se igen működtették mostanság. Kereszteztük a kékesről jövő sárga sávot amit Laci és a felesége festettek.

Nem kis örömet okozott, mire elértük a déli sípályát, amin jó sokan voltak. Mire Mátraházára értünk, úgy ránk volt fagyva a hó, mint valami sarkkutatókra annak idején a Deltában. Szerencsénkre épp elcsíptünk egy buszt (nem lepődtem volna meg ha nem enged fel a sofőr, valószínűleg ő is úgy gondolta, ilyen ember már nincs is. Még akkor se olvadt le teljesen rólam a szakállamba fagyott hó, mikor Gyöngyösön leszálltam. Egész meglepett, hogy itt meg az eső esik. Gyönyörű túra volt, bánhatja aki lemaradt. Köszönet érte!

Szőrös

Szollár Ferenc fotói